Amint a gazdák másfél milliós tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezete, a Coldiretti felmérése megállapította, a folyamat már előrehaladott állapotban van, és 20 ezer új „fiatal” startup vállalkozás indulását eredményezi 2020-ig, mégpedig a jelenlegi 50 ezer ilyen vállalkozáson felül – írja a Syngenta blog.

A 35 év alatti gazdálkodók által indított 50 ezer farm az adatok szerint 50 százalékkal több alkalmazottnak ad munkát, és 75 százalékkal magasabb forgalmat érnek el, mint azok, amelyek tulajdonosai elmúltak hatvan évesek. És persze sokkal nyitottabbak az újításokra.

Mindez persze nem megy segítség nélkül, és a vidékfejlesztési tervek várhatóan növelni fogják esélyeiket. Az ilyen „fiatal” cégek ugyanis 70 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek, a beruházási támogatások pedig elérhetik a költségek 60 százalékát. Így aztán a mezőgazdaság előkelő helyen van a kedvenc ágazatok listáján.

termelő

A vidékfejlesztési politika külön támogatja a fiatal vállalkozókat – fotó: Shutterstock

Coldiretti felmérése beszámol arról is, hogy a földművelés és állattenyésztés 7600 új cégbejegyzéssel a kereskedelem után a második helyen szerepel az olyan vállalkozások listáján, amelyeket 40 évnél fiatalabb vállalkozók alapítottak. Az olasz mezőgazdaság ugyanakkor egyre inkább túlmutat a termelésen, és magában foglalja a kereskedelmet és a területfejlesztést is.