Hirdetés
Tömörítő henger 205 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.

Olvasson tovább
2024. május 12. 11:05 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 3080 kg Munkaszélesség: 630 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
2024. május 16. 08:54 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1150 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 08:44 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1180 kg Munkaszélesség: 280 cm Szállítási szélesség: 312 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 08:29 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 850 kg Munkaszélesség: 250 cm Szállítási szélesség: 265 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 08:24 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 4200 kg Munkaszélesség: 830 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 07:39 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1150 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 07:24 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1320 kg Munkaszélesség: 400 cm Szállítási szélesség: 432 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 07:04 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1320 kg Munkaszélesség: 400 cm Szállítási szélesség: 432 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 07:04 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 900 kg Munkaszélesség: 280 cm Szállítási szélesség: 312 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
7 éve hirdető
2024. május 16. 07:04 Tömörítő henger Vas, Szombathely
A Güttler PW 640 MASTER Hidraulikus csukású 6,40m munkaszélességű Güttler henger - Ideális magágy: alul finom szemcsés, felül rögösebb...
2024. május 16. 06:14 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 900 kg Munkaszélesség: 280 cm Szállítási szélesség: 312 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 05:44 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 850 kg Munkaszélesség: 250 cm Szállítási szélesség: 265 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 04:14 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A már jól ismert helti hengerek most akcióban simítóval, vagy simitó nélkül is! A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív,...
2024. május 16. 03:39 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 4200 kg Munkaszélesség: 830 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 03:19 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 4760 kg Munkaszélesség: 950 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 02:59 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 3080 kg Munkaszélesség: 630 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
2024. május 16. 02:04 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1050 kg Munkaszélesség: 250 cm Szállítási szélesség: 265 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 01:54 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1180 kg Munkaszélesség: 280 cm Szállítási szélesség: 312 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 01:34 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1590 kg Munkaszélesség: 400 cm Szállítási szélesség: 432 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. május 16. 00:44 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1325 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
4.895.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. május 15. 23:24 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív...
2024. május 15. 23:09 Tömörítő henger Pest, Tököl
SATEX Cambridge Henger Clot-Crasher 6,0 Vontatott, Hidraulikusan Összecsukható Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Clot-Crasher 6,0...
4 éve hirdető
2024. május 15. 21:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Ékgyűrű anyaga: 40-es szögacél Átmérő: 600 mm Osztása: 120 mm Csőtengely: 121 mm (Lemken: 70 mm) Csapágycsonk átmérő: 40, vagy 50 mm....
2024. május 15. 21:04 Tömörítő henger Pest, Tököl
SATEX Cambridge Henger Clot-Crasher 4,5 Vontatott, Hidraulikusan Összecsukható Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Clot-Crasher 4,5...
230.000 Ft
1 éve hirdető
2024. május 15. 19:57 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Függesztett gyűrűshenger 3 méter munkaszélesség, összecsukható, gyűrűs és tüskés hengersorok, függesztett, Jó állapotban eladó....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (205)