A fenyőfák árának idei adventre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban. A vevők 54 százaléka továbbra is nordmann fenyő iránt érdeklődik - derül ki Agroinform.hu múlt heti felméréséből. A válaszadók 26 százaléka 7-10 ezer, további 23 százaléka 10 ezer forintnál is magasabb összegből tervezi beszerezni a karácsonyfát.

Mekkora összeget szánnak a vásárlók fenyő vásárlására?

Ezekben a napokban kezdik tömegesen árusítani a fenyőfát utcai és piaci standjaikon az alkalmi fenyőárusok. Az idei fenyővásár egyik fontos kérdése, hogy a kereskedők által előrejelzett kétszámjegyű áremelkedés változtat-e valamit a vásárlási szokásokban. A felmérés válaszadóinak 39 százaléka azt jelezte, hogy évente egyszeri kiadásról lévén szó idén is a szokásos fajtájú és méretű fenyőt fogja megvenni.

31 százaléknyian esetleg a tervezett méretben lépnek majd vissza. 17 százalék igyekszik olcsóbb beszerzési hely keresésével vagy ügyesebb alkuval kompenzálni az áremelkedést. Az olcsóbb fajtára váltást csupán 10 százaléknyian vennék fontolóra, és mindössze 2-3 százaléknyian jelezték azt, hogy emiatt a műfenyő felé orientálódnának.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz képest idén decemberben 10-20 százalékkal emelkednek: a lucfenyő 4-5 ezer forintért, az ezüstfenyőt 5-6 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 7 ezer forint körüli áron lehet majd megvásárolni méterenként.

A többségnek nordmann fenyő kell

A fenyőfát vásárlók körében továbbra is messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb: 54 százaléknyian választják ezt a fajtát. A második helyen az ezüstfenyő áll 22, míg a harmadikon a lucfenyő 18 százalékkal. További fajták iránt (pl. duglászfenyő, feketefenyő) a vásárlók 6 százaléka érdeklődik. 46 százaléknyian másfél méter feletti, 54 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni.

Milyen fenyőt vesznek a vásárlók?

A műfenyővel valójában nem védjük a környezetet

A felmérés alapján jelenleg a lakosság körülbelül negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt. A műfenyőt választók körében a környezet védelme a leggyakoribb indok (46%), de sokan a emelik ki a több éven át lehetséges felhasználhatóság miatti árelőnyt (28%), illetve a kiszáradásból fakadó levélhullás hiányát (26%) is. Ugyanakkor tudni kell, hogy

a karácsonyfának ültetett fenyő összességében környezetbarátabb, mint a műfenyő.

Termesztése igen hasonló más mezőgazdasági növényekéhez, a kidobott fák többségét pedig komposztálják, így azoknak sem az előállítása, sem a megsemmisítése nem terheli a környezetet. Vásárlásukkal pedig nem távol-keleti gyártókat, hanem nagyrészt hazai termelőket támogatunk.

Azt, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók ugyanis hagyományosan ekkor foglalkoznak a fenyő beszerzésével: 40 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást.

Az idei év meggyötörte a fenyőültetvényeket

Az Agroinform.hu által megkeresett fenyőfatermesztők többsége számára az idei időjárás kifejezetten kedvezőtlen volt. A májusi fagyok miatt sok helyen előfordult, hogy a lefagyott friss hajtásokat le kellett vágni, az ilyen fa pedig abban az évben esztétikai szempontból
eladhatatlanná válik. Emellett sok kárt okozott a rapszodikus csapadékhelyzet és a hőhullámok sorozata is, amelyek szintén károsították az ültetvényeket.

A termelők szerint az áremelés elkerülhetetlen, a költségeket a munkabérek és a szállítási díjak növekedése mellett az is folyamatosan emeli, hogy a klímaváltozás miatt több a kártevő (főként a gombabetegségek), így lényegesebb intenzívebben kell a növényvédelemmel is foglalkozni. Az import fenyők sem kerülhetik el az áremelkedést: esetükben a romló forintárfolyam is árfelhajtó tényező.

Indexkép: Envato