Hirdetés
Kombájn 280 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
65.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 9. 05:49 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
Bargam TRS35E szöllő szedő kombájn, 2016-os évjárat, 1500 üzemóra, 10 tonnás önsúly, tolató kamera, 107 kW-os motorral, azonnal munkára fogható állapotban, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek...
2025. május 9. 05:39 Massey Ferguson Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Lárazva nettó 23.900.000,- Ft-ról. Csépelt óra: 1963 h. SISU motor
2025. május 9. 05:19 Sampo Rosenlew Veszprém, Pápa
• Kivitel: gabona- és kukoricakészlettel ellátott kombájn • Motor: Agco Power 74 LFTN Tier V, 6 hengeres motor, 300 LE (SISU motor) • Hajtás: hidrosztatikus, 3 sebességes, SISU CIT 12 váltómű, elektromos differenciálzár • Abroncs méretek: első:...
36.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 9. 03:04 New Holland Hajdú-Bihar, Ártánd
New Holland FX300 silózó kombájn, 1997-es évjárat, 8000 üzemóra, silózó adapterrel, 6 hengeres 225 kW-os Iveco motorral, munkára fogható állapotban, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa...
2025. május 9. 02:04 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9880i STS 4WD kombájn ITC antenna, 1db gyári monitor, 2db kamera monitor, 3db forgólámpa, 3db kamera, 1db automata vonófej, 1 garnitúra kukorica készlet, 1db John Deere 630RX gabona asztal, 1db kardán, 2db rendválasztó, GS Ready,...
2025. május 9. 01:36 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere X9 1100 (93/218 üzemórás) dupla rotoros, HD45X 13,7m asztal+kocsi+kaszák, SF7000, 260kW ferdefel., ActiveYield, ActiveSeat II Évjárat: 2023 Motor üzemóra: 218 Cséplő üzemóra: 93 Motorteljesítmény: 603 LE (maximum: 690 LE)...
45.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 9. 00:49 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 1550 CWS kombájn, 2005-ös évjárat, 181 kW-os motor, 2500 óra, búza asztal, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa .
2025. május 8. 23:45 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Mega 218 (5097/7697 üzemórás) 6 ládás kombájn, C660 Auto Contour-os gabonaasztal + kocsi, szecskázó, V6 Mercedes motor, 800-as gumizás Évjárat: 1996 Motor üzemóra: 7697 Cséplő üzemóra: 5097 Motorteljesítmény: 271 LE Hengerek száma: 6 Motor...
10.000.000 Ft
16 éve hirdető
2025. május 8. 23:19 CLAAS Komárom-Esztergom, Esztergom
Eladó klaas mega 208 as kombájn szép állapotban 6 méteres vágóasztallal szállítókocsival és repcetoldattal,
2025. május 8. 22:03 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas C490 4,9 méteres gabona vágóasztal, szállítókocsi, Claas Lexion és Tucano kombájnokhoz, kalászemelők, rendválasztók Évjárat: 2023/2025 Önsúly: 1860 kg Vágóasztal mérete: 4,9 m Szállítókocsi: Igen Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB...
2025. május 8. 20:09 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
"ÁFA MENTESEN" megvásárolható! 2021-es gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 30 km/h, 4D CLEANING, hevederes járószerkezet, APS SYNFLOW HYBRID cséplőrendszer, Vario 930 gabonaasztal szállítókocsival. Részletes specifikáció:...
2025. május 8. 17:49 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.2 m, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Törekterítő, Gumi Méretek: Michelin 800/70R32 (70%); Trelleborg 600/55R26 (40%), csépelt óra: 2032 h. Caterpillar C9.3 motor....
2025. május 8. 17:14 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
„ÁFA MENTESEN” megvásárolható! 2020-as gyártás, Grainmeter, Quantimeter, Mercedes-Benz OM470 LA motor, 30 km/h, 7.7 m VARIO gabonaasztal szállítókocsival, repcekaszákkal. Részletes specifikáció: Évjárat: 2020 Motor üzemóra: 1010 óra Cséplőóra: 681...
