A vaddisznók túlszaporodása az egész országban bosszúságot jelent, leginkább azonban a Badacsony és Zánka közötti partszakasz lehet érintett, illetve az utóbbi egy évben Balatonszepezd és Révfülöp az, amely kiemelkedő vaddisznó-problémával küzd, ami miatt szinte már napi szinten lehet velük találkozni – tájékoztatta Sári Ferenc erdész a témával részletesen foglalkozó infostart.hu-t.

vaddisznó

Az elszaporodott állatokat a kihelyezett táplálék is vonzza – fotó: Pixabay

Az erdész úgy véli, a gondot az okozza, hogy a külterületeken nincs megfelelően gyérítve a vaddisznó-állomány. Nemcsak a lakosoknak és a nyaralóknak jelentenek gondot, hanem mezőgazdaságban is súlyos károkat okoznak. Szerinte a jelenleg is zajló vadállomány-gyérítés nem elég hatékony.

A lapnak Méhes Dóra, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője elmondta, a kihelyezett táplálékok és a nem megfelelő kerítések miatt is megjelenhettek a vaddisznók az udvarokban a Balaton környéki településeken, az elhanyagolt telkek pedig búvóhelyként szolgálhatnak számukra. A szóvivő nyomatékosan megkért mindenkit, hogy ne etesse az állatokat, és ne menjenek azok közelébe.

Méhes Dóra felhívta a figyelmet, hogy lakott területen rendőrségi támogatás mellett csak a vadásztársaság járhat el vadveszély elhárításában, ezért ha bárki az ingatlana területén kószáló vaddisznót lát, bejelentést kell tennie a helyi önkormányzat jegyzőjénél.