pick-up

30 éves múltú a kínai pickup márka, a Great Wall Cannon.

Változások szele

Kétségtelen, az induláshoz kellett a mindenkori kínai kormány gyökeres politikai reformjai is, hogy a volt szocialista nagyüzemeket a piacgazdaság útjára engedjék, bár akkor még senki sem mert álmodni arról, hogy mindössze negyedszázaddal később a világgazdaság potenciális szereplőjévé válik Kína.

SUV

A cég Kína első számú pickup-gyártója lett, majd a SUV autók piacára is betört.

A Great Wall Motors (GWM) 1990-ben alakult, az első személyautót 1993 márciusában mutatták be, az első pickup 1998-ban készült el, de év végéig már elérték a 7000-es darabszámot, bár ezt mind belföldön értékesítették, majd 1999 októberében adták át a tízezerediket. Ezzel együtt Kína első számú pickup-gyártója lett, nemcsak mennyiségben, de típuskínálatban is. 2001-ben érkezett a következő modell, a Sailor, 2002-ben már beléptek a SUV személygépkocsik piacára is.

2003 decemberében a céget bevezették a hongkongi tőzsdére. 2006-ban érkezett a WINGLE (szárny), amelyet már az európai piacra is terveztek bevezetni. 2010-ben már saját fejlesztésű, 2 literes dízelmotorral rendelkeztek. 2019. augusztus végén átadták az új chongquingi üzemet, ahová a pickupok gyártását is áthelyezték, és 2025-re évente 3 millió darabos globális értékesítéssel számolnak.

A továbbfejlesztett 2 literes dízelmotorjuk, a 2.0T GW4N20 elnyerte a legjobb motor díjat, míg összességében ez a 7. elismerése lett a Great Wall Motorsnak, és tavaly váltotta a WINGLE 7-est a Cannon. A tavalyi évben 1.111.598 gépkocsit gyártottak összesen.

kínai pickup

pickup

WINGLE-5, ázsiai és az európai kivitel (2006)

pick-up

pick-up

WINGLE-7 pickup, duplafülkés kínai kivitel és rövid fülkés, platós, ausztrál exportra, Steed-7 néven (2019)

A kínai pickup piacokról röviden

Az ázsiai és óceániai piacot Ausztráliával együtt a kínai cég teljesen lefedte, emellett exportálnak a Közel-Keletre, Dél-Afrikába és Tunéziába is. Latin-Amerikát az ecuadori összeszerelő üzemből látják el járművekkel. Európában egyelőre csak Bulgáriában, az Egyesült Királyságban és Írországban vannak jelen.

Gyáregységeik vannak Thaiföldön, Malajziában, Indiában, Oroszországban is, utóbbi 2016 óta a GWM piaca. A fenti Cannon modellt piactól függően Poer néven is forgalmazzák. Nem titkolt cél erős konkurenst teremteni a Toyota és a Ford számára.

pickup a gazdag vevőkörnek

különleges pick up

Gazdag közel-keleti vevőkört igyekezetek megcélozni ezzel a különleges változattal a Dubai Auto Shown.

A "pickup nagyágyú", avagy Cannon

A Cannon modell váltotta 2020. év végén a WINGLE-7-est, mind küllemében, mind minőségében egy új mércét állítva, valójában a nulláról egy teljesen új járműkoncepciót terveztek. A 4 ajtó, a duplafülke, a kapcsolható összkerékmeghajtás kiindulási alap volt, ugyanígy a legalább 1 tonnás teherbírás és 3 tonnás vontatókapacitás. Erőforrásként a saját fejlesztésű és gyártású, 2 literes, 4 hengeres, GW4N20 típusjelű dízelmotort kapta, 163 lóerővel és 400 newtonméterrel. A sebességváltó 6 fokozatú manuális vagy ZF 8 fokozatú automata. A fékrendszer elöl-hátul tárcsafékes.

pick-up

A legalább 1 tonnás teherbírás és 3 tonnás vontatókapacitás alap a szériában.

Háromféle felszereltségi szint közül lehet választani, a csúcsot a fűthető és motoros állítású, bőrkárpitos első ülések, bőrbervonatú kormánykerék, automata klímaberendezés és 18 collos könnyűfém felnik jelentik.

Cannon pickup üléstér

Belső tér a legjobban felszerelt modellnél.

Az aktív biztonságot számos, ma már általánossá vált eszköz növeli: adaptív tempomat, automatikus vészfék, gyalogos- és kerékpáros-felismerő funkció, táblafelismerő, sávfigyelő és sávtartó, keresztirányú forgalmérzékelő, valamint 4 kamera ad 360 fokos képet a gépkocsi környezetéről. A hegymeneti indulássegéd vagy lejtmenetvezérlés szintén szériának számít. Az utasokat összesen 7 légzsák védi.

Az audió, telefon és számos kényelmi funkció a központi, 9 collos LCD-képernyőről működtethető, akár hangvezérléssel is. A munka vagy szórakozás kényelmét szériában 220 voltos csatlakozó növeli.

A gépkocsi hossza 5410 mm, szélessége 1934 mm, magassága 1886 mm. A nyomtáv elöl-hátul 1520 mm.

pick up motor

Az erőforrás egységes.

Forrás: www.gwm-global.com