Alsó-Szászországban egy német gazda 300 sertést közel két hónapon keresztül egy bérelt sertésólban elhanyagolva és teljesen ellátatlanul hagyott. A hatóságok mindössze négy élő állatot találtak, 296 elpusztult. Volt olyan, amelyiket társai faltak fel – olvashatjuk az ndr.de portálon.

Csaknem 300 sertést éheztetet halálra egy gazda.

Csaknem 300 sertést éheztetet halálra egy gazda – Fotó: Pxfuel

A 65 éves, cselekvőképes (azaz büntethető), sőt mezőgazdasági szakiskolát végzett és hosszú ideig állattartással foglalkozó gazda időközben elköltözött az adott településről, de végül önként jelentkezett a rendőrségen.

Tettére nem tudott elfogadható magyarázatot adni.


A szomszédok és a hatóságok sem értették, hogy az illető, ha egyszer ilyen nagyszámú állatot vásárolt, akkor miért nem gondoskodott azokról.

A gazdát pedig a bíróság 9.100 euró (nagyjából 3,7 millió forintos) büntetés megfizetésére kötelezte az állatvédelmi törvény súlyos megsértése miatt.