E heti körkérdésünkben a vetési munkálatokkal foglalkoztunk. Megkérdeztük, milyen gépet és milyen vetési technológiát érdemes a gazdálkodóknak választaniuk az elővetemény és a talajtípus ismeretében. Akik pedig válaszoltak:

ANDEST-2005 Kft., HORSCH Maschinen GmbH., Kertcenter.com,  KITE Zrt., LEMKEN Hungária Kft., Väderstad Kft.

Dr. Szabados Tamás kereskedelmi igazgató – ANDEST-2005 Kft.

Az alkalmazott technológia megválasztására a növénykultúra igényei, a klimatikus, talajtani, domborzati tényezők együttes vizsgálata adhat megfelelő alapot. A gazdálkodóknak olyan vetőgépet érdemes választaniuk, amelynek alkalmazhatósága többféle, akár változó körülmény és művelési igény esetén sem csökken, és a felszereltség rugalmasan igazítható a vetés kívánalmaihoz.

Farmet

A gazdálkodóknak olyan vetőgépet érdemes választaniuk, amelynek alkalmazhatósága többféle.

A Farmet Falcon vetőgépek moduláris felépítése éppen ezt teszi lehetővé. A Falcon használható hagyományos- és művelettakarékos technológiákban, sávos művelés és -vetés is lehetséges a géppel. A vásárlás pillanatában a vevőnek nem szükséges véglegesen elköteleződni egy adott technológia iránt. A vetőgépre gyorscserélős megoldással rögzített előművelő elemek kerülnek. Ezek két soros rövidtárcsás, két-, vagy három soros kultivátor kapás, kombinátormezős vagy forgóboronás egységből állhatnak. Az alkalmazott technológiának megfelelően ezek közül választhatja ki a gazda a leginkább megfelelőt.

Falcon

A Falcon használható hagyományos- és művelettakarékos technológiákban, sávos művelés és -vetés is lehetséges a géppel.

Amennyiben szükséges műtrágya-kijuttatás is, ez külön műtrágya nyitótárcsákkal, vagy az előművelő egység kapái mögött lehetséges. A Falcon rendkívül nagyméretű tartállyal rendelkezik, ami nagy hatékonyságot biztosít. A három részre osztható tartály 6.000 literes. A géppel kétféle vetőmag és műtrágya is kijuttatható egyidejűleg. A Farmet vetőgépe nagyméretű (405/70R20) offset elrendezésű szállítókerekekkel rendelkezik, amely könnyű vontathatóságot és eltömődésmentes munkát eredményez a dűlőutakon, közúton pedig nagyfokú stabilitást garantál.

vetőgép

Egyedi, pneumatikus működtetésű automatikus szakaszolás.

A duplatárcsás csoroszlyák 120 kg-os csoroszlyanyomása lehetővé teszi a vetőmag kemény talajba történő bejuttatását is. Az opcióként rendelhető egyedi, szabadalmaztatott, pneumatikus működtetésű automatikus szakaszolás, a megbízható Müller vezérlő elektronika, a kiváló ár/érték arány és a 2 év garancia teszi nagyszerű választássá a Falcont.

Barabás Zsolt Kelet-magyarországi értékesítési vezető – HORSCH Maschinen GmbH.

A HORSCH a különböző technológiákhoz különböző vetőgépeket fejleszt, így a termékkínálatban megtalálhatóak a no-till, a minimum-till és az intenzív talajművelés megfelelő vetőgépei. A Pronto DC a legnagyobb darabszámban értékesített vetőgép, mely a mulcsos talajművelésben és a hagyományos szántásos technológiában is egyaránt alkalmazható. A Pronto-elv – aprítás – egyengetés – visszatömörítés – vetés – lehetővé teszi a precíz vetést.

Horsch

HORSCH Pronto 6 DC PPF műtrágyacsoroszlyával.

A vetéssel egy menetben a műtrágya célzott kijuttatásra is van lehetőség többféle módon, mellyel robbanásszerű növekedés és erőteljes gyökértömeg-képződés érhető el. Az eszköz felszerelhető szemenkénti adagoló egységgel is, mellyel búza, árpa, rozs szemenkénti vetése valósítható meg. A TurboDisc csoroszlya mellett a HORSCH kifejlesztett egy PowerDisc csoroszlyát is, mely nagyobb csoroszlyanyomásra képes, így akár direktvetésre is alkalmas lehet.

vetőgép

HORSCH Pronto PowerDisc csoroszlyával.

A legújabb fejlesztés a Pronto vetőgépeknél a RowControl elosztótorony, mellyel a sorelzárás minden sorban kapcsolható, így bármilyen nyomtáv és művelőút egyszerűen beállítható. A HORSCH Pronto a leguniverzálisabb vetőgépek egyike. A legapróbb magvak (pl.: mák) vetésétől a búza szemenkénti vetéséig terjedő spektrumban dolgozik, ezáltal nagyon sok kihívásnak eleget tud tenni. A gépek elérhetőek az AXIÁL Kft. kínálatában.

HORSCH

HORSCH RowControl elosztótorony.

