A Massey Ferguson hagyományosan, körülbelül tízévente frissíti drasztikusan erőgépei megjelenését, illetve technológiai kínálatát. A nagyívű változások két terüle-tet érintenek: a külsőt, amely a következő évtizedet is meghatározó irányvonalat kap, illetve a technológiát, aminek ugyancsak a jövőt kell tükröznie. Az aktuális, évtizedes iránymutatásra kijelölt széria pedig nem más mint a vadonatúj Massey Ferguson 8S.

Az erőgép körvonalait már a 2019-es Agritechnika kiállításon megismerhettük, az akkor NEXT névre keresztelt koncepció vezette fel az MF 8S formáját. A Holdraszállás 50. évfordulójára készített traktor azonban nem csak egy vízió volt csupán, hanem összesen hétéves fejlesztés és tesztelés eredményeképpen született meg annak érdekében, hogy 2020 végén debütálhasson a nagyközönségnek Massey Ferguson 8S néven.

Massey Ferguson S8 traktor

Megérkeztek az első MF 8S traktrorok! Szerezze be a 2021-es Év Traktorát! – fotó: Massey Ferguson

A vadonatúj traktorok neoretro stílusban érkeznek, ami azt jelenti, hogy számos múltbéli, legendás Massey Ferguson erőgép vonásait hordozzák magukon, csak épp modern köntösben. Ilyen például a kardfogú tigrisfog minta a motorháztetőn az MF 100-as széria, vagy a teljesen szögletes kialakítású fülke az MF 2000-es széria után. A neoretro stílus egyik rendkívül érdekes külső megoldása az, hogy a motorháztető és a fülke nem ér össze, hanem egy több mint húsz cm-es rés található a kettő között. Ennek előnye, hogy a motortér által keltett rezgések és hőterhelés egyáltalán nem érik el a fülkét, amely így tökéletesen nyugodt és halk (68 dB) munkahelyet biztosít a kezelőnek.

MF traktor egykor és ma

Az új MF 8S széria neoretro stílusban használ jellegzetes MF megoldásokat a múltból. Az MF 2000-as széria teljesen szögletes fülkéje (1), és az MF 100-as széria ezüst szablya motívuma (2) a múltat idézik, modern tálalásban. A motorháztető és a fülke között 24 cm-es rés található (3) hő, hang és rezgéselnyelő funkcióval a tökéletes kényelem érdekében. – fotó: Massey Ferguson

Erőforrás és hajtómű – régi ismerősök modernizálva és egy újdonság

Az MF 8S széria motorja a már jól bevált 7.4 literes AGCO POWER, amelyet több mint egy évtizede építenek a 200-280 lóerő teljesítmény közötti Fergusonokba. A hathengeres erőforrás legkisebb tagja 205 lóerő teljesítményt és 900 Nm nyomatékot képes leadni, míg a legerősebb verzió 265 lóerő/1.200 Nm paraméterekkel rendelkezik. A szériában továbbá elérhető 225 és 245 lóerős típus is. Az előbb említett maxi-mális teljesítményértékek fölött még állandó +20 lóerő áll rendelkezésre rásegítés (boost) formájában, amennyiben a terhelés végett szükség van rá.

MF 8S.205 MF 8S.225 MF 8S.245 MF 8S.265
Motor AGCO Power, Stage V legmodernebb károsanyag kezelés
Hajtómű
6 / 7.4 liter
Hengerszám/űrtartalom
Dyna-7 (28/28 fokozat)  ésvadonatúj Dyna E-Power duplakuplungos (28/28 fokozat)
Max teljesítmény 1.850 f/p
205 LE 225 LE 245 LE 265 LE
Max teljesítmény rásegítéssel 225 LE 245 LE 265 LE 285 LE
Max nyomaték már 1.000-1.500 f/p között leadva 900 Nm 1.000 Nm 1.100 Nm 1.200 Nm

Dyna-7

A sebességváltó háza táján jóval több történt, mint pusztán modernizáció. Az eddig használt Dyna-6 sebességváltókat áthangolta a gyártó, és így született meg a Dyna-7. A 4 főcsoporton belül itt már 7 sebességfokozat található, amelyek természetesen mind terhelés alatt kapcsolhatók. Így összesen 28/28 fokozattal rendelkezik mindegyik MF 8S, amennyiben a Dyna-7 váltóval rendeljük meg őket. A fokozatszám bővítés a hatékonyság növelése érdekében történt meg: a plusz sebességek zöme a 4-15 km/h munkatartományba került „beépítésre”.

