A tojás az egyik leggyakrabban fogyasztott élelmiszerek egyike. Sokan indítják vele a napot rántotta, vagy lágytojás formájában, de a rántotthús is elképzelhetetlen tojás nélkül. Habár az örök kérdésre, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, sajnos nem tudunk válaszolni, de sok egyéb, a tojást érintő, de igen megosztó kérdés kering, amelynek utánajártunk. Mert a tojás fontos része az életünknek és az ételünknek, de vajon honnan tudjuk, hogy meddig lehet felhasználni? Hogy tároljuk, és hogy győződhetünk meg róla, hogy valóban friss? Ugyanis, habár nagyon finom, ha nem jól tároljuk és nem tudjuk, hogy meddig jó, óriási bajt okozhat. Ezért érdemes minél több mindent megtudni róla.

A tojás az egyik leghasznosabb élelmiszer

A tojást a tápértékét tekintve a leghasznosabb élelmiszereink közé soroljuk. A tojásnak kicsi a kalóriaértéke, ugyanakkor fehérjékben dús, zsírokban szegény, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszer, így érdemes fogyasztani. Például azért is, mert a tőkelhalmáj után a tojás a második legnagyobb természetes D-vitamin forrás, az élelmiszerek között. Ezen kívül A-, E- és B-vitaminokat, folsavat, kalciumot, vasat, magnéziumot, cinket, káliumot, foszfort és nátriumot is bőségesen tartalmaz.

tojás fehérje sárgája

A tojás nagyon jó hatással lehet az egészségünkre, ha mértékkel fogyasztjuk. Fotó: Shutterstock

A tojás kevés telített zsírt tartalmaz, ellenben igen sok benne az omega-3 zsírsav, így fogyasztása véd minket a szívbetegségekkel szemben, de nagyon fontos az agy, a szem és az idegrendszer számára is. Sikerrel harcolhatunk vele az Alzheimer-kórral szemben is, a benne lévő fehérjék pedig elengedhetetlenek a sejtek növekedéséhez és megfelelő működéséhez.

A tojás fehérjéje ráadásul teljes egészében hasznosul a szervezet számára. A fehérjetartalom nagyobb részét a tojásfehérje adja, de a sárgájában is található 40%. Egy tojás elfogyasztása biztosítja napi fehérjeszükségletünk 20%-át. A tojás sokáig feketelistán volt, hiszen úgy vélték, hogy megemeli a koleszterinszintet. Azonban van "jó" és "rossz" koleszterin, amelyből a tojás a jó verziót növeli.

Meddig használható fel a tojás és hogy érdemes tárolni?

Rajta van a dobozon, mondhatnánk, de sokan tartanak otthon baromfit, és így abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem kell a boltba szaladni, ha tojásra van szükségük. Az Egyesült Államok Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalának (FDA) ajánlása szerint a tojást legkésőbb három héttel a vásárlást követően ajánlott elfogyasztani, hiszen 4-5 héttel a vásárlást követően nagyobb eséllyel megjelenhet benne az ételmérgezést kiváltó szalmonella vagy egyéb baktérium.


Ha van otthon baromfiudvarunk, akkor a legjobb persze ha frissen fogyasztjuk el a tojást, de érdemes előre gondolni azokra az időszakokra, amikor a tyúkjaink már kevesebbet fognak tojni, és eltenni pár dobozzal. A tojásokat nem kell feltétlenül hűtőszekrényben tárolni, de egészen biztosan meg tudjuk hosszabbítani az eltarthatóságukat, ha 4 Celsius-fok alatti hőmérsékletben tartjuk.

De a bátrabbak még le is szokták fagyasztani, így akár egy évig is el lehet tartani. Azonban soha ne héjastól fagyasszuk le, hiszen a fagy miatt a tojáshéj egészen biztosan szét fog repedni. Így hát törjük fel, és úgy tegyük egy tárolódobozba.

Ebből tudod, hogy nem jó a tojás

De hogy honnan is vesszük észre, hogy a tojás nem alkalmas a fogyasztásra?

1. A legegyszerűbb, ha egyesével ütjük fel, és amennyiben rossz a szaga, és az állaga sem a megszokott, egészen biztosan nem ajánlatos elfogyasztani.

2. Ha a tojáshéj nyálkás, tapintásakor pedig porszerű anyagot érzünk rajta, akkor az a tojás penészes, és így ne fogyasszuk el.

3. De ha azt észleljük, hogy nem olyan folyékony az állaga, mint szokott, hanem annál sűrűbb, ráadásul a színe sem normális, akkor is váljunk meg tőle.

4. Azonban a szalmonellát ilyen módszerekkel nem fogjuk tudni észre venni, ezért is fontos betartani, hogy a tojást maximum 3 hétig fogyasszuk el.

