"Az elmúlt hónapokban felborult az egyensúly a PB gázpalackok piacán, emiatt jelentősen megnőtt a kereslet a MOL által forgalmazott 11,5 kg-os PB palackok iránt. Célunk továbbra is az, hogy biztosítsuk az ellátást, az ország minden pontján, minden vásárlónknak és elejét vegyük komolyabb ellátási problémák kialakulásának, ezért vált szükségessé az újfajta, 10,9 kg töltettömegű PB gázpalack bevezetése" - írta partnereinek a MOL az ugytudjuk.hu birtokába jutott levél szerint.

A 11,5 kg-os PB palack árát a rezsicsökkentés szabályozta, 5 175 forintot kell érte fizetni. A szabályozás kikerülésére azonban eddig is volt példa, hiszen a jogszabály szerint a 11,5 kilogrammos PB-gázpalackok esnek a hatósági árszabályozás hatálya alá, ezért néhány vállalat 10,9 kilogrammos kiszerelés gyártásába kezdett, így emelhetett a gáz árán.

Németh Szilárd akkor azt jelezte, hogy hamarosan benyújtja a jogszabály-módosítási javaslatát, amellyel biztosítható a kerülőút lezárása, ám az új szabályozás végül nem készült el. Most a MOL is a rezsicsökkentett 11,5 kg-os palack kivezetésével emel árat, a kisebb palack ugyanis drágább lesz.

Az új, 10,9 kg-os palack a hírek szerint 7 800 forint körül lehet, és augusztus 8-tól a MOL már csak a kisebb és drágább palackokat fogja forgalmazni. Honlapjukon még a jelenlegi, rezsicsökkentett áron látható a 11,5-kg-os palack, a kisebbnek egyelőre nincs nyoma. A töltőtömegben szinte megegyező, jelenleg is kapható motorikus 11 kg-os palacknak 7 990 Ft az ára.

Indexkép forrása: Pixabay