A fábiánsebestyéni Kinizsi Zrt. kiemelt kérdésként kezelte, hogy minél több dolgozó vegye fel a koronavírus elleni védőoltásokat. – írta a delmagyar.hu.

Nem szankcionáltak, hanem pénzjutalmat adtak azoknak a munkatársaiknak, akik beoltatták magukat. Több részletben nettó 100 ezer forintot kaptak, akik mindhárom oltással rendelkeznek.

– Amikor a vakcina már el­­érhetővé vált, magam is példamutatással jártam elöl, beoltattam magam, másnap pedig 50-en tették ugyanezt. Megértették, hogy ennek mekkora jelentősége van a saját egészségük és a cég érdekében is. Mára a dolgozóink körülbelül 90 százaléka oltással rendelkezik – mondta Farkasné Márton Katalin, a Kinizsi Zrt. vezérigazgatója. Ennek is köszönhető, hogy a mintegy 100 főt alkalmazó cégnél csak néhány covidos betegük volt.

Farkasné Márton Katalin, a Kinizsi Zrt. vezérigazgatója a térség évzáró szakmai partnertalálkozóján – fotó: Agroinform.hu

– Jó néhány környékbeli vállalkozásnál is láttuk, hogy milyen nagy bajba kerültek, mert több dolgozójuk megbetegedett, alig volt, aki az állatokat megetesse – mondta.

– A törvény nem tiltja, hogy jutalmazzuk azokat, akik beoltatták magukat. Akik felvették a harmadik oltást is, több részletben nettó 100 ezer forintot kaptak. Természetesen nem csupán ezért kérték a dolgozók az oltást. Szeretnénk elérni, hogy nálunk senki ne legyen kitéve ennek a rettenetes betegségnek – hangsúlyozta a vezérigazgató, kiemelve, a még oltatlan dolgozóik is megkapják az összeget, ha elmennek a védőoltásra.