Kéki László – Kertcenter.com

Ahogy a gazdálkodás egészében, úgy a talaj-, magágy-előkészítés, vetés folyamatainál is egyre jobban előtérbe kerülnek a környezetbarát gazdálkodás szempontjai. A szántás nélküli gazdálkodás, a sekély talajművelés, az elővetemény előnyei megkérdőjelezhetetlenek, ám figyelembe kell vennünk, hogy milyen talajon, hol gazdálkodunk és milyen növényt termesztünk.

Ha eleve nagyon kötött és rossz minőségű (pár cm után már teljesen kemény) talajon gazdálkodunk, akkor bizonyos növények esetében (például szántóföldi kertészeti kultúrák, konzervparadicsom, paprika, uborka) megfelelő, mélyebb talaj-előkészítés nélkül nem tudunk sikeresen gazdálkodni. Ugyanígy nagyon fontos a szervestrágyázás, a talaj fedése, kiszáradás elleni védelme az elővetemény, a zöldtrágya szerepe és az öntözéses gazdálkodás, a tápoldatozás, lombtrágyázás is.

A gyomok elleni mechanikai védekezési módszerek sorában kiemelném az általunk forgalmazott perzseléses (PB gázzal működő Terrateck "Flameweeder"/"Pyroweeder" perzselők) gyom- és kórokozó-mentesítést, melynek segítségével a vetésre előkészített magágy felső pár centiméterét biztonságosan és gyomirtó szerek nélkül is gyommentessé tehetjük. Ez a technológia már elterjedt, sok bio termelő sikerrel használja.

gyomirtás

A mechanikai gyomirtás rendhagyó módja a perzselés.

Mindezek mellett a szántóföldi gazdálkodóink körében továbbra is az egyik legelterjedtebb, legmegfizethetőbb árú és a legtöbb növény vetésére használható vetőgép a MINOS AGRI csoroszlyás, pneumatikus, szemenkénti vetőgépe, esetleg vetésmonitorozóval, starterműtrágya-szóró tartállyal kiegészítve.

A MINOS vetőgépet egyszerűen kombinálhatjuk egy a lenti képen látható MINOS forgóboronával (a forgóboronára könnyen rászerelhető a MINOS vetőgép), mely nagyon percíz és finom magágyat tud készíteni a vetőgépnek, így egy menetben szántás nélkül is meg tudjuk valósítani a precíz vetést. A MINOS vetőgépek akár 2-4-5-6 és 8 soros kivitelben is elérhetőek, digitális vetésellenőrző, monitorozó rendszerrel kiegészítve.

vetőgépMINOS vetőgép forgóboronával.

A MINOS vetőgépekkel a hagyományos szántóföldi növények magjai mellett a másodvetemény, kiegészítő és kertészeti kultúrák magjait (borsó, bab, paradicsom stb.) is sikerrel és pontosan tudjuk vetni.
MINOSA kis léptékben gazdálkodó kertészek részére továbbra is fontosak a kertészeti vető- és talaj-előkészítő gépek, melyek teljes, profi választékát kínáljuk a francia Terrateck-től.

A fenti videón a Terrateck Cultitrack eszközhordozójára szerelt kertészeti vetőgépe látható működés közben.

A videón a Terrateck 12 soros, kézi meghajtású vetőgépe látható működés közben, amely alkalmas többek között salátafélék, retek, rukkola és spenót gyors, mégis pontos vetésére.

Kolozsvári István marketing menedzser – KITE Zrt.

A John Deere ExactEmerge vetőgépei kiválóan alkalmazhatók hagyományos, sávos vagy akár direkt vetési technológiákban is. Intelligens megoldásai révén (hidraulikus/pneumatikus talajnyomás fokozás) képes az aktív csoroszlyaterhelés szabályzásra, menet közben, automatikusan (soronként 0-200 kg-ig). Így a nagysebességű munkavégzés mellett is biztosított az állandó vetésmélység-tartás, legyen szó finomszemcsés magágyról vagy akár műveletlen területről. Így minden magot (a beállított) azonos mélységbe helyez a vetőgép, ezzel lehetőséget adva a robbanásszerű, egyenletes keléshez.

vetőgép csoroszlya

A vetőgép képes az aktív csoroszlyaterhelés-szabályzásra.

A további képességnövelő egységekkel, mint pl. a sávtisztító egység, az előveteményekből visszamaradt szármaradványt lesepri a vetőgép a sorról, a hullámos elővágó tárcsa pedig elődolgozza a talajszelvényt a vetőcsoroszlyának, ezzel kialakítva a magoknak az ideális magágyat.

KITE

A számos képességnövelő egység segítségével könnyen kialakítható az ideális magágy.

Az ExactEmerge vetőkocsiknál a vetőmag-adagolás teljeskörűen ellenőrzött a vetőtárcsától egészen a magárokig. A kocsik sajátossága az elektromos hajtású magadagoló és a kefés maglehordó rendszer. Így a vetőmag a magtartálytól a magárokig folyamatosan kontrollált, kötött pályán mozog (ejtés nélkül), elérve ezzel a maximális vetési pontosságot.

John Deere

A vetőmag a magtartálytól a magárokig folyamatosan kontrollált, ez nagy vetési pontosságot eredményez.

