November 11-én, Márton napján kötelező libát enni – már ha az elkövetkező esztendőt nem szeretnéd éhen-szomjan tölteni. Miképp szól a legenda? Ki is volt az a Márton? Ennek járunk most utána.
A házilúd - vagy liba, az egyik legrégebben háziasított baromfi, régebben sokkal többet fogyasztottunk belőle. Fotó: pixabay.com
A Márton-napi libalakoma régi hagyomány
A népszokás Szent Márton nevéhez kötődik, aki életrajzi források szerint a középkor „legnépszerűbb" szentje volt. Savaria városában (a mai Szombathelyen) született feltehetően 316-317 körül, és már gyermekkorában elhatározta, hogy életét a szegények és az elesettek megsegítésének szenteli.
Szolgált a római légió katonájaként majd onnan kilépve papként a koldusok és katonák védelmezőjévé vált. Amikor jótettei miatt püspökké akarták választani, a hírt vivő elől egy liba ólban bújt el, nehogy megtalálják. A libák viszont hangos gágogással jelezték, hol van, így nem rejtőzködhetett tovább a püspökké avatás elől, amire Franciaországban 371-ben került sor. A legenda szerint a szertartást követően hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletére, aminek a fő fogása a libasült volt, borral kísérve.
A Márton-napi lakoma, a vásárok, a fáklyás felvonulások, és bálok egyben a 40 napos adventi böjt előtti utolsó napot jelentették.
Az első hiteles írásos feljegyzések a XII. századból származnak
A Márton-napi hangos liba-lakomáról szóló első írásos beszámolók 1171-ből származnak. Akkoriban Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le a földeken a mezőgazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka.
Ekkor kapták meg cselédek az évi bérüket és ráadásként egy libát. A Márton-napi eszem-iszom, vásárok, fáklyás felvonulások, és bálok egyben a 40 napos adventi böjt előtti utolsó napot jelentették. (Lényegében innen ered a mondás, hogy aki Márton-napján libát nem eszik, egész évben éhezik). Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő évben is bőven legyen mit fogyasztani. A tömött libákat levágták, kemencében megsütötték és mulatozás mellett újbor kíséretében elfogyasztották.
A liba húsa nagyon ízletes, a mája kiváló minőségű csemege és értékes exportcikk - Fotó: pixabay.com
Ez a nap az újbor ünnepe, és az időjárás megfigyelésének ideje
A Márton-nap nemcsak a libalakomákról híres, hanem az ekkorra elkészülő újbor megkóstolásáról is. A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával", vagyis a novemberre kiforrott újborral kell koccintani. Úgy tartották, minél többet isznak belőle, annál több erőt és egészséget töltenek magukba.
November 11-e az újbor ünnepe, elérkezett az idő a megkóstolásukra - Fotó: pixabay.com
A borászok ünnepe ez, amikor a hagyományok szerint megkezdik a hordókat, és a népi megfigyelésekre hagyatkozva megpróbálják megjósolni, milyen lesz a következő évi termés. Például enyhe telet jósoltak akkor, ha ezen a napon még zöld volt a szőlő levele, vagy bőséges a szőlőtermést, ha esett az eső. Szintén előrejelzésként lehet kezelni a „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál." megállapítást is. Viszont, ha jó az idő ezen a napon, nagyon hideg lesz a tél. Még a sült liba mellcsontjából is jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.
A libatartás, és -fogyasztás régen mindennapos volt, ma már egyre ritkábban kerül a tányérunkra. Pedig számos ízletes étel készíthető belőle: levesek, sültek, raguk, a hízott libamáj semmivel sem összehasonlítható ízéről nem is beszélve.
...és Te, ettél ma libát?
