A 2017. június 10-én megtartott rendezvény keretein belül az ünneplés mellett a szervezők szakmai konferenciának és borlovagrendi találkozónak is helyet biztosítottak. Koczor Kálmán elnök, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége nevében Pro Vino Hungarico díjat adott át Dr. Kállay Miklós emeritus professzor, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke részére a szőlő és borágazatért, a borkultúráért végzett több évtizedes eredményes, kiemelkedő tevékenységének elismeréseként.

Az előadások között többek között Dr. Gyuricza Csaba a NAIK főigazgatója is szót kapott. Beszédében a NAIK mezőgazdaság szolgálatában betöltött szerepét méltatta. Rámutatott arra, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképességét növelni kell, az esetlegesen csökkenő, illetve megszűnő uniós támogatásokra fel kell készülnie minden ágazati szereplőnek. Kiemelte a NAIK intézmények közötti együttműködés és az eredmények gyakorlatban történő hasznosulásának fontosságát. Véleménye szerint a mezőgazdaságunk versenyképessége érdekében, nagy hangsúlyt kell fektetni a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak csökkentését célzó kutatásokra, valamint a precíziós termesztésre.

A Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend idén is új tagokat avatott – Fotó: NAIK

A szakmai előadások után került sor az IBOS és Ramassetter Emléktáblák koszorúzására, majd a Borrendek felvonultak a Panoráma térre, ahol Földi István plébános a bő termés reményében megáldotta a virágzó Kéknyelű ültetvényt. A programok sorában a Badacsonyi Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2017. évi borversenye keretében megrendezett XIV. Kéknyelű Borverseny eredményhirdetésére került sor. A 2017. évi Kéknyelű borversenyre 42 minta érkezett, amelyből 5 tételt nagyarany, 12 tételt aranyéremmel, 18 tételt ezüstéremmel és 7 tételt bronzéremmel jutalmaztak a bírálók.