Az agráriumban vannak, akik a műtrágyaellátás akadozásától és a termékek drágulásától tartanak a koronavírus miatt bevezetett korlátozások hatásaiként. Az Agroinform.hu megkérte a hazai műtrágyagyártókat és -forgalmazókat, hogy mondják el véleményüket a témában. A legtöbben felhívták a figyelmet arra, hogy nem szerencsés találgatásokba bocsátkozni a hosszútávú hatásokról, jelenleg pedig a tavaszi műtrágyaellátáshoz szükséges mennyiség jórészt már az országban, a raktárakban van, vagy jelenleg is zavartalanul érkezik.

Volt olyan műtrágyagyártó, aki azért nem akart egyelőre nyilatkozni, mert úgy véli, most még senki nem tudja megmondani, mi várható, feltételezésekkel pedig nem szeretne élni. A többi nyilatkozó is óvatosan fogalmazott:

Balássy Ákos, az EuroChem Agro Hungary Kft. cégvezetője elmondta: az Európai Bizottság nyilatkozata szerint a műtrágyát az élelmiszerlánc nélkülözhetetlen részének kell tekinteni, és ezért az ágazatnak a jövőben nem kell tartania a szállítás és a forgalmazás korlátozásától a koronavírus miatt. Ettől függetlenül a nemzetközi közutas szállítások a fuvarozók és sofőrök aggodalmai miatt nehezednek.

A tavaszi szezonra a szükséges műtrágyamennyiség nagy része már az országban van, vagy a tervezett összetételek alternatívája rögtön szállítható belföldi raktárakból.

A szankciók mértéke és időtartama nem ismert, ám az elmúlt évek tapasztalatai alapján az elkövetkező 3 hónapban a felhasználói igény alacsony szokott lenni.

koronavírus

A szállítás és a forgalmazás korlátozásától nem kell tartanunk, de a közúti szállítás nehezebbé vált – fotó: MTI/Szigethváry Zsolt

Mindenképp fontos, hogy az importból beszerezhető árukat a kereskedők időben elkezdjék beszerezni, mivel tömegáru esetében a szállítás időigényes, és normál esetben is több faktortól függ. A nemzetközi közúti szállítás megnehezülése miatt előtérbe kerülnek a vasúti szállítások. Ezek esetén a fuvardíjak az átrakás miatt emelhetik a termék árát. Másik, eddig is használt szállítási útvonal a vízi út, ahol pedig a Duna vízszintjének kiszámíthatatlansága egy további rizikófaktor.

A Fertilia Trans Kft. meglátásait Simon Péter cégvezető tolmácsolta. Azt tapasztalták, hogy az egynapos és folyamatos akciók, valamint a nagyobb piaci szereplők árképzése, kínálati nyomása ellenére számos gazdálkodónál elfogadható árakon tudtak értékesíteni. A vállalat friss készlet- és rendelés összesítése szerint a készleteik kb. 80 %-át értékesítették, a maradék árusítása pedig folyamatos.

Elmondta, figyelemre méltó, hogy vevőik különösen megkedvelték az új fejlesztésű, tartós hatású, inhibitált N-tartalmú szilárd műtrágyájukat. Hozzátette, hogy a vevőik körében népszerűek a folyékony N-oldatok, ezek kisebb hányada a csak N-t tartalmazó 28 vagy 30%-os termék, nagyobb részben a kénes és a foszfortartalmú oldatokat keresik a termelők. Valószínűleg ennek az is oka lehet a gazdálkodók szakmai igényessége mellett, hogy száraz tavaszunk van és nem egy helyen még mindig láthatók a kiszórt szilárd műtrágyák nyomai (valamint ezek hatástalansága).

"Az értékesített oldatok volumenével is elégedett vagyok" – mondta el a cégvezető és hozzátette: "Commodity árukkal (pl. MAS) gyakorlatilag nem foglalkozunk, de annyit látok, hogy nagyon nyomott a piaca. Az UMG mikrogranulált starterből is sikerült értékesítenünk a tervezett mennyiséget."

