Húsvét előtt kaptuk a hírt, hogy az agrárszakemberek egyik legismertebb találkozóját, a magyar gazdálkodók körében is népszerű DLG-Feldtage kiállítást a szervezők (a Német Mezőgazdasági Társaság, a kiállítás tanácsadó testülete és a társszervezők) lemondták. Alig egy héttel később pedig már azt is hivatalosan bejelentették, hogy a mezőgazdasági csúcstechnológiát bemutató, ősszel esedékes hannoveri Agritechnica kiállítást – egyelőre – 2022 tavaszára halasztják.

agrárszakmai kiállítás

Agrárszakmai kiállítás – fotó: Agrostratéga

Kilenc éve tartó kutatássorozatunk eredményeiből látszik, hogy a hazai agrárium döntéshozóinak szakmai információforrásai között évek óta vezető helyen szerepelnek a személyes kapcsolatok. A gazdálkodók többsége rendszeresen, gyakran beszélget kollégáival, meghallgatja szaktanácsadóját, és kiállításokon, bemutatókon, konferenciákon is tájékozódik az újdonságokról. Illetve tavaly óta csak tájékozódna, ha lenne rá lehetősége. 2020-ban a járványhelyzet és a korlátozások miatt már jelentősen csökkent a látogatható rendezvények száma, a megtartott események többségén pedig a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebben vettek részt.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban című országos felmérésünk többek között a mezőgazdasági árutermelő gazdaságok döntéshozóinak rendezvénylátogatási szokásait is vizsgálja. A kutatást 2020. augusztus 19. és szeptember 20. között végeztük. Az 1425 fős mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, így a minta a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát művelő és egységes agrártámogatási kérelmet benyújtó gazdaságokat reprezentálja. A kutatás 84–87%-ban az alapanyag-, gép- és alkatrészbeszerzésben, továbbá az értékesítésben és pénzügyekben döntéshozó; valamint 10–12%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A válaszadók mindegyike döntéshozó vagy döntésbefolyásoló legalább egy szakterületen.

2019-ben az országos felmérésünk során megkérdezett gazdálkodók 74%-a vett részt szántóföldi, kertészeti bemutatón, 83%-a látogatott el szakmai kiállításra, vásárra, valamint 67%-a volt jelen konferencián, egyéb szakmai rendezvényen. 2020-ban drámai csökkenésnek lehettünk tanúi. Vélelmezhetően a járvány miatt elmaradt szakmai rendezvények hiányában, illetve az óvatosság következtében a válaszadók 52%-a vett részt szántóföldi, kertészeti bemutatón, 60%-uk szakmai kiállításon, vásáron és 51%-uk konferencián, egyéb szakmai rendezvényen. Ami nem változott: az érdeklődők tavaly is általában egy-két alkalommal látogattak el a három eseménykategória programjaira, ugyanúgy, mint korábban.

Szakmai rendezvények személyes látogatásának statisztikája

2020-ban a járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt a korábbinál több szakmai rendezvényt is lehetőség volt virtuálisan meglátogatni. A válaszadók 49%-a szántóföldi, kertészeti bemutató, 35%-uk szakmai kiállítás, vásár és 34%-uk konferencia, egyéb szakmai rendezvény esetén élt a lehetőséggel. Érdekesség, hogy a személyes látogatásokhoz hasonlóan jellemzően 1-2 alkalommal látogattak meg virtuálisan szakmai rendezvényeket.

Ábra szakmai rendezvények látogatási adataihoz

Az AgroStratéga 2020-ban már kilencedik alkalommal végezte el azt a felmérést, amelynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési és döntési szokásaival, preferenciáival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz.

Az országos felmérésnek 2020-ban is szakmai partnere volt az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége), a FRUITVEB (Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács), a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége) és a MÁSZ (Magyar Állattenyésztők Szövetsége). E négy szakmai szervezet mellett az EUROCHEM, a HARDI, a NUFARM, a RAPOOL és a SAATEN-UNION is támogatta kezdeményezésünket.

piackutatási jelentés 2020.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető ide kattintva.

Pólya Árpád – Varanka Mariann

Agrostratéga