Alig három év alatt 700 millió eurós forgalmat szeretnének elérni hazánkban - írta meg a haszon.hu.

Hamarosan Magyarországon is megkezdik működésüket

A MERE egy orosz diszkontlánc, amely nemrég levélben közölte, hogy nemsokára hazánkban is megnyitják első üzletüket.

„Három éven belül 200 üzletben 700 millió eurós forgalmat szeretnénk elérni Magyarországon" – ez olvasható abban az e-mailben, amit a portál szerzett meg nemrég.

„Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy az európai MERE szupermarket hálózat mostantól Magyarországon is elérhető lesz"

– írták levelükben. Az üzenetben a társaság ambiciózus terveket vázolt fel. Eszerint a következő egy évben 20 üzletet nyitnak majd Budapesten és az agglomerációban. Ezt a számot három év múlva pedig már 200-ra szeretnék bővíteni.


Mit tud a MERE?

Az orosz kiskereskedelmi láncot 2009-ben alapították meg. Azóta már számos országban, köztük Belgiumban, Kínában, Németországban, Szerbiában és Spanyolországban is nyitottak boltokat. Ahogy a Lidl és az Aldi, a MERE egy hard diszkontlánc, tehát az áruikat nyomott áron kínálják a vásárlóknak. Az üzletek átlagosan 1000 m2-esek, az elrendezésük pedig igen spártai. A terméket dobozokból, raklapokról szedhetjük össze.

A már említett e-mailjükben ígérik, hogy az áraik a piaci átlagnál 20 százalékkal alacsonyabbak lesznek.

„a gyártókkal való közvetlen együttműködés, a szigorú költségellenőrzés és a minimális kereskedelmi felár miatt."

Főleg olyan vevőkre számítanak, akik átlagos vagy az alatti jövedelemmel rendelkeznek, akik előre megtervezik, hogy mikor és mit fognak vásárolni. A MERE-ben kapható termékek köre nagyjából 1500 cikkből áll, amik között lesznek élelmiszerek, italok, iparcikkek, valamint háztartási vegyi áruk is. Emellett nagy a valószínűsége, hogy főként saját márkás termékeket kínálnak majd.

Nehéz volt terjeszkedni

A diszkontlánc terjeszkedése az orosz-ukrán háború kitörése után megállt. A szankciók miatt ugyanis kénytelenek voltak bezárni az osztrák, a belga, a francia, a brit, valamint a német és a spanyol üzleteiket. Azóta persze újra megpróbálták, többek között Belgiumban, ahol MyPrice néven futnak jelenleg.

Hamarosan Magyarországon is megnyílhat az első MERE - fotó: mere.ws

A német Lebensmittel Zeitung szintén úgy értesült, hogy az orosz diszkontlánc nem mondott le arról, hogy bevegye Európát, egyelőre viszont Kelet-Európára koncentrál, ahol a kiskereskedelmi piac fragmentáltabb, az ellátás is zökkenőmentesebb.

Szerbiában egyetlen év alatt 13-ról 30-ra növelték az üzleteik számát, emellett sikerült több mint 48 millió eurós árbevételt elérni. Litvániában, ahol két tucat boltjuk van, sikerült átlépni az 50 millió eurós forgalmat. A szakértő szerint ebbe a stratégiába a magyar terjeszkedés is pontosan beleillik. Érdekesség, hogy a szankciók ellenére a MERE nagyon jól teljesít még a hazai pályán is, ahol tavaly 40 százalékkal nőtt az árbevételük, így elérték az 5 milliárd eurót.