Simon Péter azt is megemlítette, hogy korábbi partnereik szinte kivétel nélkül üdvözölték, hogy a Fertilia termékek ismét náluk a "régi" Fertilia minőségben és szolgáltatásokkal kaphatók.

műtrágya

A Fertilia Trans Kft. nem tart az áruhiánytól – fotó: Agroinform.hu

A koronavírus helyzetről elmondta: "szerződött partnereink részére az áruk teljes egészében raktárainkban találhatók, így mai ismereteink birtokában bátran kijelenthetem, hogy kiszállításainkat egy esetleges (remélhetőleg nem kerül rá sor) határzár, külföldi üzem bezárása, stb. nem veszélyezteti. Különösen megnyugtató az, hogy a kiszállításokat a saját szállítóeszközeinkkel végezzük, így ebben sem vagyunk semmiben és senkivel függő helyzetben."

"Összességében én rosszabbra számítottam a kedvezőtlen előjelek ismeretében. Az is igaz, hogy mi elsősorban a saját termékeinkre fókuszálunk."

Az alábbi videón Motti Levin, a Haifa vezetője üzen a magyar termelőknek és kereskedőknek, akiket biztosít, hogy a Haifa felkészült arra, hogy a jelenlegi helyzetben is kiszolgálják a piacot.

A Yara Hungária Kft. részéről Éri Ferenc értékesítési vezető válaszolt kérdéseinkre. "A Yara Hungária duplán nehéz helyzetben van, mert a megváltozott működési rendszer mellé bejött most a koronavírus is" – írta. "A rendszerünk eleve nem működik még tökéletesen, a lengyelországi logisztikai kapacitás nehezen tudja problémamentesen kielégíteni az igényeinket.

A vírushelyzet komolyra fordultával megnéztem, hogy a kirobbanás helyének közelében vannak-e meghatározó kínai gyárak, de nincsenek, így a világpiaci árakra közvetlenül talán nem hat a helyzet. Sokkal nagyobb probléma, ami most zajlik Európában.

Először csak egyre nehezebben találtunk kamionokat, a hírek szerint most pedig inkább már a sofőrökkel van probléma, egyre nagyobb arányban kerülnek karanténba.

A tavaszi szántóföldi szezon a jó idő miatt ráadásul egy hónappal korábban kezdődött, a termelők korábban szerették volna megkapni a műtrágyát és ez sok esetben meghaladta a beszállítók, forgalmazók lehetőségeit. Az elmúlt napokban sok visszamondást kaptunk, teljes joggal, az import műtrágyák beszerzését sokan felfüggesztették.

szállítás

Az áruszállítás végző sofőrök szigorú feltételek mellett mentesülhetnek a kötelező házi karantén alól – fotó: MTI/Szigethváry Zsolt

A problémák, elsősorban a vírusfertőzés nélkül lehetett volna ez egy jó tavaszi szezon. A következő kihívás, amivel már jelenleg is szembesülünk, a lombtrágyáink leszállítása; ez ügyben még úgy látjuk, kezelni tudjuk a helyzetet. Alapvetően elmondhatom, hogy mindent megteszünk a partnereink megfelelő ellátásáért, de sajnos vannak olyan tényezők, melyek nehezen megoldható helyzet elé állítanak bennünket."

A Timac Agro Kft-től Sipos Balázs nyilatkozott az Agroinformnak. Kiemelte, hogy sajnos

nagyon sok a bizonytalan tényező, és szinte óránként változik a helyzet.

A Timac Agro gyártókapacitásával nincs probléma – emelte ki, de a nemzetközi szállítmányozás rejtegethet kihívásokat. "Összességében azt gondolom, hogy korai erről a kérdésről felelősségteljesen és érdemben nyilatkozni. Nem tudom, hogy rendszeres lesz-e az ilyen jellegű helyzetjelentés, de mi körülbelül egy hét múlva fogunk tudni ennél konkrétabb dolgokat mondani, amit szívesen megosztunk majd" – mondta el Sipos Balázs.

