Természetesen a Tesla az elsők között jelentette be, hogy nagyméretű, fuvarozási célokra is alkalmas haszongépjárművet fejleszt, viszont egy dízelmotor-gyártó csúnyán beelőzte Elon Musk tervét – írja a Futurizm.

Személyautók terén már elég megbízható megoldásokkal találkozhatunk az utakon, melyek jó választásnak bizonyulnak a környezeti terhelés csökkentésére, és pénztárcánk tartalmának növelésére. Persze jó néhány villanyautó-gyártó már hosszú ideje tervezi technológiáját nagyobb, adott esetben fuvarozási célokra is alkalmas gépekbe építeni, és ezzel a lépéssel ezt a piaci szegmenst is elindítani a jövő rögös, de legalább elektromos útján.

Megnyerő külső, sajnos rövid hatótávval – fotó: Futurizm.com

Ennek a technológiai csatározásnak a legújabb szereplője a több mint 100 éves múlttal rendelkező, amerikai Cummins vállalat. Elmondásuk alapján, a tekintélyes múlt minden tapasztalata helyet kapott az Aeos névre keresztelt vontatóban, és további fejlesztésekre van szükség, hogy a projekt komoly fuvarozási feladatokat is elláthasson. A most bemutatott típus mindössze 100 mérföld, vagyis

161 kilométer megtételére képes egy töltéssel,

ami valljuk be a fuvarozási trendek alapján nem túl meggyőző távolság. A 140kWh-s akkucsomag egy óra alatt feltölthető, és bővítési lehetőség is van az akkumulátorok terén, ami után már 483 kilométert autózhatunk, viszont ebben az esetben a töltési idő is jelentősen emelkedik.

A leleplezés utáni pillanatok – fotó: Futurizm.com

Egyébként az Aeos 22 tonna vontatására alkalmas, és a Cummins mérnökei szerint az évtized végére akár 20 percre is tudják csökkenteni a töltési időt. Az energia gazdaságos használatára viszonylag sok újdonság kapott helyet a vontatóban, úgymint napelemes kabintető, fékenergia-visszatermelő rendszer, alacsony gördülési ellenállású abroncsok, a tükröket pedig kamerák helyettesítik a kisebb légellenállás érdekében.