Hirdetés
Tömörítő henger 204 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
Olvasson tovább
2024. május 12. 11:05 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 3080 kg Munkaszélesség: 630 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
580.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 14. 19:04 Tömörítő henger Fejér, Sárbogárd
Metalwolf 3x2 tagos gyűrűshenger gyári fardarujával jó állapotban eladó.
6.570.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. május 14. 18:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 6.570.000,-Ft + Áfa. Igyenes házhozszálítással. Tömege:...
1.990.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 14. 17:14 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Réti, mező, sportpálya henger sima Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A henger a föld felső rétegének tömörítésére szolgál....
4 éve hirdető
2024. május 14. 16:49 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Meglévő, régi, összepakolható gyűrűs henger tagokra, hidraulikus húzóvázak gyártását is vállaljuk, ezeket a vázakat 100x100x6, 80x80x6,...
5.050.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. május 14. 16:39 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-5,4 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
5.700.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. május 14. 16:04 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,6 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
7.490.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. május 14. 15:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 6 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg. - hidraulikus crossboard...
4.950.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. május 14. 15:19 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-5,4 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
2.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 14. 14:34 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
6,5 méter széles, nagyon jó állapotban. További információért érdeklődjön telefonon. Telephely: 4244 Újfehértó 4-es Főút 253-as km kő...
4.050.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. május 14. 14:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes...
1.390.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. május 14. 11:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes...
4.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. május 14. 11:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Egysoros hengereink prizmacsúcsos, cambridge és ékgyűrűs változatban készülnek, egy sor hidraulikus rugós simítóval szerelve, illetve...
2024. május 14. 11:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
12 éve hirdető
2024. május 14. 11:04 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 950 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 4840 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság:...
3.950.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. május 14. 10:54 Tömörítő henger Tolna, Dunaföldvár
Új magyar gyártmányú Cambrigde henger hidraulikus simítóval, vastag falú anyagból, kiváló minőségben megrendelhetők, készletről (5,2 m)...
6.650.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. május 14. 10:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 5 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes...
1 éve hirdető
2024. május 14. 10:09 Tömörítő henger Vas, Sárvár
U profil hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 560mm-es átmérőben, 60x30x6 mm-es melegen hengerelt U acélból, 159x6,3 mm-es...
3.800.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 14. 07:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
Cambridge henger bemutató gép rendkívűl kedvező áron nagyon masszív erős kivitel 500-as gyűrűkkel crossboard símítóval teljesen hidraulikus...
3.350.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 14. 07:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
AKCIÓS TÁRCSÁK ÉS MAGÁGY ELŐKÉSZÍTŐ GÉPEK NAGY KEDVEZMÉNYEL RAKTÁRRÓL HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL AKCIÓS ÁRAKÉRT ÉRDEKLŐDJENEK KOLLÉGÁNKNÁL...
2024. május 14. 06:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
1.150.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 14. 05:04 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
Ferocoop függesztett cambridge henger hidraulikusan csukható 3 méter szélességben 420 as gyűrűkkel WWW.bacsagrogep.hu 06202244781
11 éve hirdető
2024. május 14. 04:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
Cambridge henger 3-munkahengeres kivitelben teljesen hidraulikus WP3S 5,0-méteres símító nélkül 8870Eur.-+áfa opció crossboard símító...
3.695.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. május 13. 22:29 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól Környéről a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Több száz darab legyártott henger, a megszokott...
4.895.000 Ft
12 éve hirdető
2024. május 13. 22:09 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (204)
Hirdetés