Jánoshalmán a Renner Bt. keretein belül indult újra Magyarországon a traktorgyártás. A magyar traktor iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

Madagaszkáron és Erdélyben már régebb óta dolgoznak 50 lóerős Renner traktorok. Hamarosan Szerbiában és Angolában is munkába áll egy-egy erőgép, de az erősebb, 80 lóerős. Bosznia-Hercegovinába pedig 15 traktort szállítunk idén – összegezte Dr. Renner Tamás, cégvezető.

a magyar tervezésű traktor

A magyar tervezésű traktor – Fotó: rennertraktor.hu

A jánoshalmi traktorokat igény szerint 50 és 80 lóerős dízel- és 80 lóerős benzinmotorral szerelik.

Dr. Renner Tamás arról is beszámolt, hogy a cég együttműködik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel és a traktorok vegyes, benzin-gáz, valamint az elektromos meghajtásának fejlesztésén dolgoznak, ugyanis Kirgizisztánban ugyancsak érdeklődnek a traktor iránt.

Jelezte azt is, hogy az elektromos motorral szerelt, akkumulátoros traktorok a nehéz talajmunkákhoz még nem rendelkeznek elegendő teljesítménnyel.

Hozzátette, hogy az éghajlati sajátságok miatt speciális fejlesztéseket hajtanak végre. Kirgizisztán és a türk államok magashegyi éghajlatán a vegyes, gáz- és benzinmotor a kedvezőbb, míg a szubszaharai térségben, a magasabb hőmérséklet miatt a traktorokon nagyobb hűtőre van szükség.

Az Agroinform.hu az AGROmashEXPO hivatalos médiapartnerere.

AGROmashEXPO 2023

A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvénye!

2023. január 25-28.

HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ

Részletes program és további információk:

agromashexpo.hu