A KUHN Nyílt Napon jártunk, ahol a KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. egy látványos szántóföldi bemutatót tartott. Váradi Zoltánnal, a cég ügyvezető igazgatójával beszélgettünk arról, hogy mi mindent láthattak a rendezvény résztvevői.

Váradi Zoltán elmondta, hogy két termékkört vettek górcső alá: a zöldsoros gépeket és a szántóföldi növénytermesztés gépeit. A zöldsoros gépeket – tekintettel az időjárásra – inkább statikusan, állógépbemutató formájában nézhették meg a látogatók.

Elsőként mi is a 13,4 méter munkaszélességű triplex kaszát vettük szemügyre, aminek az a különlegessége, hogy három dolgot tud egy időben csinálni: levágja a takarmányt, azt követően egy szársértővel, szárroppantással elősegíti a száradást, majd egy gumihevederes rendképzővel középső rendet képez. Ezzel igazából a nagy területteljesítménnyel bíró betakarító gép szennyeződéstől mentesen, középen otthagyja a rendet, amiből szenázs készíthető. Ez Magyarországon eddig még nem került bevezetésre, így ez az első gép, amit a cég elhozott megmutatni az érdeklődőknek.

A szántóföldi bemutatón olyan gépeket és gépkapcsolatokat is bemutattak, amik azon túl, hogy kiváló munkát végeznek, még az AÖP-ben pontszerzésre is lehet használni. A talajművelés gépei közül láthatóak voltak azok, amelyek forgatás nélküli művelést tesznek lehetővé. Ilyen volt az a rövid tárcsa, amely nem dolgozik mélyebben 10 centiméternél, így forgatás nélkülinek minősül. Ez elérhető akár 12 méteresig. Bemutattak ezen kívül egy szántóföldi kultivátort is.

A vetőgépek is sorra kerültek: a 12 soros szemenkénti vetőgép a robusztus méretével sokakat lenyűgözött, főként azzal, hogy milyen kicsire össze lehet csukni – elképesztő technológiáról, ötletességről és tudásról tanúbizonyságot adva.

Újdonságnak számított a nagy kockabálázó is, amit most állógép formájában láthattunk. A tavalyi évben bemutató sorozatot indítottak annak érdekében, hogy megismertessék akár a zöldvonalon, akár a szalmában gondolkodók számára a működését. A gép érdekessége, hogy dupla kosos technológiával dolgozik, azaz kisebb energiaigénnyel, kisebb traktorral, kisebb fajlagos üzemanyag felhasználás mellett rendkívül tömör bálát tud készíteni.

A növényápolás - permetezéstechnika gépei közül a 3800 literes belépő modellnek számító LEXIS-t láttuk, illetve a 4100 literes METRIS-t két különböző kerettel (hagyományos acél, és alu kerettel). Ezek nemcsak növényvédelmi, hanem tápanyag-utánpótlási célokra is alkalmasak, az alumínium részek ellenállnak a korróziónak, így hatékonyabb lehet az alkalmazhatóságuk.

További információt a KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. honlapján találsz.

kuhn