Hirdetés
Traktorok 1.938 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
11.300.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. május 5. 15:34 Solis 50 Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - ITL CRDi, STAGE V, 3 hengeres, 3.065 cm3, 37,3 kW / 50 LE, 215 Nm maximális nyomatékú 1.400 1/min fordulatszámon, Sonalika motor, turbófeltöltővel, intercoolerrel szerelt motor - közös nyomócsöves (Common Rail) rendszer DOC + DPF...
37.160.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 5. 15:34 6S.135 Vas, Szombathely
Leírás: 4900 cm³-es AGCO Power erőforrás, készletes, új gép. 24/24 fokozatú Dyna6 sebességváltó Autodrive funkcióval. 40 km/h végsebesség. Összkerék Quad Link rugózott híd és mechanikusan rugózott fülke. 3,2 t mellső emelőmű egy pár hidraulika...
9.000.000 Ft
9 éve hirdető
2025. május 5. 15:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó egy újszerű állapotú Lamborghini EGO 55 típusú traktor márkakereskedésünkből. LAMBORGHINI EGO 55 DT kabinos - Mitsubishi 4 hengeres, turbó, 1758 ccm, vízhűtéses, 51 Le-s motor - 16 E + 16 H váltó mászó fokozattal - Gyártási év: 2017 - Üzemóra:...
2025. május 5. 15:29 Tolna, Tolna
Valtra T234A - 2017-es évjárat - 7.720 üzemóra - 235 lóerő - 30+30 fokozatú 5 powers váltó - Multicontrolleres kartámasz - Fronthidraulika - MX T417 homlokrakodóval - Rugózott első híd - Kabinrugózás - Hidraulikus 3. pont - 4 pár hidraulika...
2025. május 5. 15:29 Győr-Moson-Sopron, Győr
Leírás A Solis termékskála egyik legmegbízhatóbb és strapabíró tagja volt eddig a 3 hengeres motorral szerelt Solis 50 RX traktor. Az új 50 lóerős Stage V modell esetén katalizátorral, részecskeszűrővel és turbóval is felszerelték a motort, ami úgy...
2025. május 5. 15:29 Maxxum 125 Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Rugózott híd, kabin, 50 km/h, 24x24 Active Drive 8 váltó, AFS 700, isobus, 5 pár kihelyezett (mid mount is). + Fronthidraulika 480-as és 600-as gumik. Évjárat: 2022. ÚJ GÉP!
10 éve hirdető
2025. május 5. 15:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Lexion 670 4WD Évjárat: 2016 Üzemóra: 3345 óra Teljesítmény: 330 kW/ 420 LE Gumi méretek (első): Alliance 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): BKT 600/65 R28 Tekintsd meg további kombájn gépeinket!
2025. május 5. 15:24 Farmall 95 Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Eladó egy nagyon jó állapotban lévő Case IH Farmall A 95 típusú traktor, évjárat: 2018. Üzemóra: 2500. Gyári állapot! Orrsúly készlet: 1+2-es levegő! Teljesen mechanikus gép: - Motor: 4 henger - Váltó: 12/12 Info: 70/3694158
9 éve hirdető
2025. május 5. 15:24 Zala, Nagykanizsa
INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes termékpaletta, azonnal raktárkészletről vagy gyors gyártási lehetőséggel a vevő igényeinek megfelelően! Új...
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 15:19 Bács-Kiskun, Kecskemét
CASE IH CVX 195 Évjárat: 2008 Üzemóra: 15543 óra Gumi méretek (első): Cultor 480/ 70 R28 Gumi méretek (hátsó): Agrimax 580/ 70 R38 Azonosító: R99-100-1332-02 Youtube catornánk: @AgriderZrt
2.500.000 Ft
9 éve hirdető
2025. május 5. 15:19 BF 35 Tolna, Dunaföldvár
Eladó kiváló műszaki állapotban levő Lindner 35 Le teljesítményű kistraktor , gyári oldalkaszával. Ár: 2 500 000 Ft Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy 30/500 1414
9 éve hirdető
2025. május 5. 15:19 Zala, Nagykanizsa
INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes termékpaletta, azonnal raktárkészletről vagy gyors gyártási lehetőséggel a vevő igényeinek megfelelően! Új...
