Válasz Misi 1990 #18267. hozzászólásáraNem tárgyévi fémzárolt vetőmaghoz kell friss csíravizsgálatot csináltatni így kerülhet forgalomba. Ennek eredményét kérheted a forgalmazótól, ill a bizonyítványon rajta van amit szintén meg kell, hogy mutasson ha kéred.
Kedves Gazdatársak!
Fel szeretném hívni a figyelmeteket arra ami velünk történt idén ősszel, hogy veletek ez ne fordulhasson elő.
Szeptember elején rendeltünk a KITÉ-től őszi búza vetőmagokat, és próba képen rendeltünk 10 ha-ra való MV Lucilla nevű búza vetőmagot is. Amit tudni illik Európa szintű híre van ennek a magyar fajtának. Eddig minden jó is volt a vetőmag időben meg is érkezett de ekkor kezdődtek a gondok, hogy több zsák is sérül, egér rágott volt, ezen kívül meg még 2014. 08. havi csávázás. Ekkor nagy dilemma volt hogy át e vegyük de a kereskedő is azt mondta, hogy nyugodtan annak nem lesz semmi baja. Hát így átvettük.
Eljött a vetés ideje el is vetettük szépen és vártunk. eltelt egy, két hét is a más fajta búzáink már szépen soroltak de ez nem nagyon akart ha ki is kelt néhol, itt is csak élet halál között volt. Na akkor ismét a KITE kereskedőhöz fordultunk, hogy ez így nem jó valamit kövessenek el vagy adjanak másik vetőmagot. Felvette a KITE a jegyzőkönyvet nagy nehezen, de csak húzta az időt. Na de ezen a héten csoda történ a KITE új vetőmagot küldött kárpótlásul az előbbiért, amit ilyenkor is el lehet vetni. Így a tegnapi napon újra lett vetve az a bizonyos 10 ha.
Néhány képpel be is mutatom a zsákok állapotát és, hogy a föld hogy nézett ki. Mert az egyik tábla szélébe pótlásként lett más fajta téve ami már szépen nődögél.
Válasz szanberg #18257. hozzászólására Esetleg tarló valami nagy rotoros sodróva sodratva aztán bálázva, de nem a rotafos után(mer azután előszö le kell szártépőzni) hehe.
Válasz Ares 826 #18238. hozzászólásáraLehet venni plazmavagot, ami 10-12-es anyagig szépen vág, de akkor is kézi geccsolas lesz, ha meg megrajzolod es cnc kívágja az a legtutibb! Es minden elem elején egyforma, merethelyes, stb.
Válasz Ares 826 #18237. hozzászólásáraHamar el lett vetve és teli van tyúkhurral meg veronikával meg repce volt előtte és az is kijött itt ott. Ezek nem fagynak el sajnos!
Válasz cimbike. #18242. hozzászólásáraHogy a búzádon ven e azt nemtudopm,de nálunk a tritikálét már permetezni kellett!!A kikelt vetemény kiveszik,látható jele hogy a levél vissza van húzva a földbe,amit elrág ,és utána kiszárad!Főleg a szalma rend irányában,vagy a bálák helyén látható indulási pont ként!
Válasz .Feco. #18230. hozzászólásáraAzt hittem neked van valami szerszámod amivel kivágtad. Nekem is kellene valami mert unom egy kicsit a flexet, meg nem is fér oda mindenhová.
Válasz .Feco. #18231. hozzászólásáraA C acélok edzhető szén acélok ilyen célra túl rideg magas a szén tartalmuk nem jelemző a használata kimondottan szerkezeti célokra ,csavarok csapok nál alkalmazzák.
A zárt szelvény 120x 100x10 méretű
és S355 J2G3 anyagminőségű
a lemez is lv 20 S355J2 minőségű
cncv-el vágattam .
hegesztő huzalt is hozzá vettem aristorod 12.50 esabot.
a zárt szelvényt pár milliméterrel túl méreteztem a gyáriakhoz képest .
nem használok alap acél minőséget min .355
Trágya villát készítettem tisztán lemezből összeforgatva zárt szelvénynek ,akkor magamnak vágtam a lemezt plazmával jó,csak több idő kellet hozzá.
gyári zártszelvény? sok helyen ahol erős anyag kell a gyári gépeken heggeszteik a profilokat is, gondolom erősebb, mint a gyári zártszelvények és I-profilok. Nekem nem ilyen végzettségem van, sok mindent magamtól tanulgatok meg olvasok utána, azért kérdezem...
Válasz .Norbert #18222. hozzászólásáraEgy százassal odébb Szolnok megyében.
Csak azért kérdeztem, mert azt hittem a Tiszán erről vagy, és ott a környéken van pár gazdaismerősöm is. (Sas,Csépa) Szoktam arra járni, meg néha tovább Kecskemétre is.
30805 hozzászólás

