Problémás vízellátás

Szakértő adott ki figyelmeztetést, miszerint Európa ismét válság elé néz. Andreas Beckmann, a WWD Közép-kelet-európai vezetője nemrég tett közzé egy bejegyzést, miszerint a kontinens egy újabb nehézséggel néz szembe, ez pedig a vízhiány, ami idén már a KKE régióra is vonatkozik. Posztjában a Politico cikkét hozza fel, amiben leríják, hogy a vízhiány már nemcsak a mediterrán vidéket érinti, hanem az egész Közép-kelet-európai régiót.

Spanyolország és Görögország után tehát Magyarországon sem kizárt, hogy a tavalyihoz hasonló, esetleg még szigorúbb korlátozásokat vezessenek be a vízre vonatkozóan.

Egész Európa veszélyben van

Európa szépen lassan kiszárad. Egy kulcsfontosságú víztározó Spanyolországban milliókat szolgál ki napi szinten, ebből azonban egyre gyorsabban fogy el a víz. A probléma már Franciaországban is jelentkezett, ahol a víz miatti konfliktus összecsapásokat váltott ki. Az országban több falu sem tudja többé ellátni a lakóit csapvízzel. Olaszország legnagyobb folyója pedig már most annyira alacsony, mint amilyen tavaly júniusban volt.

Április óta a kontinens nagyjából egynegyede szenved szárazságtól, sok ország már most készül a tavalyi csontszáraz nyár megismétlődésére. Sokak szerint idén még rosszabb is lehet a helyzet, annak ellenére, hogy a következő hetek csapadékos időjárása sok helyen pótolhatja a termőtalajokban a vizet, segítheti a mezőgazdaságot, viszont a problémát egyetlen csapadékos tavasz nem tudja megoldani. Európa folyamatos talajvízhiányban szenved - figyelmeztet a szakember.

Ahogy közeledik a nyár, az országok kormányai azon fáradoznak, hogy a mostani és a későbbi hiányt kezelni tudják. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a múlt héten például azt mondta, hogy a szárazság az országuk egyik központi politikai és területi vitája lesz a következő években. A tavalyi történelmi szárazság teljes mértékben kimerítette Európa felszíni és földalatti tározóit.

Sok helyen már most konfliktust okoz a vízhiány - fotó: pexels.com

Az előjelezések sem túl biztatóak

A klíma-előrejelzések a régiónkban újra probléma lehet a csapadék mennyiségével. Bár éves szinten nincsen gond a mennyiséggel, ugyanúgy stabilan megvan az átlag, azonban sokkal koncentráltabban és extrémebb mértékben esik majd le, mint korábban. Télen több lesz a csapadék, a nyári időszakban pedig szinte alig. Mindez pedig pillanat alatt áradáshoz, később pedig aszályhoz vezet - írja a Portfólió.

A szakember úgy fogalmazott:

"Mindez annak a következménye, hogy leromboljuk magunk körül a természetet."

A pusztulás nemcsak a klímaváltozásban érezhető, hiszen a biodiverzitás ugyanúgy pusztul. Szerinte ideje lenne a természettel együtt dolgozni, nem pedig ellene.