November 6-án nyitotta meg kapuit Európa egyik legnagyobb és legrégebbi mezőgazdasági szakkiállítása. A SIMA pontosan 100 éve került megrendezésre először, így az idei jubileumi rendezvény is egyben. Az idei rendezvény középpontjában a robotika és a mezőgazdaság fenntarthatósága áll.

Az idén közel 1500 kiállító érkezett a világ minden tájáról. A teljesség igénye nélkül körbenéztünk a közösségi médiában, miről tudósítanak a gépgyártók és -forgalmazók.

A New Hollnad hatalmas termékpalettával van jelen a kiállításon, és gépeikről folyamatosan posztolnak is.

A New Holland T4F traktor elhozta a Farm Machine 2023 díjat Specialised Tractor kategóriában.

A Horsch szintén jelen van, a talajelőkészítéstől, a sorközművelésen át, a növényvédelmig bezárólag gyártmányaival.

A Robotti 150D nemcsak sorművelére, de foltpermetezésre is alkalmas. Maximális munkaszélessége 3 méter, munkasebessége 2-4 km/óra. A német K.U.L.T.-Kress LLC már kimondottan ehhez a géphez, robothoz is fejlesztett ki kultivátort.

Az olasz Seppi M. rézsűkaszák és mulcsozók egyaránt felszerelhetők nemcsak traktorokra, de akár kisebb forgókotrók gémjére is.

A Pöttinger MERGENTO VT 9220-as rendképzője elnyerte a SIMA "Év legjobb agrárgépe 2023" díjat.

Az osztrák Pöttinger csapata látványos videót is posztolt arról, hogyan épült fel standjuk a SIMA 2022 kiállításon.

A Väderstad idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját. Természetesen a gépgyártó is részt vesz a SIMA-n, ahol Proceed vetőgépüket is bemutatták. A Proceed 2023 legjobb mezőgépe díjat is elhozta vetés kategóriában.

A cseh bednar sem hiányzott, amely egy fiatal cég, 1997-ben alapították. Gyártmányaik a talaj- és sorközművelőktől kezdve a vető- és műtrágyázó gépekig terjed.

A holland Ufkes Grentech még alig ismert Magyarországon, s talán szokatlan, hogy egy holland gyártó nagy teljesítményű daráló, mulcsozó, inkább erdészeti célú gépekkel van jelen. Bár ez is a SIMA 2022 sokoldalúságát mutatja.

Közismert név a Trelleborg, mind a mezőgazdasági, mind az erdészeti célú abroncsok globális piacán. A költséghatékonyságot számos innovációval segítik: minimális talajtömörödés, változtatható abroncsnyomáshoz alkalmas gyártmányok, a nagy vonóerő és üzemanyagtakarékos haladás.

A Massey Ferguson és a Trelleborg együtt állítanak ki a SIMA-n.

A szerb FPM Agromechanika célja a nyugat-európai terjeszkedés, új piacokra belépés. Fő gyártmányaikat a különböző kaszálógépek és rendsodrók jelentik.

A nagyszabású gépkaválkában természetesen a legújabb Fendt traktor, a 700 Vario Gen7 állt a középpontban.

A finn gyártó sem maradt trófea nélkül: a vadonatúj Valtra Q sorozat elnyerte a zsűri hőn áhított FARM MACHINE 2023 díját. A FARM MACHINE díj, amelyet korábban az Év Gépe néven ismertek, a mezőgazdasági gépgyártók egyik legrangosabb díja.

A 2022 szeptemberében bevezetett Q sorozat az 5. generációs termékcsalád legújabb tagja. A "The Beast" néven ismert Q sorozat 230 és 305 lóerő közötti teljesítménytartományával teszi teljessé a Valtra teljesítmény kínálatát.

A kiállításon olyan különlegességek, európában még ismeretlen cégek is feltűntek, mint a szingapúri FJD EViridis, amely vezethető, de akár teljesen önvezető üzemmódra is átkapcsolható, tisztán elektromos üzemű, fűnyíró kisgépével van jelen.

A Kuhn szerteágazó profilját nem kell bemutatni, idehaza is közsimertek. Igyekeztek a teljes portfólióról képet adni, s úgy tűnik a francia piac is meghatározó számukra.