Nemrég Romániában is találtak úgynevezett farkas-kutya hibridet. A Conservation Carpathia Alapítvány közleménye szerint a Déli-Kárpátokban végzett kutatások alapján genetikai tesztekkel igazolják a farkasok, valamint a kóborkutyákra kereszteződéséből létrejött keverékfaj létezését - írta meg a Maszol.ro.


Egész Európára veszélyt jelent

A 2017 és 2020 között végzett kutatások alapján készült tanulmány kapcsán már figyelmeztettek, hogy a keveredés egész Európában veszélyt jelenthet a farkaspopulációra. Emiatt a jelenséget azóta is folyamatos megfigyelés és kutatás alatt tartják. A News.ro korábbi beszámolója alapján a Dél-Kárpátokban levett mintákat a szlovén Ljubljana Egyetem laboratóriumában vizsgálták meg.

A közlemény alapján Romániában csupán 3000-re becsülik a farkasok létszámát, bár tudományos méréseket nem végeztek ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül megállapították, hogy egy száz négyzetkilométeres körzetre alig 2,35 farkas jut, ami jóval alacsonyabb szám, mint például az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban, ahol 5 és 9,8 között van ez az arány. De még az olaszországi Appennin-hegységben is jobb a helyzet, hiszen ott 4,7-re tehető az említett nagyságú területre jutó farkasok száma.

Hozzá kell tenni, hogy a 2,35 még mindig jóval magasabb, mint a Skandináv félszigeten mért 0,18, ahol korábban az időjárási körülmények miatt szorult vissza a farkasok aránya. A populációjuk északon még csak most kezd helyreállni.

A keveredés egész Európában veszélyt jelenthet a farkaspopulációra - fotó: pexels.com

A Conservation Carpathia szerint európai szinten viszonylag jelentősnek tekinthető a romániai farkaspopuláció, de a Kárpátok még így is a legkevésbé tanulmányozott helyi ökoszisztéma egész Európában.