Hirdetés
Kombájn 503 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2025. május 3. 17:04 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Cséplőrendszer: Cséplő dob átmérője: 600 mm Cséplő dob szélessége: 1600 mm Cséplő dob sebessége: 430 - 1210 ford./perc Dobkosár szöge: 106o Dobkosár teljes felülete: 1,18 m2 Dobkosár rudazatainak száma: 12 db Szeparátor dob szélessége: 1600 mm...
2025. május 3. 16:34 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 7,70 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 135 kW-os, fix sebességű, (620 ford./perc) Ferdefelhordó láncok száma: 3 db Fedefelhordó lánc sebessége:...
68.000.000 Ft
11 éve hirdető
2025. május 3. 16:34 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2017-es évjáratú tető alatt tárolt Lexion 740 kombájn, 770 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és nedvességmérővel, 800/600-as gumizás, kamera, pelyvaterítő, 30 km-es váltó, dinamic cool hűtő. Szép, megkímélt, munkára...
55.499.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 3. 16:04 CLAAS Bács-Kiskun, Solt
1.990 üzemórával, Claas V750 gabonaasztallal, 450 lóerős CAT motorral, magyar menüvel, GPS-szel. Jó gumik, francia okmány. Feleslegessé vált, ezért került eladósorba.
2025. május 3. 15:57 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Mega 218 (5097/7697 üzemórás) 6 ládás kombájn, C660 Auto Contour-os gabonaasztal + kocsi, szecskázó, V6 Mercedes motor, 800-as gumizás Évjárat: 1996 Motor üzemóra: 7697 Cséplő üzemóra: 5097 Motorteljesítmény: 271 LE Hengerek száma: 6 Motor...
2025. május 3. 15:49 John Deere Tolna, Dombóvár
Akár lízingre 10% + Áfa önerővel! 9 literes motor, doblassító, JD 620R (6,1m) asztal + kocsi, szecskázó, Michelin gumizás, piros rendszám Részletes specifikáció: Gyártási év: 2008 Motor üzemóra: 5111 Cséplő üzemóra: 3292 Motor típusa: John Deere...
2025. május 3. 15:34 CLAAS Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10%+Áfa önerővel! Mercedes motor, V770 (7,7m) asztal+kocsi, AutoTrac, hozam+nedv.mérő, Laser Pilot Részletes specifikáció: Évjárat: 2017 Motor üzemóra: 4868 Cséplő üzemóra: 2808 Összes hektár: 9208 Motor...
2025. május 3. 15:24 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere C670 kombájn 4WD hajtással. 622R vágóasztallal, Zürn Raps Profi II repcetoldattal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Teljesítmény (LE): 380 Üzemóra: 1712 Helység: Nádudvar
12.500.000 Ft
4 hónapja hirdető
2025. május 3. 14:59 CASE-IH Pest, Törtel
Case IH CT 5070 jó állapotú kombájn, új első nagy gumikkal, 7.3m asztallal, szállító kocsival eladó kategóriaváltás miatt. Piros rendszám, műszaki.
2025. május 3. 14:54 New Holland Borsod-Abaúj Zemplén, Tiszakeszi
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! IVECO Cursor 9 motor, VariFeed (7,6m-es) asztal + kocsi, 900-as Michelin gumizás Részletes specifikáció: Gyártási év: 2016 Motor üzemóra: 3223 Cséplő üzemóra: 2250 Összes hektár:...
2025. május 3. 14:34 CLAAS Tolna, Tolna
Claas Lexion 6700 TerraTrac - 2024-es évjárat - 91 motoróra - 60 cséplőóra - 408 lóerő - TerraTrac hevederes kivitelű - Vario V680-as gabonaasztal + kocsi + 2 oldali hidraulikus repceszerelék - porelszívó a ferdefelhordón - 3D-s rostaállítás - 11.000...
