A vállalat bajai székhelyén található Alkatrész Logisztikai Központjának alapkövét 2006. május 31-én tette le Harsányi Zsolt és Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi tulajdonos-ügyvezető, valamint Pintér Zsolt ügyvezető.

A központ akkori ünnepélyes átadására 2007. január 25-én került sor. „Egy álmunk vált valóra” – hangzott el az eseményen, melyet a 8 méter belmagasságú, 4200 négyzetméteres raktárcsarnokban tartottak. Ebben a csarnokban 4000 EUR raklapon, illetve 13.000 polcos tárolóhelyen mintegy 3500 tonna alkatrész tárolására nyílt lehetőség.

Axiál új alkatrészraktár

Az újonnan átadott AXIÁL Alkatrész Logisztikai Központ madártávlatból a bajai telephelyen – fotó: Kürti Ivett / AXIÁL Kft.

A létesítmény létrehozása nélkülözhetetlen volt az AXIÁL Kft. hálózatának ellátása, magas szintű kiszolgálása érdekében. Ráadásul a beruházás óriási előrelépésnek számított a cég életében, hiszen egy fűtetlen egyszintes raktárt váltott fel az új komplexum, amely mindmáig Baja környékének kiskereskedése, a teljes cégcsoport nagykereskedelmi bázisa, továbbá az alkatrészüzletág irodaközpontja.

Már az épület megtervezéskor fontos szempont volt a bővíthetőség, így az idő előrehaladtával a fedett terület fokozatosan nőtt, ami lehetővé tette a logisztikai központ, a tárolóhelyek és az alkatrészek számának növekedését is, de a raktár bővülésével egyre többféle, alkatrészekhez kapcsolódó szolgáltatás is elindult, mint például a hidraulikatömlő-gyártás, bálázókés-élezés, Kränzle magasnyomású mosók szakszervize vagy a kardántengely-felújítás.

2020-ra érett meg az idő arra, hogy a létesítményen jelentős bővítést eszközöljenek, mely beruházás hozzávetőleg egy évet vett igénybe. A bővítés mögött húzódó okok között szerepel, hogy a gépek egyre nagyobbak és bonyolultabbak, illetve egyre gyakoribb a típusváltás. A világ felgyorsult, a mezőgazdasági munkavégzésre rendelkezésre álló idő egyre kevesebb. Vagyis többféle, méretében nagyobb, vagy nehezebb alkatrészt kell készleten tartani, nagyobb mennyiségben, amely koncepció jelentőségét a világszintű koronavírus-járvány tovább növelte, hiszen az ellátási láncok lelassultak, az árak pedig emelkedtek. A minőségi és gyors kiszolgálás pedig továbbra is elengedhetetlen!

A mai napon átadott, összesen 8500 négyzetméteresre bővített AXIÁL Alkatrész Logisztikai Központ mindezen kihívásokra válaszolva épült. Az épület egy 48x48 méteres alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú csarnokkal bővült.

Elképesztő látványt nyújt az AXIÁL új Alkatrész Logisztikai Központja belülről – Kürti Ivett / AXIÁL Kft.

A hozzáépítésre került épület egy része egy 38.000 doboz tárolására alkalmas Schäfer Miniload rendszerű automata kisalkatrészraktárt foglal magában, melyet egy PR600-as raklapos KDR görgős átfolyós rendszer követ – ez utóbbi a műanyag ládák egyirányú, görgőkön áramló tárolására szolgál négy szinten és 24 oszlopban. Szintén az új épületrészben található egy induktív megvezetésű, 1800 mm szélességű munkafolyosóval bíró raklapos magasraktár. Itt található egy PR600 típusú raklapos állványrendszer 5500 raklaphellyel. Az automata raktár tárolóegysége az új épületben található, de hozzáférési pontjai szállítópályákkal összekötve a régi épületben kerültek kialakításra, ami magával vonta a régi raktárrész átalakítását is.

Axiál alkatrészraktár szállítórobot

Az AXIÁL Kft. új alkatrészraktára a legmodernebb technológiák alkalmazásával készült el – fotó: Kürti Ivett / AXIÁL Kft.

Az anyagmozgatáshoz beszerzésre került három darab vertikális/felrakó, valamint három darab horizontális, komissiózó elektromos targonca. A bajai központú cég ezen túlmenően a környezettudatosság jegyében 50 kW-os napelemrendszert is telepített, valamint az átadón bejelentette, hogy szándékukban áll a vállalati gépjárműflottát elektromos autókkal bővíteni, melyekből beszerezték az első modelleket városi közlekedés céljából.

Összesen kétmilliárd forintos beruházás valósult meg, melyből a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programja révén egymilliárd forintnyi támogatásban részesült az AXIÁL Kft. A nagyszabású projekt ünnepélyes átadóján a beruházásban résztvevő innovatív és lelkiismeretes kollégák kitüntetésére is sor került. Elismerést kapott az AXIÁL Kft. munkatársai közül Vedelek Zsolt, Oroszi Levente, Müller Ferenc, Szabó István, Illés László, Koszorus Gábor, Umenhoffer Ferenc, Umenhoffer Gábor, Polyák Tamás, Mezőfi Gábor, Haász László, Pintér Zsolt, valamint az Infobex Kft. munkatársai közül Pozsár Máté, Benedek Norbert, továbbá a PALLÉR TRIÁSZ Kft-től Magi Tibor Zsolt építész, valamint a GEMENC BAU Kft-től Werner Miklós generálkivitelező.

Az elismerések átadása után Varga Mihály pénzügyminiszter, Harsányi Zsolt és Harsányi Dr. Fodor Gyöngyi az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetői, valamint Pintér Zsolt az AXIÁL Kft. ügyvezetője vágta át a nemzeti színű szalagot több száz meghívott üzleti partner jelenlétében.

Az AXIÁL Cégcsoport fejlesztési tervei nem érnek itt véget, folyamatban van egy, a miskolci telephelyhez kötődő felsőzsolcai beruházás, továbbá a tervek között szerepel egy mobilműhely építése is Baján.

Videó: Steinhauser Tamás, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.

Fotó: Kürti Ivett, marketingkommunikációs menedzser, AXIÁL Kft.

Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser, AXIÁL Kft.

Az AXIÁL Kft.

Az 1991-ben alapított AXIÁL Kft. az egyik vezető mezőgazdaságigép-kereskedelemmel foglalkozó vállalat Magyarországon. A cég tevékenységi köre kiterjed mezőgazdasági-, építőipari- és anyagmozgatógépek, valamint az ezekhez használható munkagépek és eszközök értékesítésére. A családi tulajdonban lévő magyar vállalat 19 hazai telephellyel rendelkezik, központja Baján van. Az AXIÁL Cégcsoporthoz tartozik a 2001-ben alakult MANAX Kft, valamint 2007-ben létrejött az Axiál Financial Services Kft. is. A cégcsoport kínálatában tevékenységeihez köthetően olyan értéknövelt szolgáltatások találhatók meg, mint például szervizhálózat-üzemeltetés, használtgép- és alkatrészkereskedelem, gépbérleti-, finanszírozási-, valamint precíziós gazdálkodási megoldások. A vállalatnak a szomszédos régiókban is van érdekeltsége leányvállalatai, a szlovák HRIADEL' és a román MUNAX cégek révén.