A tyúktetű egy parazita, amely többek között a baromfit, a galambot, esetleg más szabadtéri madarat, néhány emlőst támad meg. Bár emberre nem veszélyes, komoly problémát tud okozni a baromfiudvarban. Fontos, hogy megelőzzük a fertőzést, kezeljük azt időben, ellenkező esetben rendkívüli módon elfajulhat a helyzet.

Mit csinál a tyúktetű?

A parazita a tojásait a csirke tollazatának tövébe rakja, a kifejlett egyedek pedig szinte kizárólag a madarak bőrén élősködnek. Hiába rövid az életük, túlzottan gyorsan szaporodnak. A tojások 4-5 nap alatt kelnek ki, az ivarérettséget pedig 9-12 nap alatt érik el. Ettől kezdve a tetű körülbelül 12 napig marad életben.

A nyári időszakban sokaknál okoz problémát. Ősztől tavaszig eltűnik, télen a tojásai áttelelnek, majd amikor megérkezik a hőség, akkor pillanatok alatt sokszorozza meg önmagát. Először a baromfi nyugtalanná válik, vakarózni kezd, majd elkezd csökkenni a tojáshozam, megnő a testtömeg, majd a baromfi legyengül, utat adva a többi kórokozónak. Nagyobb fertőzés esetén akár elhulláshoz is vezethet.

Ha egyszer beteg állat kerül a meglévők közé, akkor több évre lehet szükség, mire sikerül az udvarból teljesen kiirtani. Sokszor az is elég, ha egy fertőzött madár talál be az udvarba, iszik egyet a vizükből és máris megvan a baj. A legjobb tehát a fedett tetejű kifutó, de sok esetben túl nagy a terület, túl sok az állat.

Hogyan előzhetjük meg a terjedését?

Mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy mi vezet a kártevő megjelenéséhez. A tetvek az egész természetben elfordulnak, nem az ember hibája ha megjelennek, nem a tisztaság vagy a gondoskodás hiánya a probléma.

Sokan olyan általános javaslatokat tesznek ellene, mint a gyakori meszelés az ólban, a fahamu használata, vagy éppen a diófalevél használata a tyúkok alatt. Persze ezek is segíthetnek, de nem mindig ennyire egyszerű a megoldás. Mivel ezek az állatok szabadon élnek, így cseppet sem meglepő, hogy kapcsolatba kerülnek olyan állatokkal, mint a rágcsálók, a madarak, amik mind megfertőzhetik őket.


Mi a megoldás?

A legfontosabb, hogy tartsuk távol a vadon élő állatokat, valamint a takarmányt is. Ha ahhoz valaki hozzáfér, akkor azt is befertőzheti. Jó megoldás, ha hálót húzunk az udvar fölé, hogy más madarak véletlenül se repüljenek be az udvarba.

A tyúkok emellett nem buták, tudják, hogy a porfürdőnek hasznát vehetik. Ez ugyanis segít a csirkék bőrének kezelésében. Kidörzsöli a tollukból a tetveket, ezáltal azok elpusztulnak. Érdemes tehát mindig fenntartani egy olyan területet, ahol kedvükre porfürdőzhetnek. Szükség lehet hozzá homokra, fahamura, de jó választás a homok vagy a kovakő is, ezek ugyanis elriasztják, valamint el is pusztítják a tetveket.

További fontos teendő, hogy bár sokszor automatikusan azt feltételezzük, hogy a tetvek a szennyeződések és a karbantartás hiánya miatt jelennek meg, ez nem mindig így van, ennek ellenére nem szabad megfeledkezni a tyúkól tisztán tartásáról sem. Ezen ugyanis a tyúkok egészsége is múlhat.

Tartsunk karanténban az új állatokat

Amikor úgy tyúkok kerülnek az udvarba, akkor előtte mindenképpen különítsük el őket 3-4 hétre. Ez elég idő arra, hogy megfigyeljük a betegségek esetleges jeleit. Ha fertőzést észlelünk, akkor győződjünk meg arról, hogy a kezelést követően teljes mértékben egészségesek, mielőtt beengedjük őket a többi baromfi közé.

A megfigyelés fontossága

Legalább havonta egyszer vizsgáljuk meg az állományt, hogy nincsenek-e parazita fertőzés jelei. Nincs más dolgunk, hogy minden egyes madár tollazatán végigfuttatjuk az ujjunkat, amennyiben tojásokat vagy tetveket találunk, akkor kezeljük az egész állományt.

Nagyon figyelni kell a kotlósokra, hiszen ők szinte egész nap a tojásokon ülnek, könnyebben fertőződnek - fotó: pexels.com

Különös figyelmet igényelnek a kotlósok, hiszen ők nem nagyon mozognak, nem vesznek porfürdőt sem, ezáltal a tetvek könnyebben megtelepednek rajtuk. Nem árt tehát őket is rendszeresen ellenőrizni.

A paraziták jelentősen megnehezíthetik a tyúkok életét. Néhány esetben el is pusztulhatnak, ezért amint fertőzés jelét észleljünk, cselekedjünk és tegyük meg a megfelelő lépéseket. A legtöbb kezelés több hétig tart, hetente egyszer kell elvégezni az állatokon, ezáltal elpusztíthatjuk az újonnan kikelt kártevőket.

Forrás: twice.hu, tyukportal.hu