Sokan érdeklődtek a 2021-es évre bevezetendő horgászrendi változásokról. Tőlük egy kis türelmet kérünk még. – írta közleményében a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Majd így fojtatta:

A Társaságunk által javasolt változtatásokat már véleményeztettük a Balaton körül érintett horgász szervezetekkel. Azonban formai és strukturális változásokat is végrehajtunk a horgászrenden, amelyeket a 2013. évi CII. törvényben, és a hozzá kapcsolódó 133/2013. (XII. 29.) VM rendeletben végrehajtott módosításoknak, továbbá a hamarosan bevezetésre kerülő MOHOSZ Országos Horgászrend vonatkozó előírásainak megfelelve fogunk beépíteni. Az említett befolyásoló tényezők véglegesítésére még várnunk kell, így a végleges formába öntött Balatoni Horgászrend szövegét legkorábban a két ünnep között, vagy majd január első hetében fogjuk tudni közzé tenni.

2021-es éves balatoni területi jegy csak abban az esetben váltható, ha a horgász már rendelkezik 2021. évi állami horgászjeggyel! – fotó: Shutterstock

A Balatoni Horgászatot mindez nem befolyásolja, mert a 2020. évre kiállított balatoni éves jegyek, valamint a Balatoni Horgászrend is érvényes 2021. január 31-ig. Akik időszaki (24 órás, 72 órás, 10 napos) jegyet szeretnének váltani a Balatonra, 2021. január 31-ig még a 2020. évre kiállított állami jegyek birtokában is megtehetik. 2021-es éves balatoni területi jegy csak abban az esetben váltható, ha a horgász már rendelkezik 2021. évi állami horgászjeggyel!

Fontos információ még, hogy a fogási naplókat 2021-ben is február 28-ig kell leadni valamely állami jegy értékesítő szervezetnél (jellemzően horgász egyesületek). Társaságunk nem ilyen szervezet, így kérjük, hozzánk legyenek szívesek ne adjanak le fogási naplókat!"

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) módosította az Országgyűlés a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényt.

A módosított rendelkezések 2021 január 1-jén, illetve február 1-jén lépnek hatályba.