Szombaton hajnalban Török Mihály 34,8 kilogrammos tőpontyot fogott Fonyódnál, mely új hivatalos balatoni pontyrekord.

A horgász besétálós, dobós módszert alkalmazva sikeresen megakasztotta, majd partra terelte a különleges halat Fonyódon – írta a közösségi oldalán a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.

A hatalmas tőpontyot 34,8 kilogrammos tömeggel mérlegelték a helyszínen. A horgász elmondta, hogy a hal lassú húzós kapással jelentkezett a dobós módszerrel bejuttatott végszereléken felkínált egy darab 24 mm-es banános-krilles bojlira.

A fárasztás megközelítőleg 15 percig tartott.


Az új rekorder kopoltyúst Sebi néven már ismerték. Először  2016-ban Gödry Zoltán fogta meg, akkor még 19 kilós volt a ponty. Két évig nem mutatkozott, majd tavaly tavasszal is megfogták, most pedig már a legnagyobbak között tartják számon, hiszen megközelíti a 35 kilót.

A ponty elengedésének pillanatai