Az öngyilkosságok megelőzésének szeptember 10-ei világnapja alkalmából a Brit Pszichoterápiás Szövetség (BACP) arra figyelmeztetett, hogy a megélhetési bizonytalanság jelentősen növelheti az öngyilkosságok számát az ország elszigetelt, vidéki körzeteiben – írja a farminguk.com.

A brit mezőgazdaságban dolgozó férfiak körében az öngyilkosságok aránya (főleg a Covid-járvány és a brexit hatására) már a megélhetési helyzet romlása előtt is háromszor magasabb volt a teljes férfilakossághoz viszonyítva, a létbizonytalanság pedig tovább növelte az elkeseredést, és a jövőben annak fokozódására lehet számítani. Az orosz-ukrán háború által kiváltott nemzetközi gazdasági nehézségek súlyosbították az elkeseredést és a megélhetési válságot.

A kérdéssel a brit kormány is foglalkozik, és egy parlamenti csoport megállapította, hogy az átlagbér a szóban forgó körzetekben 7,5 százalékkel alacsonyabb a városi átlagnál, miközben a vidéki háztartásoknak 2022-ben a városiaknál mintegy 800 fonttal többet kellett költeniük a létfenntartásra.

A Távoli Körzetek Közössége nevű jótékonysági szervezet több mint 6000 vidéki gazdálkodót támogat évente, bár a farmerek általában büszkék, és néha azt mondják, hogy más csoportok náluk jobban rászorulnak a támogatásra. A probléma megoldása érdekében a kormány a leginkább veszélyeztetett közösségek megsegítésére fokozott mentális egészségügyi támogatást kíván nyújtani a megelőzési akciók szervezéséhez, mivel a jelenlegi támogatási csomag már nem elég.

Indexkép: Shutterstock