Az elsivatagosodás szélén álló Homokhátságon csak egy komplex vízgazdálkodási rendszer hozhat érdemi megoldást. A klímaváltozás következtében súlyosan aszályos helyzettel küzdő Homokhátság sorsa egyre bizonytalanabb. A helyi tapasztalatok és a szakértői vélemények szerint az egyetlen életképes megoldás az öntözés bevezetése, amelyet a vízvisszatartás biztosíthatna. Ha ez nem történik meg, akkor a régió végérvényesen sivataggá válhat.

A homokhátsági tájon ma már szinte teljesen eltűnt a felszíni víz. Egykor békáktól hangos csatornák mentén most mozdulatlan a táj, a gólyák szöcskékkel próbálják pótolni a táplálékot. A csatornák medre kiszáradt, a kukoricatáblákon nincs cső, és a gazdálkodás ellehetetlenült.

Az Aquaprofit Zrt. egyik alapítója, Nádasi Tamás, akinek cége korábban a sikeres Ős-Dráva Programot is vezette, most a Homokhátság megmentésén dolgozik. Az itt megvalósítható modellben a Duna vizét kellene felszivattyúzni a magasabban fekvő területekre, ahogy az már egyes mélyebben fekvő helyeken meg is történt.

A megoldás gyakorlati példája Akasztón található, ahol Udud Péter és Szabó József közreműködésével már működő öntözéses rendszer épült. „Szerencsére, bármekkora is az aszály, a Vízügy a Vizet a tájba program keretében jó sok vizet pumpál ide a Dunából, a DVCS-n, vagyis a Duna-völgyi-főcsatornán keresztül” – mondja Udud Péter. „Itt, Akasztón, a Homokhátság alján vagyunk, itt még van víz, a gravitáció segítségével lecsorog ide.”

elsivatagosodás

Az elsivatagosodás szélén álló Homokhátságon csak egy komplex vízgazdálkodási rendszer hozhat érdemi megoldást – fotó: pexels.com

Szabó József halastavai és mintagazdasága szintén példát mutatnak: „Az a terület, amelyet megvettünk, még legelőnek sem volt jó, de mivel mélyen feküdt, csak a benne lévő buckákat kellett eltávolítanunk, meg a halágyakat ki kellett mélyíteni, illetve a levezető csatornákat megépíteni, az innen kitermelt földből lettek a gátak. A tófenék 60-70 százalékban az eredeti talajszint, jelenleg 80-100 centi az átlagos vízmélység – magyarázza Szabó József. – 1990-re készült el az első tó, 1994-ben pedig már 50 hektárnyi vízfelülettel rendelkeztünk.”

A mintagazdaság 2022-ben kezdett az öntözőrendszer kiépítésébe, azóta már 60 hektárra terjed ki az öntözés. „Ebből a négyszázból hatvan hektárt tudunk visszaöntözni, később talán száz hektárig is elérünk – jósolta Szabó úr. – Viszont van egy óriási hiba a pályázati kiírásban: a Natura 2000-es területeket kivették a támogatás hatálya alól. A természetvédelem alá tartozó szántókra nem lehet öntözésért pályázni. Ami abszurdum, mert számomra alapigazság, hogy víz nélkül nincs élet. Lehet, hogy van olyan vízminőség, amely ártana ezeknek a területeknek, például, ha sós vízzel vagy kútvízzel locsolnának. Na de amikor a Duna vízével öntözünk, végső soron az is eredetileg esővíz, nem? Akasztó környékén nagyon magas a fúrt kutak konyhasótartalma, ha egy száz méter mélységű kútból nyert vizet megkóstolunk, olyan sós, hogy szinte ihatatlan. Ezzel valóban nem szabad locsolni. De mi a Duna vizét használnánk erre a célra. A természetvédelmi lobbi sokszor indokolatlan akadályokat támaszt.”

Orgovány térségében a helyzet még kritikusabb. „A DVCS a Duna-völgyi-főcsatorna rövidítése – avat be mindnyájunkat Konfár Imre, Vízvisszatartás című blog gazdája, aki úgy ismeri a Kiskunság időjárását és topográfiai viszonyait, akár a tenyerét. – A főcsatorna szintjénél 11-12 méterrel vagyunk magasabban, ezért ide nem jut el a víz gravitációs úton, csak ha felszivattyúzzák. Ezért száradt ki a tó. Ahol normális körülmények között víznek kellene hullámoznia, csak most már lassan három hónapja nem esett eső. Sajnos, amikor ezt a csatornát megcsinálták 1944–1945-ben munkaszolgálatosokkal, majd a 70-es években munkásokkal befejezték, itt rétegrepesztés következett be, amin keresztül elszivárgott az egykori tó vize. Látja, ez az áttöltés itt megtartaná a vizet a csatornában, ha lenne víz.”

A csatornák állapota, az elöregedett vízügyi infrastruktúra és a hibás vízmegtartási gyakorlatok is közrejátszanak abban, hogy a Duna vize nem tudja megfelelően táplálni a régiót. „Itt, ahol most állunk, annyi víz van a csatornában, hogy körülbelül a bokánkig érne, ha beleállnánk" – mondta Konfár Imre. A víz azonban továbbfolyik, elvész, mert az áttöltések nem működnek.

A helyben tapasztalható különbségek rávilágítanak arra, mennyire fontos a megfelelő technológiai és területi adaptáció. A DVCS-ből származó víz sorsa azon múlik, hol lehet azt megtartani és hasznosítani. „A DVCS a Duna-völgyi-főcsatorna egyik oldalágából származik.”

A gravitációs öntözés lehetősége korlátozott, a Homokhátság felsőbb részeire kizárólag szivattyús rendszerrel lehet vizet juttatni. „Az igazi nagy baj a hátság tetején van, ahová a gravitációval soha nem jut fel a víz, értelemszerűen, oda csak szivattyúzással lehet feljuttatni” – emeli ki Udud Péter. A teljes, működőképes rendszer kiépítése hozzávetőleg 200 milliárd forintos beruházást igényelne.

A szakemberek – köztük Udud Péter és Nádasi Tamás – évek óta hangoztatják a megoldásokat, de az áttörés még várat magára. 

Forrás: index.hu

Indexkép: schutterstock.com