Ennek a megoldásnak az úttörője a CASE IH Steiger Quadtrac széria, amely két évtizede mutatkozott be a nagyközönség előtt, és akkoriban azonnal osztatlan sikert aratott.

traktorfotó: Case IH

A CASE IH mérnökei a premier előtt több éven keresztül tökéletesítették a konstrukciót, hogy a premierrel már egy kiforrott termékkel lepjék meg a '90-es évek második felének amerikai és nemzetközi piacát.

A bemutatkozást követően hazánkba is eljutott a forradalmi megoldást alkalmazó széria, amely itthon és nemzetközi szinten egyaránt kimagasló fogadtatást kapott. Mi sem bizonyítja jobban a Quadtrac sorozat sikerét, hogy a szériát eddig, 20 éves pályafutása alatt, számtalan szakmai díjjal ismerték el, és több világrekordot állított fel eddig is.

A konstrukció szakmai innovációja páratlan fejlődést hozott a nehéztraktorok gyártásában, amelynek a vonóerő-növelés mellett az egyik legnagyobb jelentősége kétségkívül a talajra gyakorolt minimális talajnyomásban lelhető fel, hiszen ezzel a legnagyobb vonóerőt igénylő feladatok mellett is szinte a nullára redukálja a talajtömörödést.

Videó-összeállításunkban végigkövethető a széria bemutatkozásának és fejlődésének története napjainkig, így tisztelegve a jubileumát ünneplő Quadtrac traktorcsalád előtt.