Válasz Gox #18270. hozzászólásáraKöszi!
Válasz kissviktor #18269. hozzászólásáraSzép!
Mai felvétel.
Heveder, mely nélkül megállna a tudományunk.

Válasz Misi 1990 #18262. hozzászólására
Válasz Pici #18264. hozzászólásáraKösz már kezdek rájönni. :)
Válasz Misi 1990 #18262. hozzászólásáraBe kell illeszteni a képeket !!!! a kép mellett van egy zöld szöveg hogy beilleszt
Válasz Misi 1990 #18262. hozzászólására

A képek!
Kedves Gazdatársak!
Fel szeretném hívni a figyelmeteket arra ami velünk történt idén ősszel, hogy veletek ez ne fordulhasson elő.
Szeptember elején rendeltünk a KITÉ-től őszi búza vetőmagokat, és próba képen rendeltünk 10 ha-ra való MV Lucilla nevű búza vetőmagot is. Amit tudni illik Európa szintű híre van ennek a magyar fajtának. Eddig minden jó is volt a vetőmag időben meg is érkezett de ekkor kezdődtek a gondok, hogy több zsák is sérül, egér rágott volt, ezen kívül meg még 2014. 08. havi csávázás. Ekkor nagy dilemma volt hogy át e vegyük de a kereskedő is azt mondta, hogy nyugodtan annak nem lesz semmi baja. Hát így átvettük.
Eljött a vetés ideje el is vetettük szépen és vártunk. eltelt egy, két hét is a más fajta búzáink már szépen soroltak de ez nem nagyon akart ha ki is kelt néhol, itt is csak élet halál között volt. Na akkor ismét a KITE kereskedőhöz fordultunk, hogy ez így nem jó valamit kövessenek el vagy adjanak másik vetőmagot. Felvette a KITE a jegyzőkönyvet nagy nehezen, de csak húzta az időt. Na de ezen a héten csoda történ a KITE új vetőmagot küldött kárpótlásul az előbbiért, amit ilyenkor is el lehet vetni. Így a tegnapi napon újra lett vetve az a bizonyos 10 ha.
Néhány képpel be is mutatom a zsákok állapotát és, hogy a föld hogy nézett ki. Mert az egyik tábla szélébe pótlásként lett más fajta téve ami már szépen nődögél.
Válasz Sötét Paraszt #18259. hozzászólásáraszerintem is le lett hordva a cucc róla....
,és ennyi.
Válasz szanberg #18257. hozzászólására Esetleg tarló valami nagy rotoros sodróva sodratva aztán bálázva, de nem a rotafos után(mer azután előszö le kell szártépőzni) hehe.
AKKOR nem állhatna fent az összes kukoricaszár csonk... ha rövidtárcsás
Rotadisc-es tarló lehúzva rövidtárcsával...
Válasz blink #18197. hozzászólásáraItt hová tünt a kukorica szármaradvány? Mármint a Terradigges Rába elött?
"Megragadt"?
Belekezdtünk a hatttyútenyísztésbe hehe, nagygazdának még nem elég mély a tava hozzá , a dammann segít kiásni neki hehe.

Válasz Richard. #18249. hozzászólásáraLeakasztottam a tárcsát a gép kijött magától a tárcsát meg drótkötéllel kihúztuk.....
Válasz atisgyulai #18251. hozzászólásáraKérünk modit,TÖRLÉST!!!!
Moderálási elveink miatt törölve: 2015-11-14 05:51:43
Moderálási elveink miatt törölve: 2015-11-14 05:50:44
Válasz Ádám Zoltán_58033 #18246. hozzászólásáraHúú! Mi szedte ki onnan?
Válasz Ádám Zoltán_58033 #18246. hozzászólásáraAjha!

