Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 791 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
9.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 9. 01:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Saelen Premium DRI ipari ágdaráló Évjárat: 2007 Üzemóra: 170 Teljesitmény:30 LE 20 cm átméróig, Lombardini motor, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
185.000 EUR
12 éve hirdető
2025. május 8. 22:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Jenz HEM 582 ipari aprítógép 640 lóerős Mercedes statikus motorral, Volvo vontatófejre szerelve, Kesla daruval felszerelve. A szerelvény nagyon jó műszaki állapotban van, nemrég felújították. A traktoron nemrég cserélték az eredeti kuplungcsapágyat....
2025. május 8. 22:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-BX-92RS-SN21 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
2025. május 8. 22:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-42RS https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-BX-42RS-SN19 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 22:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/ventura-atv-170-drvic-stiepkovac-konarov/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és kereskedőknek...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-bx-42rs-drvic-stiepkovac-konarov-za-traktor--sn19-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-bx-92rs-drvic-stiepkovac-konarov-za-traktor--sn21-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal...
2025. május 8. 21:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez, gépjeinkhez. Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-62RS Több...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-jx-102rs-drvic-stiepkovac-konarov-za-traktor--sn142-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-gts-13-drvic-stiepkovac-konarov--sn16-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Beszélünk magyarul a +421 948 160 093 telefonszámon. További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-gts-1500e-drvic-stiepkovac-konarov-sn17-1-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Beszélünk magyarul a +421 948 160 093 telefonszámon. További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-gts-2000pro-drvic-stiepkovac-konarov-sn17-2/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/ventura-atv-150-drvic-stiepkovac-konarov/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és kereskedőknek...
2025. május 8. 21:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásárolja meg a szárzúzó és erdészeti zúzó gyártó specialistától erdészeti zúzóját! Nyugati kooperációs partnerünk a Demetra vízszintes tengelyű erdészeti zúzó gyártmányai méltán népszerűek a világon! Nézzen be honlapunkra és kérjen ajánlatot...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-jx-72rs-drvic-stiepkovac-konarov-za-traktor--sn94-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-bx-62rs-drvic-stiepkovac-konarov-za-traktor--sn20-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/ventura-atv-155-drvic-stiepkovac-konarov/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és kereskedőknek...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 21:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Beszélünk magyarul a +421 948 160 093 telefonszámon. További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-gts-1000pro-drvic-stiepkovac-konarov--sn17-3-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az...
Automatikus fordítás
2025. május 8. 20:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Beszélünk magyarul a +421 948 160 093 telefonszámon. További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-bx-42s-drvic-stiepkovac-konarov-za-traktor--sn18-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az...
2025. május 8. 20:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. május 8. 20:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. május 8. 19:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz: - Vágó kés: 2 - Fa maximális átmérője: 15 cm - Macska hárompontos csatolása - A rotor átmérője: 500 mm - A garat kisülése: 360° - Közvetlen meghajtás - Összecsukható tartály szállításhoz -...
2025. május 8. 19:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Az ECO 17 egy kardánhajtású faaprító gép, amely mechanikus meghajtású adagoló görgőkkel/behúzó hengerekkel rendelkezik. A vágómű 2 késes és 1 ellenkéses tárcsás kivitelű. A gép kiválóan alkalmas száraz és zöld fa aprítására is. Az...
2025. május 8. 19:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
4.100.000 Ft
8 éve hirdető
2025. május 8. 19:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Csongrád-Csanád, Domaszék
Eladó egy nagyon keveset használt Nobili TRP 175 CV típusú galydaráló, hidraulikus galyadagolás, az aprítékot a pótkocsira fújja. Alkuképes ár.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (791)

Kukacos a cseresznye vagy a meggy? Ezt tedd ellene!
Ezt tedd, hogy a cseresznye és a meggy a tiéd legyen és ne a kukacoké!
2025 meglepetése: a legnépszerűbb műtrágyák forgalma is csökkent
Mutatjuk, mi okozza a visszaesést a gazdaboltokban!_fill_540x300_0.jpg)