12.490.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 5. 15:09 9155 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó STEYR 1955 típusú traktor mindösszesen 4723 üzemórával (nem 14-24723). Mechanikus váltó 2 tartományban 4 sebeség + 4 x power (tehát 32 sebeség) mechanikus irányváltó. Gyönyörű, újszerű állapotban. Első gumi...
128.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 5. 15:09 Puma 200 Zala, Nagykanizsa
Ár: 128.000,00 € + ÁFA-TÓL! INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes termékpaletta, azonnal raktárkészletről vagy gyors gyártási lehetőséggel a vevő...
10 éve hirdető
2025. május 5. 14:59 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Lovol M504 Évjárat: 2021 Üzemóra: 624 óra Teljesítmény: 38 kW / 50 LE Gumi méretek (első): Armour 260/70 R20 Gumi méretek (hátsó): Armour 380/85 R24 Azonosító: R99-100-1349-02 További traktorok megtekintése: Traktorok Youtube catornánk: @AgriderZrt
208.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 5. 14:59 Optum 270 Zala, Nagykanizsa
ÁR: 208.000,00 € + ÁFA-TÓL FELSZERELTSÉG FÜGGVÉNYÉBEN! INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes termékpaletta, azonnal raktárkészletről vagy gyors...
9 éve hirdető
2025. május 5. 14:49 Zala, Nagykanizsa
INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes termékpaletta, azonnal raktárkészletről vagy gyors gyártási lehetőséggel a vevő igényeinek megfelelően! Új...
16.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 5. 14:44 6830 Tolna, Dunaföldvár
2008-as évjáratú John Deere 6830-as traktor kitűnő állapotban , orrsúlyokkal , automata vonófejjel , ikerkerekekkel hátul , klímával , rugózott híddal , légrendszerrel , power quad váltóval eladó. Prémium kivitel (commander képernyő) , KITE által...
6 éve hirdető
2025. május 5. 14:44 T190 Bács-Kiskun, Harkakötöny
Eladó Valtra T-190-es traktor Évjárat: 2005, üzemóra: 2366. Greentec Piranha professzionális tuskómaró, nagy teljesítményű, közvetlen TLT-hajtással. Évjárat: 2020, újszerű állapot. Autopilot üzemmód (tanítható munka műveletsor), no stressz...
6 éve hirdető
2025. május 5. 14:44 Fotrak Veszprém, Veszprém
Cégünk a Novatech Economic Shandong cég generál importőre, így az általuk gyártott Fotrak traktorokat és munkaeszközöket kizárólagos joggal hozzuk be az országba, forgalmazzuk és biztosítjuk a szerviz (alkatrész) hátterét. A Novatech Economic...
9 éve hirdető
2025. május 5. 14:44 Zala, Nagykanizsa
INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes termékpaletta, azonnal raktárkészletről vagy gyors gyártási lehetőséggel a vevő igényeinek megfelelően! Új...
2025. május 5. 14:39 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6R195 TRAKTOR ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:175250 euro Évjárat: 2025 Motor típusa: 6,8 literes, 6 hengeres, hengerenként 4 szelepes John Deere motor Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 195 LE Adblue:...
25.950.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 5. 14:39 T7.210 Tolna, Dunaföldvár
Eladó 2016-os New Holland T7.210 traktor. 40 km/h, rugózott híd+fülke, fronthidraulika + frontkardán, gyári légfékkiépítés, Michelin gumizás. Ár: 25 950 000 Ft + ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon:...
2025. május 5. 14:34 T7.270 Csongrád-Csanád, Makó
Auto Command váltó, 50 km/h, rugózott híd+fülke, Teli front súlyozás, hátsó külső keréksúly, gyári légfékkiépítés (1+2 körös) Részletes specifikáció: Gyártási év: 2013 Üzemóra: 10.853 Motor típusa: FPT (Iveco) Hengerűrtartalom: 6728 ccm Hengerek...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.938)
- Case IH (115)
- Claas (110)
- Egyéb traktor (96)
- Farmtrac (195)
- John Deere (330)
- Massey Ferguson (85)
- McCormick (65)
- MTZ / Belarus (273)
- New Holland (77)
- Zetor (69)
- Több
_fill_540x300_0.jpg)
Áremelkedési hullám söpört végig a terménypiacokon
A drágulás mértéke az ipari napraforgómagnál érte el a csúcsot: 55 százalékos...