Cserkeszőlőn jártunk, a Hardi gépbemutatóján. Szekendi Péter a HARDI Magyarország sales managerével beszélgettünk a bemutatott gépekről és a várható újdonságokról.
– Kérlek mondj pár szót arról, hogy mi is történik itt.
– A Hardi tréningen és szántóföldi bemutatón vagyunk. Idén januártól a Hardi kizárólagos magyarországi forgalmazója az AGROTEC, ezzel a döntéssel szeretnénk növelni a piaci részesedésünket. Az előző két napban egy szerviz- és egy értékesítési tréninget tartottunk az Agroteces kollégáknak, hogy a megfelelő tudással felvértezve kereshessék meg a termelőket. A mai napon pedig egy gépbemutatóval készültünk.
Az, hogy lemondták a precíziós pályázatot, én úgy gondolom, hogy minket permetezőgép-gyártókat érintett a legérzékenyebben. Benne voltunk már a permetezési szezonban, amikor kiderült, hogy nem lesz pályázat, ezáltal a gazdák beruházásai kitolódtak. Én úgy gondolom, hogy most, az őszi szezonban fogják megrendelni a tavaszi szezonra a gépeiket, ezért időzítettük mostanra a rendezvényünket.
Az AGROTEC nagy stabilitást jelent számunkra, hiszen a TOP 3 gépforgalmazó egyike Magyarországon. Nagy szervizkapacitással rendelkezik, after sales szolgáltatásokban is nagyon erős, ráadásul az értékesítési csapat létszáma is növekedett.
A Hardi gépek kizárólagos magyarországi forgalmazója az AGROTEC – Fotó: Agroinform.hu
Milyen egyéb pályázatokba illeszthetőek be a Hardi gépek?
– A kertészeti pályázat abszolút ilyen, a gépeink beilleszthetők a pályázatba. A hagyományos axiál ventilátoros gépektől, a karos szőlészeti permetezőkig bármi megtalálható nálunk.
Permetező specialisták vagyunk, minden ültetvényhez tudunk megoldást ajánlani a termelőknek.
"Minden ültetvényhez tudunk megoldást ajánlani" – Fotó: Agroinform.hu
– Emellett ott van a fiatal gazda pályázat és a gazdaságátadást segító pályázat is.
– Így van, ezekbe mind beilleszthetők a szántóföldi permetezőgépeink is.
– Az ültetvényes gépek mellett kihoztunk a bemutatóra egy Navigatort, ez a legnépszerűbb vontatott Hardi permetező, nagyon nagy populációval rendelkezik Magyarországon, szeretik is a gazdák. A Hardi Navigator egy hagyományos szórókerettel rendelkező gép, 3-4-5-6000 literes kivitelben rendelhető 18-tól 39 méteres szórókeret hosszúságig. Hoztunk egy idézőjelben kicsi függesztett permetezőgépet is, ez a Mega, ami 1000-től 2200 literig rendelhető. Amit itt bemutattunk az egy 1800 literes verzió, 18 méteres szórókerettel.
A Navigator a legnépszerűbb vontatott Hardi permetezőgáp – Fotó: Agroinform.hu
A Mega érdekessége, hogy egy 1500 literes fronttartállyal akár 3700 literre növelhető a tartálykapacitása. A nyugat-európai gyakorlat szerint fronttartállyal, nagy traktorral gyakorlatilag kapunk egy alacsony hasmagasságú, önjáró permetezőgépet.
A Hardi Mega a Mega 1000-től 2200 literes kivitelig rendelhető – Fotó: Agroinform.hu
– Egy kicsit az Apháról is beszélj nekünk kérlek, mert nagyon érdekel minket, az Agritechnicán ti is ott lesztek, tudom, hogy nem szabad a titkokat elárulni, de mi ott leszünk végig, és szeretnénk a szemünket a terepen tartani.
– Mindenképp találkozni fogunk és meg fogjuk mutatni az összes újdonságunkat. Az Agritechnica után nem lesznek titkaink.
Készülünk egy teljesen új permetezőgéppel, ami ott fog debütálni az Agritechnicán.
Apróbb újdonságaink is ki lesznek állítva: szórókeret-opciók, módosítások, úgyhogy sok újdonsággal felvértezve megyünk Hannoverbe. Úgyhogy, mindenkit szeretettel várunk a standunkon.
– Visszatérve az Alphára, ez a Titanium Line, a legújabb frissítése a permetezőgépünknek. Az Alpha önjáró permetezőgép 175-ös szabad hasmagassággal rendelkezik, ez a kivitelünk 5100 literes tartállyal, 30 méteres légzsákos szórókerettel és fúvókánkénti szakaszolással van szerelve, úgyhogy precíziós gazdálkodásban maximálisan integrálható a permetezőgép. Robotkormányzás található rajta, a nyomtáv fokozatmentesen állítható hidraulikusan, 2, 15 és 3 méter 20 centi között – ez is egyedi a piacon, nincs még egy olyan önjáró permetezőgép, ami ekkora tartományban tudná állítani a nyomtávot. Nagy és kényelmes fülkével rendelkezik, ez egy 6-4-es túlnyomásos fülke, teljes kényelmet ad a gépkezelőnek és biztonságos.
Az Alpha tökéletesen integrálható precíziós gazdálkodásba – Fotó: Agroinform.hu
– Van itt még egy nagy permetezőgépetek. Az Aeon.
– Igen, az Aeon váltotta a Commander szériánkat. A Commander széria 2005 óta volt a piacon kisebb-nagyobb frissítésekkel, és eljött az idő, hogy teljesen új permetezőgépet hozzunk a piacra helyette. Ez a harmadik Aeon permetező, ami Magyarországra érkezett. Az Aeon is légzsákos permetezőgép, rendelhető a hagyományos Delta Force szórókerettel is. 4200, 5200, 6000 és 7000 literes kivitelben érhető el. Ez a nagy gazdaságok permetezőgépe.
Az Aeon a nagy gazdaságok permetezőgépe – Fotó: Agroinform.hu
– A gazdálkodóktól milyen kérdéseket kaptál a mai rendezvényen? Milyen észrevételeik vannak, mely funkciókat kedvelik leginkább?
– A légzsákrendszerünket nagyon szeretik a gazdálkodók. A légzsákrendszerünk egyedi a piacon, Hardi szabadalom, több mint 30 éves technológia, egyetemi tesztek bizonyítják a hatékonyságát. Akár 30%-os vegyszermegtakarítás érhető el vele, ami jelen gazdasági helyzetben nem elhanyagolható, valamint a kevesebb vegyszerrel óvjuk a környezetünket is. A dózis csökkenthető, mivel szinte tökéletes lefedettséget tudunk produkálni, ezáltal 50%-kal csökkenthető a vízfelhasználás, a kevesebb tankolási idő pedig nagyobb hatékonyságot eredményez. 8 m/s-os szélsebességet gyakorlatilag le tudunk nullázni a légzsákrendszer használatával, ezáltal körülbelül megduplázhatók a permetezési napok. A változékony időjárásnál nem mindegy, hogy akkor permetezünk, amikor szükséges, vagy amikor éppen módunk van rá. Egyedi megoldás még a légzsákrendszerben, hogy állítható a szögállása, tehát a széliránynak megfelelően két állásban beprogramozható.