Az MTZ 80 még ma is vonzó erőgép azok számára, akik régimódi gazdálkodásban gondolkodnak és nem vált életük részévé a GPS-vezérelt technológia. Ennek általában elvi, vagy anyagi okai vannak, habár utóbbi se teljesen igaz, mert aki 30-40 éves, vagy még öregebb MTZ-t vesz, az jó eséllyel sokat is költhet rá. A sárbogárdi Szloboda József is tudta ezt, ám pénzt és időt nem sajnálva, álmaihoz alakította gépét.

– Idén januárban vásároltam a traktort, mely 1978-ban gördült le a gyártószalagról – mondta elöljáróban a férfi. – Motorja, váltója jó volt, ez talán a legfontosabb. Nem mondható el azonban ez az elektromosságról, a karosszériáról, lógtak az ajtók, rosszak voltak a gumik, a festéséről meg jobb nem beszélni; egy centis moharéteget takarítottam le róla. Egyik volt kollégámtól vásároltam a gépet, akinél 23 évet töltött el a traktor, ebből 1-2 évet dolgozott csak, a többiben kint állt a szabadban.

mtz

Szloboda József a megszépült nyolcvanassal – forrás: Facebook/Szloboda József

A karosszériája rengeteg helyen át volt rohadva, a javításhoz 7 kilogramm CO-huzalt használtam el, az egész nyarat hegesztéssel töltöttem. De ha már a mennyiségeknél tartunk: a letakarításához 24 liter hideg zsíroldó kellett, 5 centi vastagon állt a motoron, a váltón, a fülkében, az üzemanyagtartályok között a fekete olajsár. Az első szélvédőt is cseréltem, mert nagyon karcos volt. A gumikéderekről "csak" le kellett kaparni a vastag festékréteget.

mtz

Eredeti állapotában bizony, nem volt túl megnyerő – forrás: Facebook/Szloboda József

Szloboda József azt is elárulta: 630 ezer forintért vásárolta meg az erőgépet egy kétfejes ekével együtt, műszaki vizsga nélkül, s körülbelül 1,8 millió forintot költött rá, mire eljutott vele jelenlegi állapotába. Ezzel együtt azt mondja, megérte, mert nem eszi az olajat, a motor csak a szokásos MTZ-füstöt produkálja.

– Azt gondolom, most, hogy rendben van, talán még 2,5 millió forintért is el lehetne adni, de akár többért is. Minden működik rajta – vélekedett.

mtz

A férfi az egész nyarat a karosszéria kijavításával, hegesztésével töltötte – forrás: Facebook/Szloboda József

A férfi elmondta még: eleve 50-es, vagy 80-as MTZ-ben gondolkodott, nem is akart mást venni. "Olcsók az alkatrészek és könnyen javítható, én is bátran hozzányúlok, amit mondjuk, egy John Deere esetében már nem biztos, hogy megtennék" – jelezte az amúgy villanyszerelő gazdálkodó. Tervei szerint három hektáron fog gazdálkodni (a bérbeadott földeket visszaveszik), gabonát termel majd az állatoknak, tyúkoknak és csüngőhasú sertéseknek.

mtz

A mostani állapot: szerintem bármelyikünk szívesen látná az udvarában – forrás: Facebook/Szloboda József

Persze, a javítanivalók számbavételét most gyorsan elintéztük, de elsorolni is hosszú lenne mindazt (gyakorlatilag mindenhez hozzá kellett nyúlni kisebb-nagyobb mértékben), amit barkácsoltak, vagy cseréltek rajta, elég sokáig lehetne olvasgatni a listát. Az időt, amit ezzel töltene el a kedves olvasó, inkább fordítsa a képekre és gyönyörködjön a végeredményben.

mtz

Hátulról is mutatós – forrás: Facebook/Szloboda József

Az MTZ–80 és az összkerékhajtású MTZ–82 a Minszki Traktorgyárban gyártott általános célú mezőgazdasági vontatócsalád. Sorozatgyártása 1974-ben kezdődött, a traktorokba a Minszki Motorgyár 4CS11/12,5 dízelmotor-motorcsalád D–204 és D–243 modelljeit építették be, névleges teljesítményük 55 kW (80 LE).

Típusváltozatok a Wikipédia alapján:

  • MTZ–82R – Rizsföldek, és egyéb, vízelárasztásos technológiát igénylő területek művelésére kialakított speciális változat.
  • MTZ–82N – Hegyi régiókba szánt, meredek területekre az MTZ–82 bázisán kialakított változat. A traktor borulás elleni stabilitásának növelésére lejjebb helyezték a jármű tömegközéppontját. Ezt a mellős és hátsó kerekek átmérőjének csökkentésével oldották meg.
  • MTZ–80K, MTZ–80H, MTZ–80H2 – gyapotültetvények művelésére kialakított változat.