A dél-amerikai ország rendelkezik a világ egyik legnagyobb termőföld-területével, pedig korábban a közelében sem voltak ennek. Lassan azonban még a vezető exportőr szerepét is átveheti az USA-tól, ami hatalmas érvágást jelenteni az Egyesült Államok számára.

Átalakulóban a világpiac

Néhány évtizeddel ezelőtt Brazília jelentéktelennek számított a piacon, mára azonban vezető szerepet játszanak az élelmiszer-ellátásban. Az ország napjainkban a világ öt legnagyobb termelőinek egyike, pedig évekkel ezelőtt mindez még elképzelhetetlen volt. Azonban a termékek listája teljesen máshogy alakul, mint korábban, hiszen akkor még főleg a trópusi termékek uralták Brazília termelését, mára viszont vezető exportőrnek számít gyapotból, szójából, gabonából, valamint biodízelből egyaránt.

Az viszont, hogy a dél-amerikai ország szépen lassan átveszi a vezető exportőr szerepét az USA-tól, nem csak a termőföldek nagyságának köszönhető. Az adottságoknak hála ugyanis Brazíliában évente többször aratnak, amihez hozzájön a kiváló gépesítés és az olcsó munkaerő. Ez a kombináció pedig világszinten verhetetlennek számít jelenleg, amivel az Egyesült Államok sem tudja felvenni a versenyt.

Brazília szépen lassan átveszi a vezető exportőr szerepét az USA-tól - fotó: pexels.com

Növekvő termelés

A világpiac átrendeződése mellett szól az is, hogy Brazília 1990-től 2022-ig 25 millióról 135 millió tonnára emelte a szójatermelést, de hasonlóak az arányok a kukorica, valamint a csirkehús esetében. Előbbiből 20 millióról 85 millió tonnára, utóbbiból pedig 5 millióról 15 millió tonnára növekedett a megtermelt mennyiség. Eközben megőrizte vezető szerepét a cukor, a kakaó, a gyapot, a sertéshús és a bioetanol termelésében.

A brazil termékek jelenleg mintegy 200 országba jutnak el, a legnagyobb felvásárló pedig nem meglepő módon Kína. A jövőben azonban még több helyre és még nagyobb mennyiségben exportálhatnak a fent említett termékekből, így várhatóan Európa országai is egyre többször választják majd a brazil gabonát, szóját, cukrot és egyéb élelmiszert.