Válasz Ádám Zoltán_58033 #18246. hozzászólásáraHiányzott hogy lemoshasd?!
Válasz Ares 826 #18238. hozzászólásáraLehet venni plazmavagot, ami 10-12-es anyagig szépen vág, de akkor is kézi geccsolas lesz, ha meg megrajzolod es cnc kívágja az a legtutibb! Es minden elem elején egyforma, merethelyes, stb.
Válasz Ares 826 #18237. hozzászólásáraHamar el lett vetve és teli van tyúkhurral meg veronikával meg repce volt előtte és az is kijött itt ott. Ezek nem fagynak el sajnos!
Válasz cimbike. #18242. hozzászólásáraHogy a búzádon ven e azt nemtudopm,de nálunk a tritikálét már permetezni kellett!!A kikelt vetemény kiveszik,látható jele hogy a levél vissza van húzva a földbe,amit elrág ,és utána kiszárad!Főleg a szalma rend irányában,vagy a bálák helyén látható indulási pont ként!
Válasz medikus #18241. hozzászólásáraVan futrinka rajta? Mik a tunetei?
Válasz Ares 826 #18237. hozzászólásáraA nagy széltippan most irtható!És a futrinka is!
Válasz Ares 826 #18237. hozzászólásáraEn is csinálom, kell. Ezek a gyomok t1 es t2es, nem kifagyo gyomok.
Válasz Ares 826 #18238. hozzászólásáraValamikor kézi fémfűrésszel tanultál vágni nem?Az odafér!
Válasz .Feco. #18230. hozzászólásáraAzt hittem neked van valami szerszámod amivel kivágtad. Nekem is kellene valami mert unom egy kicsit a flexet, meg nem is fér oda mindenhová.
Válasz Gergő87 #18234. hozzászólásáraMinek most úg is jön a fagy???
Válasz Milking #18235. hozzászólásáraC45 kifejezetten lánckerék alapanyag pl.
Milyen vakaró lesz ebből???
(mámma jártam arrafelé kombájnnal, holnap ha minden jól megy jövök haza vele)
Válasz .Feco. #18231. hozzászólásáraA C acélok edzhető szén acélok ilyen célra túl rideg magas a szén tartalmuk nem jelemző a használata kimondottan szerkezeti célokra ,csavarok csapok nál alkalmazzák.
Búza gyomírtás:

Válasz .Feco. #18231. hozzászólásárazártszelvény:hidegen hajlitott,melegen hengerelt szerkezeti acélbol készül.anyagminőség:általában e235,s235 ,s355,
A zárt szelvény 120x 100x10 méretű
és S355 J2G3 anyagminőségű
a lemez is lv 20 S355J2 minőségű
cncv-el vágattam .
hegesztő huzalt is hozzá vettem aristorod 12.50 esabot.
a zárt szelvényt pár milliméterrel túl méreteztem a gyáriakhoz képest .
nem használok alap acél minőséget min .355
Trágya villát készítettem tisztán lemezből összeforgatva zárt szelvénynek ,akkor magamnak vágtam a lemezt plazmával jó,csak több idő kellet hozzá.
Válasz Milking #18225. hozzászólásáramilyen acélminősséget használsz? C35-C45? vagy van ahova sima A-s anyag megy?
gyári zártszelvény? sok helyen ahol erős anyag kell a gyári gépeken heggeszteik a profilokat is, gondolom erősebb, mint a gyári zártszelvények és I-profilok. Nekem nem ilyen végzettségem van, sok mindent magamtól tanulgatok meg olvasok utána, azért kérdezem...
Válasz Ares 826 #18229. hozzászólásáraplazmavágóval! CAD-ben meg kell rajzolni, és úgy kell rendelni a vaskereskedésből...
Válasz Milking #18225. hozzászólásáraMivel lehet ilyen szépen vágni a vasat?? Érdekelne a dolog???

Válasz Milking #18225. hozzászólásáraMi lesz ha kész lesz?
Kép
Válasz Kolláth #18224. hozzászólásáraA múlt és a jelen jól dolgoznak együtt. Mégis csak egy helyről származnak.
Most márt több idő lesz rá, reméljük?
Válasz atisgyulai #18206. hozzászólásáraJó összeállítás. A púpos a panoráma és nejlon mtz. Király.