A tökéletes vetőmag-kijuttatásról a vetésellenőrző rendszer ad visszajelzést a GreenStar monitoron keresztül. Az automatikus sorelzárással megszünteti a rávetést/kihagyást, a differenciált inputanyag-kijuttatás pedig lehetőséget ad vetési zónák kialakítására.

Szrnka Péter értékesítési vezető – LEMKEN Hungária Kft.

A Lemken teljesen új koncepciót állít fel a szemenkénti vetés területén a DeltaRow rendszer segítségével. Ennek lényege a szántóföldre kivetett növények tőtávjának optimalizálása. Az eljárásnak köszönhetően több fény, intenzívebb tápanyagfelvétel eredményezi a magasabb hozamot. A DeltaRow két egymástól 12,5 cm távolsággal eltolt részsorból áll. A rendszer 70%-al nagyobb tőtávot biztosít az egy sorban vetéshez képest.

tőtáv

A DeltaRow 70%-al nagyobb tőtávot biztosít az egy sorban vetéshez képest.

Az előveteményre, illetve a művelési rendszerre a vetőgép kevésbé érzékeny, mivel a vetőkocsik hidraulikusan 250 kg csoroszlyanyomást képesek kifejteni. A csoroszlyanyomás a monitoron keresztül állítható, így a talajadottságokhoz a gép precízen beállítható. A szármaradványos területek sem fognak ki az Azurit 9 vetőgépen, hiszen a csoroszlyák elé felszerelhető sávtisztítók garantállják az eltömődésmentes munkát.

Lemken

A csoroszlyák elé felszerelhető sávtisztítók garantállják az eltömődésmentes munkát.

A vetés minőségét nagyban befolyásolja az egységes vetési mélység. Az Azurit része egy trapéz henger, mely a vetőtárcsák előtt fut. Szerepe kettős: a műtrágyasávot lezárja, illetve a vetőcsoroszlyák elé tömöríti a talajfelszínt. Ezzel biztosított a pontos vetési mélység, a növények egyidejű, robbanásszerű kelése.

vetőgép

A vetés minőségét nagyban befolyásolja az egységes vetési mélység.

Dr. Kalmár Tibor ügyvezető – Väderstad Kft.

Óva intenék mindenkit attól, hogy meggondolatlanul belevágjon a direktvetéses technológiába, hiszen kevés a termelők ismerete arról, hogy milyen buktatókat rejt magában, és hogyan lehet ezt szakszerűen, jól csinálni. A direktvetés előnyeit hirdető vállalatok, szaktanácsadók nem beszélnek például arról, hogy a növényvédőszer-felhasználás az átállás első éveiben tetemes.

vetés

Akkor van értelme a direktvetésnek, ha fokozatosan állunk át a technológiára.

A hazai talajok tömörödési és ülepedési hajlama, valamint az egyre szélsőségesebb időjárás miatt úgy vélem, hogy bizonyos szintű művelés nélkül nem lehet sikeres és biztonságos növénytermesztést folytatni hazánkban. A takaró ill. szerkezetjavító növényeknek mindenképpen szerepük van a jó talajszerkezet fenntartásában, de a kívánatos talajállapot elérése művelés nélkül nem megy, masszív talajtömörödés nem gyógyítható csak biológiai talajműveléssel, legalábbis nem egy-két szezon alatt. Már pedig el kell azt fogadnunk, hogy

a klímaeredetű károk csökkentésére csak a legalább 35-40 cm mélységig lazított talajok képesek.

A Väderstad zászlóvivője a forgatás nélküli technológiának, hiszünk abban, hogy

óriási lehetőségek vannak a művelés redukálásában, de aki ma még szánt, az ne próbálkozzon holnap a direktvetésessel.

Vannak fokozatok, egy fejlődési pálya, amit minden termelőnek be kell járnia. A direktvetésre is alkalmas talajművelő vetőgépek pontosan erre lettek kitalálva, mivel széles hatásspektrummal rendelkeznek, könnyen beilleszthetők a különféle művelési intenzitású technológiákba, a szántástól a csökkentett művelésen át a direktvetésig.

Nem kell külföldről importálni a direktvetéssel kapcsolatos ismereteket, hazánkban már a 60-as évektől kezdődően folytak/folynak kísérletek, amelyek a nagy rendszerek bevonásával magasabb szintre léptek a 90-es években, sőt a Szent István Egyetem Földműveléstani Tanszéke, Dr. Birkás Márta vezetésével mai is folytat tartamkísérleteket. Kérdem én, hány direktvetőgép dolgozik ma hazánkban? Hány ezer hektáron használnak direktvetéses technológiát?

Az Agroinform.hu Piacterén több tízezer apróhirdetés között válogathatsz, köztük megtalálhatod azt a vetőgépet, amit keresel.

Ne feledkezz meg új nyereményjátékunkról sem! Adj fel hirdetést a Piactéren és nyerj Xiaomi okostelefont!

A Fórum rovatban pedig kérdezhetsz a többi gazdától és megoszthatod saját tapasztalataidat bármilyen agrártémában.