5. A tojás frissességét úgy is ellenőrizhetjük, hogy egy tálba hideg vizet engedünk, majd beletesszük a tojást. Ha a tojás lesüllyed a tál fenekéig, akkor friss, ha viszont a felszínen lebeg, akkor nem lehet már fogyasztani.

Megmossuk a tojást, vagy sem?

Ahogyan mindenki a magáénak érzi a legjobb lecsó receptjét, úgy mindenkinek megvan a tökéletes válasza arra is, hogy a tojást mosni kell, vagy sem. A tudományos vélemény azonban az, hogy a vegyszerekkel eltávolítjuk a tojás héját kívül burkoló vékony védőréteget és így a héj pórusain keresztül bejuthatnak a kórokozók, a tojás pedig sokkal gyorsabban fog megromlani. Így, ha ragaszkodunk is a mosáshoz, azt csak közvetlenül a felhasználás előtt tegyük.

A tojás felépítése

Egy átlagos tyúktojás 50-65 gramm, melynek 10%-a héj, 60%-a fehérje és 30%-a sárgája. A tojás egyetlen petesejtből és az azt körülvevő tartalék tápanyagokból és védőrétegekből áll. A petesejt, illetve megtermékenyülés után a zigóta, a tojás „sárgája". Ezt veszi körül a fehérje, amely tápanyag raktárként működik.

Mennyi tojást együnk?

A vita folyamatosan zajlik, hiszen van olyan szakértő, aki nem ajánlja a tojás gyakori fogyasztását, annak koleszterinszint növelő tulajdonságai miatt, de mivel számos kutatás igazolta a tojás egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait, így ma már jóval megengedőbbek a tojás fogyasztásának tekintetében.

tojás

A tojás frissességéről mindig győződjünk meg. Fotó: Shutterstock

Akinek magas a koleszterinszintje, az természetesen bánjon óvatosan a fogyasztásával, a napi ajánlásokat tekintve ugyanis már egy nagyobb tojás fedezi a 74%-át a napi ajánlott koleszterinmennyiségnek. A jelenlegi irányelvek szerint heti 2-6 darab tojás fogyasztása az ajánlott, de ez is, mint minden, teljesen egyénfüggő.

Tudtad ezt a tojásról?

1. Egy tyúk évente átlagosan 200 és 325 tojást tojik.

2. Bár sokan nem gondolják, de egy tyúk bizony kakas nélkül is tud tojást tojni. Azonban kiscsibe már egészen biztosan nem születhet, ha nem vett részt a folyamatban a kakas.

4. A legkisebb tojás a kolibrié, míg a legnagyobb a struccé. Az eddigi legnagyobb tyúktojás 454 grammot nyomott, melyet 1956-ban tojt egy igen tehetséges tyúk New Jersey-ben. A legnagyobb átmérőjű tyúktojást egy Harriet nevezetű tyúk tojta 2010-ben, melynek mérete 23 cm volt. Hát bizony, nem sok tyúk irigyelhette Harrietet a rekordért.

5. Magyarországon évente körülbelül 2,3 milliárd tojás fogy, ami azt jelenti, hogy fejenként minden évben 240 tojást fogyasztunk el.

6. A tojás világnapját a Nemzetközi Tojás Szövetség hozta létre. Célja a tojás népszerűsítése, a tévhitek eloszlatása és a táplálkozásban betöltött szerepének kiemelése. A tojás világnapját minden évben október második péntekén ünneplik meg.

7. A tojás héján mintegy 17 000 pórus található. Ezeken keresztül a tojás vizet veszít a tárolás során, viszont szintén a pórusain keresztül képes a hűtőben lévő fel erős illatokat magába szívni, így célszerű dobozban tárolni.

8. A tojás héjának színe függ az azt tojó tyúk fajtájától. Ez azonban egyáltalán nem hat ki annak minőségére. A tojás sárgájának színe a tyúk táplálékától függ. Ha búzával etetik, kevésbé lesz sárga, mintha kukoricát kapna.

9. Nem csak a tojás, de a tojáshéj is nagyon hasznos. A tojás héja kalcium-karbonátból áll, amely kiváló ásványi anyagot biztosít a növényeknek. A széttört tojáshéjat szórjuk a földre, majd gereblyézzük bele a talajba, így azt a növényeink kiválóan fogják tudni hasznosítani. Sőt, a talajra szórt, zúzott tojáshéj képes távoltartani mind a házas-, mind a meztelencsigákat.

A tojás tehát fontos szerepet tölt be az életünkbe, így érdemes tudni, mikor és hogyan használhatjuk fel.