Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 834 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
11 éve hirdető
2025. május 4. 14:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Békés, Békéscsaba
ZÚZÓK: 15-50 cm ágátmérőig Útalap előkészítők: 50-60 cm mélységig A vízszintes rotorral ellátott FAE erdészeti tuskómarók nagyon finomra aprítják a tuskókat és a rönköket, és modelltől függően akár 50-60 cm mélyen is be tudják dolgozni a keletkező...
436.600 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 4. 14:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Az R-80 STANDARD görgős aprítógép legfeljebb 7 cm átmérőjű ágak vágására szolgál, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY által tervezett és gyártott. A vágószerkezet felépítése hegesztett és teljesen leszerelhető, megfelelő merevséget és tartósságot...
541.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 4. 14:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Az R-120 STANDARD görgős aprítógép legfeljebb 11 cm átmérőjű ágak vágására szolgál, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY által tervezett és gyártott. A vágószerkezet felépítése hegesztett és teljesen leszerelhető, megfelelő merevséget és...
433.600 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 4. 14:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Professzionális faaprító DELEKS DK-500-FL 6,5 LE-s motorral, 4 ütemű benzinmotorral. 2 megfordítható kés speciális K300 BÖHLER® acélból. ÁTTEKINTÉS A forgácsoló dobrendszer 2 vízszintes pengével + 1 ellenrögzített pengével aprítja fel a növényzetet....
640.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 4. 14:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Az FMS fűnyírók felfüggesztési rendszere kompatibilis az I. kategóriás vonószerkezettel felszerelt traktorokkal. A szilárd ház garantálja az egész készülék nagy stabilitását és tartósságát. A kaszák egyoldali hajtásrendszerrel (szíjas hajtóművel)...
2025. május 4. 13:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Hitel, lízing szolgáltatás...
2025. május 4. 13:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
Urban SM70 benzinmotoros ágaprítógép Az Urban SM70 egy 280 cm³-es négyütemű, léghűtéses 10 LE-s benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép könnyebb mozgatását az etetőgaraton található...
650.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. május 4. 13:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Komárom
Graecus KT ágdaráló - Félautomata lejtős adagoló - A garat könnyen felhajtható a szállításhoz, és sasszeggel rögzíthető - A csúszda 360 fokban elforgatható - Elakadásgátló ernyő kialakítás - Az ernyő tetején található ajtóval állítsa be a kilövési...
7.900 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 11:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás - maximális vágási átmérő 15 cm. Az ár 7900 Euro + ÁFA
2025. május 4. 09:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
Urban SM70 benzinmotoros ágaprítógép Az Urban SM70 egy 280 cm³-es négyütemű, léghűtéses, 10 LE-s benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép könnyebb mozgatását az etetőgaraton található...
9 éve hirdető
2025. május 4. 07:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Érd
1 db önbeálló behúzó henger független hidromotor hajtással, 1690 mm magas és 270°-ban forgatható kihordókémény, központi zsírzó rendszer, ékszíjhajtás, rosta; NO STRESS vezérlés, Önindító. Műszaki paraméterek: Motor típusa: Honda GX390, 13 Le...
7.900 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 02:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás - maximális vágási átmérő 15 cm. Az ár 7900 Euro + ÁFA További információkért keressen bizalommal a +4075804576...
7.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 01:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Nyírábrány
NHS IDR4 SE ipari ágdaráló Évjárat: 2005 Önsúly: 1700 kg Üzemóra: 1400 Teljesitmény: 46 LE 15 cm átméróig, Hatz motor, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
9.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 01:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Saelen Premium DRI ipari ágdaráló Évjárat: 2007 Üzemóra: 170 Teljesitmény:30 LE 20 cm átméróig, Lombardini motor, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
185.000 EUR
12 éve hirdető
2025. május 3. 22:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Jenz HEM 582 ipari aprítógép 640 lóerős Mercedes statikus motorral, Volvo vontatófejre szerelve, Kesla daruval felszerelve. A szerelvény nagyon jó műszaki állapotban van, nemrég felújították. A traktoron nemrég cserélték az eredeti kuplungcsapágyat....
2025. május 3. 22:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A felszerelt faaprító főként forgácsolásra és a metszés után maradt lombhullató és tűlevelű fák ágainak aprítása gyümölcsös termesztés és faültetvények.
2025. május 3. 22:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Erős és tartós. Intenzív használatra tervezték. Hidraulikusan vezérelt faaprító ideális az összes nyesedék használható mulccsá történő aprításához. Tökéletesen kiegyensúlyozott a traktorok széles választékával....
2025. május 3. 22:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
A legtöbb modell biharkeresztesi és dunavecsei telephelyünkön megtekinthető. Az Urban SMH70 egy 7KW /10LE/ teljesítményű Briggs&Stratton benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép...
2025. május 3. 21:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. május 3. 21:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR FIX 5%...
450.000 Ft
7 hónapja hirdető
2025. május 3. 20:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Heves, Heves
SELMAR R16-os gallyaprító (kardánhajtású, függesztett, behúzóhengeres, 1 napot dolgozott) eladó. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
4 éve hirdető
2025. május 3. 18:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Főbb tulajdonságok ➤ dízel ágaprító nagy adagolótölcsérrel ➤ rotor| 2 db kés + 1 db ellenkés ➤ aprítási teljesítmény: 5,2 t/h ➤ garatméret: 27,6×21 cm ➤ aprítható ágátmérő: maximum 21 cm ➤ élezhető kés (edzett acél) ➤ hidraulikus behúzóhenger...
265.000 Ft
5 napja hirdető
2025. május 3. 14:42 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XVII. kerület)
Eladó a képeken látható Epple Blasius 800 Super típusú ágaprító, szecskázó, ágdaráló, amely kb. 8 cm átmérőig vágja az ágakat, 2 késes (szinte új, lézerrel kivágott késekkel; kb. 40 m³ apríték és kb. 20 m³ polisztirol lett eddig ezekkel aprítva, 1x...
763.780 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 2. 14:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XV. kerület)
TECHNIKAI ADATAI: Motor / Hajtás: 1-hengeres 4-ütemű OHV benzinmotor Hengerűrtartalom: 420 cm³ Motor teljesítmény: 9 kW 3600 ford/perc Tank térfogata: 6,5 liter Olajtartály térfogata: 1,1 liter Indítás: Berántással / önindító Max. darabolási átmérő:...
6 éve hirdető
2025. május 2. 13:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Robust SD 600 ipari daráló, egyrotoros univerzális zúzógép az erő, az elszántság és a kompromisszummentesség szimbóluma. Ön igényeivel tökéletes összhangban működik. A minimalista, mégis feltűnő dizájn időtlenséget kölcsönöz neki. Előnyök -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (834)

Meglepően hatásos ez a házi kullancsriasztó – csak 3 összetevő kell hozzá
Tarol a neten a természetes, pénztárcabarát recept.