Tömörítő henger 219 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
Olvasson tovább
2.400.000 Ft
Kiemelt 10 éve hirdető
Eladó 6,3 méteres, hidraulikus Cambridge henger. Kiváló állapotban lévő tömörítő henger talajműveléshez, hatékony megoldás szántóföldi munkákhoz. Ideális választás gazdálkodók számára, akik tartós és megbízható Cambridge hengert keresnek.
4.200.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
Gyártási év: 2022 Súly: 3700 kg Kiváló állapotú, 400 ha-t dolgozott.
Kiemelt 6 éve hirdető
Ékgyűrű anyaga: 40-es szögacél Átmérő: 600 mm Osztása: 120 mm Csőtengely: 121 mm (Lemken: 70 mm) Csapágycsonk átmérő: 40, vagy 50 mm. www.kovacsker.hu
5.195.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők...
Eladó AGRISTAL WP3S Cambridge tömörítő henger több méretben Külföldi raktárkészletről elérhető ⭐ Munkaszélesség: 5 m ⭐ Gép tömege: 2300 kg ⭐ Vonóerő igény: 90-115 LE ⭐ Munkaszélesség: 6,2 m ⭐ Gép tömege: 2800 kg ⭐ Vonóerő igény: 100-135 LE ⭐...
2.200.000 Ft
Eladó 6 méter széles gyűrűshenger, letákos kivitelben. Kiváló állapotban, azonnal munkára fogható. Új vásárlás miatt eladó.
5.195.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők!...
Kell ennél több? A Güttler csillagprofil révén páratlan öntisztítás jellemzi a hengert. Száraz rögök esetén is kiváló rögtörés, hatékony magágykészítés és vetés érhető el. Az apró morzsás, tömör vetőágy elősegíti a jó beágyazódást és a gyors kelést....
4.490.000 Ft +ÁFA
Új VAgro 6,2 m-es hidraulikus csillaggyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól, Környéről! A 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Felépítés, műszaki jellemzők: ➡️ Talajkövető...
5.650.000 Ft +ÁFA
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 5 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év...
299.000 Ft
Eladó! 3 tagos gyűrűshenger 3-4 éve nem használt, kisebb átnézést igényelhet. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív, erős vázszerkezettel gyártott gép. Rugós előfeszítésű hengersor. Pontos precíz illesztésekkel készített csukló- és függesztési pontok. A simítósor munkahengerrel állítható. Kerékszerkezete...
1.390.000 Ft +ÁFA
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes házhozszállítással! Rendelehtő méretek: 1,58 m - 3 m-ig. A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
6.350.000 Ft +ÁFA
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 6 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg - hidraulikus crossboard simítóval - hidraulikusan csukható robusztus váz - 13/55-16 14PR abroncsok ADR kerékaggyal - ST740-es csapágyakkal...
2.298.000 Ft +ÁFA
Réti, mező, sportpálya henger sima Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A henger a föld felső rétegének tömörítésére szolgál. Azáltal, hogy nagyobb vízbeáztatást okoz, felgyorsítja a hasznos talajmikróflóra kialakulását és a szerves anyagok...
4.050.000 Ft +ÁFA
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes házhozszállítással! Hengereinket 3,8 métertől 6 méter munkaszélességig gyártjuk. A feltüntetett árak tájékoztató...
5.970.000 Ft +ÁFA
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 5.970.000 Ft + Áfa. Ingyenes házhoz szállítással. Tömege: 3600 kg! Hengereink 4 métertől 6,2 méterig rendelhetőek! A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
06703284114
3.490.000 Ft +ÁFA
Eladó friss, német importból származó DAL-BO minimax 630-as tömörítőhenger. 6.3m munkaszélességű 3 tonna súlyú, világítással. Nagyon jó újszerű állapotban!! Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
3.995.000 Ft +ÁFA
Új VAgro hidraulikus cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Minőségi alapanyag felhasználás- kitűnő ár-érték arány! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - teljes hidr. működtetés...
4.295.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 4,5 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve 2 év garanciával- házhozszállítással- közvetlenül a gyártótól! Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők Felépítése, műszaki jellemzői: ➡️ minőségi...
45.000 Ft
Eladó! 3 tagos sima henger egyben vagy külön Vízzel tölthető, Jó állapotban. 45 ezer Ft/db Egyben 130 ezer Ft Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
Eladó Güttler henger kiváló állapotban! Ideális választás talajműveléshez és tömörítéshez. Megbízható Güttler tömörítő henger gazdáknak, akik hatékony munkagépet keresnek. Érdeklődni a megadott elérhetőségen!
5.690.000 Ft +ÁFA
Van egy 2020-ban gyártott csillaggyűrűs (prizmacsúcsos) hengerünk a telephelyünkön, amelyet rendkívül kedvező áron vásárolhatsz meg! Most 840.000 Ft-ot takaríthatsz meg! A gép teljesen új, soha nem volt használva, de a festés néhol már kopott....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (219)
_fill_540x300_0.jpg)
Fókuszban az antibiotikum-használat: újabb lépés az átláthatóság felé
Elérhetők a 2024-es ESUAvet-jelentés adatai: a felhasználási és forgalmi...
Holnapután ezért tüntetnek a gazdák: az európai mezőgazdaság jövője a tét
Közös kiáltványuk egyértelműen fogalmaz: „Ma már nem elég a retorika, valódi...

