68.000.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 3. 13:59 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
-2015-ös gyártási év -1200/790üó -szalmaszecskázó -800-as első gumizás -2WD -autotrac ready - 625R vágóasztal
45.000.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. május 3. 13:49 New Holland Komárom-Esztergom, Komárom
6,7 m-es Varifeed 22G-s adapter, szállítókocsi, 4WD összkerék hajtás, szalmaszecskázó, pelyvaszóró, 900/60R32 méretű Michelin első gumik, 500/85R30 méretű Mitas hátsó gumik, 4720 motor/3034 cséplő üzemóra, fülkéből állítható rosták, Intelliview IV-es...
6.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 3. 13:24 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható állapotú Claas V750 típusú gabonavágóasztal (autocountur). Igény esetén repcekaszával. Azonnal munkára fogható. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00. Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
2025. május 3. 13:17 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i Hillmaster 4WD (1458/2658 üzemórás) rotoros, 9,1 m 630PF asztal+kocsi, összkerékhajtás, SF3000 AutoTrac, ProDrive, 800/70R32 Évjárat: 2012 Motor üzemóra: 2658 Cséplő üzemóra: 1458 Motorteljesítmény: 473 LE (maximum: 504 LE)...
2025. május 3. 12:29 CLAAS Tolna, Tolna
**Claas Lexion 660** - 2014-es évjáratú - 1.860 motoróra, 1.228 cséplőóra - 400 lóerő - klímaautomatikával - AutoPilot - LaserPilot - 10.000 l-es magtartály - 6 ládás - pelyvaterítő - szalmaszecskázó - elektromos rostaállítás - Autocontour - 30 km/h...
2025. május 3. 12:19 New Holland Tolna, Tolna
**New Holland CR 8.90** - 2017-es évjáratú - 1.830 motoróra, 1.475 cséplőóra - 469 lóerő - klíma - rotoros - szalmaszecskázó - pelyvaterítő - tolatókamera szett - hevederes kivitel - Multicontroleres kartámasz integrált nagy terminál - 9,15 m-es...
6 éve hirdető
2025. május 3. 12:19 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere S670i összkerékhajtásos kombájn 2017-es első forgalomba helyezésű(2016-os modellév); összkerék hajtás ;1980 cséplőóra; ProDrive 30km/h váltó, Harvest Smart, PREMIUM kabin, elektromos külső tükrök, apró mag csomag, Légrugós vezetőülés,...
495.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 3. 12:14 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
claas kombájnra 5 m széles, működőképes eladó
2025. május 3. 12:09 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Szállítókocsi, Központi zsírzó, Levegő rendszer, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%); Mitas 600/65R24 (70%), MÁJUSI AKCIÓ! Eredeti nettó ár...
2025. május 3. 11:39 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Zürn Premium Flow 630 gabona vágóasztal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Szászberek
2025. május 3. 11:09 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2017-es gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 30 km/h, 4D CLEANING, CEMOS, VARIO 1200 gabonaasztal szállítókocsival. A meghirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Amennyiben nem rendelkezik EUR fedezettel, úgy a...
9 éve hirdető
2025. május 3. 11:09 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 6.80 Teljesítmény: 318 LE Magtartály: 9.300 liter Üzemóra: 4 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/70R38 Gumi hátul : 520/80R26 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
2025. május 3. 11:09 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630R vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Győrszemere
43.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 3. 10:59 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere W650i Évjárat: 2014 Üzemóra: 5210 óra Teljesítmény: 251 kW/340 LE Gumi méretek (első): Rosava 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 480/80 R26 Azonosító: R99-200-1246-02 Tekints meg további traktorainkat, valamint a YouTube...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (503)
- CASE-IH (18)
- CLAAS (217)
- Egyéb kombájn (16)
- FENDT (4)
- Fortschritt (32)
- John Deere (139)
- Massey Ferguson (17)
- New Holland (48)
- Rostselmash DON / SZK (3)
- Sampo Rosenlew (3)
- Több
Támogatott tartalom
_fill_540x300_0.jpg)
Hatalmas sikere van ennek a felnőttképzésnek – téged érdekel?
A programban elméleti előadások és adonyi silótelepi bemutatók is szerepeltek.