A Yonsei Egyetem dél-koreai kutatóiból álló csapat hibrid marhahúsos rizsváltozatot fejlesztett ki – adta hírül az Engadget hírportálra hivatkozva a Telex. Mint írják: a kutatócsoport azt reméli, hogy olcsóbb és fenntarthatóbb fehérjeforrást tud kifejleszteni, sokkal alacsonyabb szénlábnyommal, mint amilyen a valódi marhahúsé.

A kutatók először halzselatinnal vonták be a rizsszemeket, hogy elősegítsék a hússejtek megtapadását. Ezután marha izom- és -zsírőssejteket helyeztek be minden egyes szembe, amelyeket ezután petricsészében tenyésztettek. A rizsszemek porózus, mégis szervezett belső szerkezettel rendelkeznek, ami hasonlít a hússejt felépítéséhez – tehát olyan alapot kínálnak, ami lehetővé teszi a sejtek növekedését.

rizses hús

A kutatók a színen, az ízvilágon és az állagon is szeretnének még javítani – forrás: Yonsei University

A hússejtek a rizsszem felszínén és a belsejében egyaránt fejlődnek. Körülbelül tíz nap múlva pedig már kész is a „húsos" rizs. A Matter szaklapban megjelent tanulmány szerint a rizsszemek olyan ízűek, mint a marhahúsos szusi.

A kutatók szerint az alapvető elképzelés az, hogy már magából a sejttenyésztett fehérjerizsből minden tápanyagot megkapjon az ember. A rizsnek eleve magas a tápanyagtartalma, de az állatokból származó sejtek ezt tovább növelhetik.


A kutatócsoport hosszú távú elképzelései közé tartozik tartozik az is, hogy az állatokat teljesen kihagyják a folyamatból. Azt remélik, hogy olyan sejteket fejlesztenek ki, amelyek hosszú ideig osztódnak és növekednek és ebből a sejtvonalból tudnak majd hússejteket kivonni, így nem kell a marhákból. Reményeik szerint ezzel fenntartható élelmiszerrendszert hozhatnak létre.

A kutatók azt is remélik, hogy idővel éhínség sújtotta területeken, katonai műveletek által érintett környezetben vagy az űrhajósok étrendjében láthatják viszont terméküket.