László Dávidot, a Fandav Kft. ügyvezetőjét kérdeztük arról, hogyan válasszunk jó és nekünk leginkább megfelelő felnit erőgépünkre és hogy milyen kerékösszeállítások közül választhatunk. Emellett az ügyvezető jó tanácsokkal is ellátja a traktortulajdonosokat.

Mióta foglalkozik a Fandáv Kft. felnik forgalmazásával?

Először 2004-ben keztünk el felnikkel foglalkozni. Ekkor még Magyarországon a vevők nagy részének ha felnire volt szüsége, akkor természetesen a gépkereskedőhöz fordult, ahol a traktorát is vásárólta, akik a piaci résztvevők hiányában nagyrészt a traktorgyártókkal vették fel a kapcsolatot és probálták meg beszerezni a szükséges terméket.

Csakhogy a traktorgyártók egyedi kérésekre nem nagyon voltak felkészülve, így kialakult egy piaci rés, amit a Fandáv Kft., más szereplőkkel együtt megpróbált kihasználni. Ez természetesen egy hosszabb folyamat volt, erős segítséggel a felnigyártók részéről és sok tanulással, tapasztalatszerzéssel.

felni

Bármilyen egyedi igényről legyen is szó, van rá megoldás.

Miben különböznek a felnik más alkatrészektől, ami ilyen egyedivé teszi őket?

A legtöbb alkatrész beszerzése már standartizált, cikkszám alapján kikeressük a traktorhoz szüséges alkatrészt, majd azt a forgalmazón keresztül beszerezzük. A felniknél nem mindig ilyen egyértelmű a helyzet. Felnivásárlásra  több okból is lehet szükség. Az első eset, amikor a felhasználó felnije elöregedett vagy megsérült és cserére szorul. Ebben az esetben viszonylag egyszerű a termék kiválasztása, mert az adott gumiabroncs méretéhez kell kiválasztani a megfelelő felnit.

A második és egyben a leggyakoribb eset új traktor megvásárlásánál fordul elő. A traktorgyártók egy bizonyos alapgumizással értékesítik a kereskedők felé a traktoraikat. Ez egy alap munkavégzéshez elegendő lehet, de természetesn a gyártók nem tudhatják, hogy a későbbi felhasználónak milyen egyedi igényei vannak. Ebben az esetben válhat szükségessé a méretváltás, ikresítés vagy művelőkerék-garnitúra beszerzése.

A harmadik eset, amikor már egy használatban lévő traktoron kell sérülések vagy anyagelöregedés miatt felnicseréről vagy méretváltásról beszélni.

traktor

Elöregedett felni cseréje, méretváltás, ikresítés vagy művelőkerék-garnitúra beszerzése

Milyen speciális esetek jöhetnek szóba?

Alapvetően minden érdeklődő/ajánlatkérő esete speciális számunkra. Két ugyanolyan traktorra sok különböző kerékösszeállítást lehet megvalósítani. Az összeállítást többek között befolyásolja a munkavégzés típusa, az időjárási feltételek, valamint a vontatott vagy függeszett talajápoló és talajművelő gépek mérete. És ekkor még nem beszéltünk a különböző nyomtávbeállításokról vagy speciális ikresítésekről.

felni

Két ugyanolyan traktorra sok különböző kerékösszeállítást lehet megvalósítani.

A speciális ikresítésnél mire gondol?

Leginkább arra, ha két különböző méretű kereket szeretnénk ikresíteni egymással. Erre a típusú ikresítésre is létezik több fajta megoldás, legyen szó a hagyományos kapcsos ikerrendszerekről vagy az ikerdobos megoldásról. Ezen megoldások közötti választás csakis akkor lehet célravezető, ha megismerjük az ügyfél/felhasználó igényeit. Miért szeretne ikresíteni? Szeretné esetleg az ikerkerekeket a későbbiekben művelőkerékként is használni? Mennyire gyakran van szükség az ikerkerekekre?

És még sorolhatnám azokat a tényezőket, amik befolyásolják a helyes termék kiválasztását. Egyes esetekben pédául az is kiderülhet, hogy az ügyfélnek az ikerkerék megoldással csak felesleges költsége kelletkezik, mert van olcsóbb megoldás a problémájára.

ikerkerék

A kerékikresítés speciális esete, mikor két különböző méretű kereket szeretnénk ikresíteni egymással.

Melyik a legfontosabb időszak a cég szempontjából?

Ez egyértelműen az év első öt hónapja. Kezdődve az AGROmashEXPO kiállítással, ami nekünk, budapesti cégként egy nagyszerű lehetőség, hogy kapcsolatba kerüljünk a gazdákkal. Ilyenkor már kiolvasható az érdeklődésekből egy bizonyos trend a tavaszi szezonnal kapcsolatban. Testközelből tudunk segíteni a felhasználóknak a megfelelő termékek kiválasztásában, legyen szó hegesztett vagy állítható művelőkerekekről, tengelyszélesítésről vagy csak szimplán a megfelelő gumiabroncs kiválasztásáról.

Kifejezetten mezőgazdasági felnikkel foglakoznak?

Eleinte ez volt a helyzet, de mostanra már munkagépekre, erdészeti gépekre és más ipari gépekre is sikeresen értékesítettünk felnit és gumiabroncsot. Ez még egy fokkal nehezebb területe a felniértékesítésnek, mert nagyon nehéz hozzáférni a gépek technikai adataihoz. Ezért is szükséges helyszíni méréseket végeznünk.

traktor

Érdemes már szezonon kívül gondolni a felnivásárlásra és körültekintően választani.

Milyen jó tanácsot tud adni a vevőknek?

Első körben azt, hogy időben kezdjenek el gondolkodni az esetleges felni-, gumiabroncs-beszerzésről. Egyes időszakokban a gyártók rendelésállománya olyan magas, hogy a gyártási idő meghaladhatja a 8-9 hetet is. Aki a szezon közepén ébred rá, hogy sürgösen felnire van szüksége, az könnyen bajba kerülhet a hosszú szállítási határidők miatt. Ezért mi mindenkinek azt ajánljuk, hogy időben érdeklődjön és kérjen be ajánlatokat.

A gyorsabb szállítás mellett az is fontos szempont, hogy a forgalmazók szezonon kivül nagyobb kedvezményeket tudnak biztosítani az ügyfeleknek.

A másik fontos tanácsom a körültekintő ajánlatkérés. Nem mindig a legolcsóbb ajánlat lesz hosszútávon is a legolcsóbb megoldás. Egy nem megfelelően választott anyagvastagság vagy méretösszeállítás a későbbiekben csak többletköltségekhez vezethet. Egyes traktorok ára könnyen meghaladhatja a 30-40 millió forintot is. Ilyenkor a felnin vagy az abroncsokon, melyek nélkül a traktor nem üzemelhetne, spórólni 300-400 ezer forintot nem egy előrelátó gondolkodásmód.