Őszre nem lesz elég műtrágya, az elérhető készlet pedig jelentősen megdrágul – ezt olvashatjuk a Keleti Agrár Kft. sajtóközleményében. Dávid Tamás, a cég ügyvezetője jelentős krízist jósolt a műtrágyapiacon a koronavírus és a globális járvány miatt elrendelt intézkedések miatt.

műtrágya

Dávid Tamás szerint őszre hiány lehet a műtrágyából – fotó: Agroinform.hu

A cégvezető szerint a jelenlegi helyzetben az európai műtrágyagyártók csökkentik, esetleg teljesen leállítják a termelésüket, az Európán kívüli gyártók pedig elsősorban a belső piacaikra koncentrálnak. Hozzátette: „úgy ítéljük meg, hogy az Európán belüli kapacitáscsökkenés, és a más kontinenseken is bekövetkező szűkösség miatt nyárra és őszre súlyos műtrágyahiány léphet fel. Mire tehát az őszi vetések előtti műtrágyázás esedékes lenne – például az őszi káposztarepce vagy a kalászos gabonák esetében – sok esetben hiánycikk lehet majd a műtrágya, a meglévő készletek pedig egészen biztosan jelentősen drágulni fognak. Ez már a jövő évi terméseredményekre is kihatással lehet szerte Európában."

A Nitrogénművek Zrt. is megszólalt a témában: Rácz Zoltán kereskedelmi vezérigazgató-helyettes a társaság közleményében kifejtette, nem kell tartani műtrágyahiánytól, mivel a járványügyi helyzet és a különböző híresztelések ellenére stabil a piac.

Rácz Zoltán elmondta, hogy a műtrágyagyártásban semmilyen kockázat nincsen, a járványügyi előírásokat a cégnél is életbe léptették. A szezonális munkálataikat végző gazdálkodóknál is nyugalmat tapasztalnak, fennakadásokra a mezőgazdasági termelésben sem kell tartani. Kiemelte, hogy keresleti piac van, az árakban nagy elmozdulás nincs, az idei tavaszi műtrágyaszezon árgörbéje egyelőre a megszokott szezonalitást mutatja. Ilyenkor a későn vásárlók a logisztikai kihívásokból adódóan általában magasabb árakkal találkoznak, de ez inkább az exportpiacokon jelentkezhet.

Az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége, amelynek a Nitrogénművek is tagja, kérte az Európai Bizottság illetékeseitől a határokon átmenő műtrágya és egyéb mezőgazdasági input anyagok szállításának zavartalanságát.

Kitért arra is, hogy a pétfürdői gyáruk teljes kapacitással működik. A napi Pétisó termelési kapacitás nagyságrendje 5000 tonna, amely lefedi a belföldi piaci igényeket. A jelenlegi helyzetben kiemelkedik ennek jelentősége. Emellett a Bige Holding szolnoki gyára is folyamatosan termel foszfor és kálium tartalmú műtrágyákat.

A legtöbb piaci szereplő tehát óva int attól, hogy elhamarkodott következtetések vonjunk le és találgatásokba bocsátkozzunk. Egyelőre nehéz látni a hosszabbtávú hatásokat, ráadásul a helyzet folyamatosan változik. Abban azonban a többség egyetért, hogy pánikra nincs ok, az inputanyag-ellátás nem fog leállni Európában, és Magyarországon sem.

A műtrágyaárakról és műtrágyázási technológiákról is találhatsz fórumtémát, ahol a gazdálkodók tapasztalatait olvashatod el. Műtrágya-vásárláshoz pedig érdemes az Agroinform Piacterét is felkeresni, ahol számos ajánlatot találsz.