Péntek

A nap folyamán erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani az ország nagy részén. Délutántól azonban nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen, akár több hullámban is kialakulhat zápor, zivatar, bár az északkeleti és délkeleti tájakon erre kisebb az esély. A délies irányú szelet olykor élénk, néhol erős, a zivatarok környezetében pedig akár viharos lökések is kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű, északnyugaton lesz a leghűvösebb, míg délkeleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.



Szombat

A hétvége első napján jobbára borult lesz az ég, csupán a nap első felében lehet szakadozottabb a felhőzet a Tiszántúl térségében. Sokfelé kell csapadékra számítani, zömmel ismétlődő eső formájában, de keleten záporok és zivatarok is kialakulhatnak, sőt kiadós mennyiségű csapadékra is van esély. A légmozgás kezdetben mérsékelt marad, majd délután a szél északnyugatira fordul, és a Nyugat-Dunántúlon egyre nagyobb területen megélénkül, olykor meg is erősödik.

A hajnali 7 és 12 fok közötti minimumok után délután általában 12 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, de a Tiszántúlon 21, 23 fokot is mutathatnak a hőmérők.


madar

 Fotó: Pixabay

Vasárnap

Jórészt borult idő valószínű vasárnap is, bár északkeleten és keleten némileg szakadozottabb lehet a felhőzet, délutántól pedig a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon már csökkenni kezd a felhőtakaró. Sokfelé várható eső, zápor, az északkeleti részeken pedig kevés helyen zivatar is előfordulhat, így továbbra is van esély kiadós csapadékra. Az északnyugati, északi szél elsősorban a Dunántúlon megerősödik, sőt viharossá fokozódik, miközben a déli óráktól nyugat felől fokozatosan szűnni kezd a csapadék.

Hajnalban 7, 13 fok várható, délután pedig általában 13, 20 fok valószínű, de a tartósan csapadékos dunántúli tájakon néhol csak 11, 12 fok lesz, míg északkeleten és keleten 21, 22 fokot is mérhetnek.


SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: met.hu

Indexkép: Pixabay