Dyna E-Power

A szériához elérhető másik sebességváltó vadonatúj a Massey Ferguson életében! A teljesen saját fejlesztésű, Dyna E-Power névre keresztelt hajtómű különlegessége a duplakuplungos felépítés. Ez fokozatmentes váltás érzetét kelti és teljesen kiküszö-böli a nyomatékfolyam megszakítását még két főcsoport közti váltás esetében is! A 4 főcsoportban egyenként 7 fokozatot találunk, tehát ez a váltó is 28/28 fokozattal rendelkezik. A duplakuplung nemcsak a nyomatékfolyam megszűnését hidalja át, hanem a menetkényelmet is javítja: egyáltalán nem érezni rántást még nagy terhelés-váltások alatt sem. A fokozatok kapcsolódása mindössze 9%-os áttétellel megy végbe, ami a gyakorlatban két fokozat között hozzávetőlegesen mindössze 0,5 km/h sebes-ség különbséget jelent.

Ez pedig garancia arra, hogy mindig a munkához legjobban illő fokozatot tudjuk kiválasztani.

Az MF 8S széria ezzel a két váltóval debütál az elkövetkező hónapokban, a teljesen fokozatmentes Dyna-VT hajtómű pedig majd 2021 év végétől lesz elérhető. A trakto-rok 40 km/h vagy 50 km/h közúti tempóra képesek. A hajtáslánc utolsó nagyon fontos eleme a motor és váltó mellett, a tengelytáv. Az MF 8S a kategóriájában az egyik leghosszabbat kínálja (305 cm). Ez garantálja, hogy a lóerők „le is érnek” a talajra, a traktor nagyon stabil és robusztus lesz tőle.

Fülke – jövőbemutató megoldások, elsőrendű kényelemmel ötvözve

Az MF 8S traktorszéria talán legjobban a jövőbemutató része a kabinja. Fentebb már írtunk róla, hogy a fülke és a motorháztető között rezgés és hőelnyelő rés található, de ez még csak ízelítő volt az újdonságok armadájából. Maga a kabin az egyik legtágasabb a kategóriában, ugyanis a neoretro szögletes dizájn végett a gömbölyű sarkok nem vesznek el értékes láb-és vállteret.

A kabinbelső a tágasság mellett rendkívül fejlett, de egyszerűen használható technológiát kínál. A traktorok két felszereltségi szinttel érkeznek (Efficient és Exclusive). Mindkettőben alapfelszereltség az áttervezett Multipad joystick, amelyről a traktor szinte teljes kezelése megoldható (pl: irányváltás, fokozatok váltása, emelőmű vezérlés, hidraulikaszelepek működtetése, stb.). A részletekre való odafigyelést jelzi, hogy a rádió/telefon vagy akár a légkondicionáló működtetés is a kartámlába van építve.

MF S8 traktor fülke

A traktor kabinja az egyik legtágasabb a kategóriában – fotó: Massey Ferguson

A kijelzők is igazi újdonságot jelentenek: eltűnik a hagyományos, kormánykerék mögötti műszerfal, aminek egy ultramodern, jobboldali A-oszlopba épített vDisplay névre hallgató terminál veszi át a helyét. Így nem kell lepillantanunk az útról, amennyiben a traktor alap adatait szeretnénk látni. A színes, érintőképernyős „nagymonitor” az Exclusive felszereltségi szinten alapból beépítésre kerül az ülés jobb oldalán található karfa mellé. Az alapvető traktorfunkciók mellett automata kormányzást, szakaszvezérlést és egyéb precíziós technológiákat tudunk vele kezelni.

Ma már a szoftveres támogatás is a traktorfunkciók szerves része: az összes MF 8S erőgép alapfelszereltségben három év MF Connectivity előfizetést kap. A rendszer lényege, hogy felhő alapon egyedi azonosítóval a gép helyzetét és adatait lehet lekérni, illetve a hibajelzések/szervizigény is elérhető telefonon/tableten/laptopon.

traktor

A-oszlopba épített vDisplay monitor – fotó: Massey Ferguson

traktor

Datatronic-5 monitor érintőképernyős - 9 collos – fotó: Massey Ferguson

traktor

Alapfelszereltség a MultiPad joystick – fotó: Massey Ferguson

Az MF 8S traktorok 305 cm tengelytávval és új, megerősített hátsó tengellyel rendelkeznek, ami által 10%-kal nő a vonóerő az elődszériához képest. Az erőteljes hidraulika rendszernek és TLT-nek köszönhetően nő a teljesítmény, csökken a munkaidő és kevesebb a költség is. Mindegyik MF 8S traktort 2.05 m átmérőjű (R42) hátsó gumiabroncsozással is fel lehet szerelni.

A Massey Ferguson 8S traktorok első darabjai Dyna-7 váltóval már megérkeztek! A Dyna E-Power verziók 2021 márciusára várhatóak!

További részletekért érdeklődjön helyi Massey Ferguson kereskedőjénél vagy központi számainkon: 0630-613-0122 / 0630-530-556