Egy új tanulmány szerint csak rendkívül ritka és speciális körülmények között fordulhat elő, hogy a száj- és körömfájás (RSZKF) vírus takarmány útján terjedjen. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) és több német kutatóintézet közös vizsgálata kimutatta: még akkor is, ha a takarmányt közvetlenül nagy mennyiségű vírussal szennyezik, a kórokozó nagyon rövid idő alatt eltűnik a környezetből.
A legnagyobb kockázat: az emberi tényező
Dr. Hermann-Josef Baaken, a Német Állati Takarmányozási Szövetség (DVT) szóvivője nyilatkozatában hangsúlyozta: a vírus terjesztésében az emberek játsszák a legnagyobb szerepet. A kórokozó főként fertőzött állatok, élelmiszerek, anyagok vagy a munkavégzés során közvetítő személyek révén juthat be egy-egy telepre.
A DVT minden tagját emlékeztette, hogy a higiéniai előírások és a biológiai biztonság betartása kulcsfontosságú. Ide tartozik a fertőtlenítőszerek alkalmazása, a védőruházat viselése, valamint a látogatások utáni alapos fertőtlenítés – különösen a járművek keréktárcsáin és alvázán.
Tudatosság, elővigyázatosság
Baaken kiemelte: a takarmánygyártók már eleve magas szintű tudatossággal és elővigyázatossággal kezelik a kérdést. Az iparágban a „Biztonság az első” elv érvényesül, és a HACCP rendszer révén eddig is általános higiéniai intézkedések voltak érvényben. A DVT azt is javasolja, hogy a személyes találkozókat – ahol csak lehet – váltsa fel az online kapcsolattartás.
A szigorú intézkedések célja, hogy a gazdaságokat megóvják egy esetleges, súlyos következményekkel járó járvány behurcolásától. A tanulmány szerint tehát maga a takarmány alacsony kockázatot jelent, de a körülötte zajló tevékenységek odafigyelést igényelnek.
Forrás: pigprogress.net
Indexkép: Pixabay