Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a könnyű és a nehéz bárány termelői ára 2022 január– márciusában emelkedett a 2021 azonos hónapjainak átlagárához viszonyítva. A könnyű bárány átlagára 1503 forint/kilogramm (+13 százalék), a nehéz bárányé 1472 forint/kilogramm volt (+13 százalék) az első három hónapban.

Az összefoglaló az Agrárközgazdasági Intézet 2022. április 12-én megjelent jelentése alapján készült.

bárány

Magyarországon a könnyű bárány termelői átlagára 1503 forint/kilogramm – fotó: pixabay.com

A juhhús a világ hústermelésének csaknem 5 százalékát teszi ki

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a juhhús globális termelése közel 16,5 millió tonna volt 2021-ben, nem változott számottevően az előző évihez képest.  A világ juhhústermelésének 86 százaléka ázsiai és afrikai országokból származik.

A legnagyobb juhhús-előállító ország Kína (5 millió tonna) volt, az ázsiai kontinensen további nagy juhhústermelő India (829 ezer tonna), Pakisztán (765 ezer tonna) és Törökország (489 ezer tonna).

A nemzetközi piacra kerülő juhhús 80 százaléka Ausztráliából és Új-Zélandról származott. Ausztrália juhállománya 4,3 százalékkal 66,2 millió egyedre nőtt a 2020/2021. gazdasági év (július–június) végére, a 2021/2022. évi szezon zárólétszáma 70,4 millió lehet.

Új-Zéland juhállománya 25,83 millió egyed volt 2021. június 30-án, ami csaknem 1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az anyajuhállomány pedig 0,5 százalékkal mérséklődött.

Európai Unió: csökkent a juh és kecskeimport

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió juh- és kecskeimportja (élő állat és hús) 62 ezer tonna volt 2021-ben, ez 16 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest (az adat nem tartalmazza az Egyesült Királyságból beszállított mennyiséget). A legnagyobb beszállító Új-Zéland volt 83 százalékos részesedéssel.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Találkozz személyesen azon szakemberekkel, akik a precíziós gazdálkodásban már több éves tapasztalatot szereztek!

Időpont: 2022. május 11-12.

Tudj meg többet az év agrárdigitalizációs eseményéről!

www.prega.hu

A legnagyobb célpiacok Jordánia (25 százalék részesedés) és Szaúd-Arábia (23 százalék) voltak. Az Európai Unióban a könnyű bárány ára a szezonális hatásoknak megfelelően alakult az év első tizenhárom hetében, 12 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. A nehéz bárány ára 9 százalékkal emelkedett ugyanekkor.

bárányhús

Magyarországon a nehéz bárány termelői átlagára 1472 forint/kilogramm volt  – fotó: pixabay.com

Magyarország: emelkedett az élőbárány-import

A KSH adatai szerint Magyarország juhállománya 887 ezer egyed volt 2021. december 1-jén, 6 százalékkal csökkent a 2020. decemberihez képest. Az anyajuhok létszáma –4,5 százalékkal 720,4 ezer egyedre változott.

Magyarország élőbárány-exportjának mennyisége 2 százalékkal (10 ezer tonnára) csökkent, értéke 22 százalékkal (15 milliárd forintra) nőtt 2021-ben 2020-hoz képest. A kivitelből 73 százalékkal részesedő Olaszországba 12 százalékkal kevesebb bárány került, míg Németországba és Ausztriába nőtt a kivitel.

Az élőbárány-import mennyisége 10 százalékkal (223 tonna) nőtt 2021-ben az előző évi volumenhez képest. A legtöbb élő bárány Romániából származott.