68.000.000 Ft
11 éve hirdető
2025. május 8. 16:39 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2017-es évjáratú tető alatt tárolt Lexion 740 kombájn, 770 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és nedvességmérővel, 800/600-as gumizás, kamera, pelyvaterítő, 30 km-es váltó, dinamic cool hűtő. Szép, megkímélt, munkára...
55.499.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 8. 16:09 CLAAS Bács-Kiskun, Solt
1.990 üzemórával, Claas V750 gabonaasztallal, 450 lóerős CAT motorral, magyar menüvel, GPS-szel. Jó gumik, francia okmány. Feleslegessé vált, ezért került eladósorba.
45.000.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. május 8. 15:34 New Holland Komárom-Esztergom, Komárom
6,7 m-es Varifeed 22G-s adapter, szállítókocsi, 4WD összkerék hajtás, szalmaszecskázó, pelyvaszóró, 900/60R32 méretű Michelin első gumik, 500/85R30 méretű Mitas hátsó gumik, 4720 motor/3034 cséplő üzemóra, fülkéből állítható rosták, Intelliview IV-es...
2025. május 8. 15:25 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Szállítókocsi, Dobfordulat csökkentő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Mitas 800/70R32 (90%); Mitas 500/85R24 (90%), MÁJUSI AKCIÓ! Eredeti ár: 86.900.000.- ft. Csépelt óra: 1173 h, Mercedes motor, terület:...
2025. május 8. 15:24 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
„ÁFA MENTESEN” megvásárolható! 2022-es gyártás, Mercedes-Benz OM470 LA motor, 30 km/h, CEMOS, APS cséplőrendszer, Vario 930 gabonaasztal szállítókocsival. Részletes specifikáció: Évjárat: 2022 Motor üzemóra: 885 Cséplő üzemóra: 413 Motorteljesítmény:...
2025. május 8. 15:24 CLAAS Fejér, Sárbogárd
Deutz Fahr C7206TS 2WD kombájn 2 db sárga villogóval, vonófejjel, 2 db rendválasztóval, pótkaszával, repcetoldattal, támasztólábbal, DH 630A gabona vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, hátsó világítással, kukorica átszerelő készlettel,...
2025. május 8. 14:49 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Eladó magasan felszerelt bemutatógép az Axiál kínálatából. 500 üzemórás nagyszerviz során motorolaj, hidraulikaolaj, hajtóműolaj és a hozzá tartozó szűrők lecserélve. Minden leállást megelőzően a gép teljesen ki lett takarítva és minden zsírzópont...
2.550.000 Ft
12 éve hirdető
2025. május 8. 14:14 CLAAS Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Claas Mega 208 204 Gabonaasztal C600 6 méteres gabonaasztal, nagy csigás, Azonnal munkára fogható Jó állapotban, megegyezés szerint szállítókocsival. (Szállító kocsi ára: + 950 ezer Ft) Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény...
68.000.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 8. 14:04 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
-2015-ös gyártási év -1200/790üó -szalmaszecskázó -800-as első gumizás -2WD -autotrac ready - 625R vágóasztal
6.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 8. 13:24 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható állapotú Claas V750 típusú gabonavágóasztal (autocountur). Igény esetén repcekaszával. Azonnal munkára fogható. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00. Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
2025. május 8. 13:09 John Deere Fejér, Sárbogárd
Zürn Raps Profi II repcetoldat támasztólábbal eladó. Gyártási év: 2007 Helység: Sárbogárd
6 éve hirdető
2025. május 8. 12:19 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere S670i összkerékhajtásos kombájn 2017-es első forgalomba helyezésű(2016-os modellév); összkerék hajtás ;1980 cséplőóra; ProDrive 30km/h váltó, Harvest Smart, PREMIUM kabin, elektromos külső tükrök, apró mag csomag, Légrugós vezetőülés,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (280)
- CASE-IH (15)
- CLAAS (114)
- Egyéb kombájn (9)
- FENDT (4)
- Fortschritt (2)
- John Deere (94)
- Massey Ferguson (8)
- New Holland (29)
- Rostselmash DON / SZK (2)
- Sampo Rosenlew (2)
- Több

Ha ebből többet eszel, már 12 hét alatt javulni fog a memóriád!
A rost nemcsak az emésztést turbózza fel – az agy is hálás érte.