A gránátalmával a legtöbben a boltok polcain találkozhatunk, a kosarunkba azonban már igazán ritkán kerül be, éppen ezért igazi különlegességnek számít. Sokan idegenkednek tőle, mert nem tudják, hogy kell fogyasztani, de aki már egyszer is megkóstolta, nem fog tudni lemondani róla. Gyönyörű virágai ráadásul olyan csodálatos látványt nyújtanak, ami miatt mindenképp helyet kell kapnia a kertünkben is, nem csak a tányérunkon ennek a különleges gyümölcsnek. A gránátalma ráadásul igazán sokoldalú. Nem véletlen, hogy nem csak fogyasztásra ajánlott.

Az olaszok nemcsak ették, hanem még a ruháikat is festették vele. Krémekbe is bekerült, mert úgy vélték, fiatalítja a bőrt. Mivel a római kultúrában Juno-t, a termékenység istennőjét gránátalmával a kezében ábrázolják, a gyümölcs a házasság és a termékenység szimbóluma is lett. A menyasszonyok is gyakran viseltek a gránátalma gyönyörű virágából font koszorút. A gránátalma sok nemzetnél jelképezi a mai napig a szerencsét és a jólétet. Ráadásul kertünkben is könnyen megterem, így érdemes megismerni.

Ismerd meg a gránátalmát

A gránátalma Kelet és Dél-Ázsia növénye, de Amerikában és Kínában is nagyon közkedvelt. Mivel a magyar népművészetben már elég korán megjelent, mint motívum, lehetséges, hogy a honfoglaló magyarok hozták magukkal a Kárpát-medencébe.

A gránátalma kedveli a kert napos, védett helyeit. Csodás, piros virágait  július közepén csodálhatjuk meg. A virágai közül a teltvirágúak nem termékenyülnek meg, azonban a szimpla virágúakból sokmagvú bogyótermés érik. A gránátalma 2-3 méter magas bokorrá fejlődik. Létezik belőle törpe változat is, de annak termése nem ehető.

Az érett gránátalma héja kemény, barnás-sárga vagy piros színű. A gyümölcs belsejében a magok hártyákkal elválasztott rekeszekben találhatóak. A szemek belseje a mag körül lédús gyümölcshússal van tele, íze pedig édes, kissé fanyar.

gránátalma

A gránátalma fogyasztásának módja könnyen elsajátítható bárki számára. Fotó: Shutterstock

Így edd a gránátalmát

Sokunknak jelent komoly gondot az első találkozás a gránátalmával, hiszen nehéz első látásra eldönteni, hogyan is lehet elfogyasztani. Amikor megvásároljuk, ügyeljünk rá, hogy kemény, fényes héjú gyümölcsöt válasszunk, mert ha túlságosan puhának tűnik, az már túlérett.


Mossuk meg, majd éles késsel vágjunk le a gránátalma "kalapjánál" egy szeletet. A magvakat tartó hártyáknál vágjunk bele a gyümölcsbe, majd merítsük 4-5 percre víz alá. Így könnyen ki tudjuk nyerni a magokat. Nyomkodjuk ki a magokat, amelyek lemerülnek a víz aljára, a héj pedig a víz tetején marad, ahonnan könnyen el tudjuk távolítani. Szűrjük le és fogyasszuk el.

Így legyen saját gránátalmád

A szimpla virágú fajták magvetéssel szaporíthatók, de ez elég lassú folyamat. Viszont, az idősebb bokrok tövéből sarjak fejlődnek, melyeket gyökérzettel együtt le tudunk választani ősszel, majd el tudjuk őket ültetni.

Ha azonban magról szeretnénk szaporítani, a következő módon tehetjük. A gránátalma magokat hagyjuk két hétig a gyümölcsben, hogy tökéletesen érettek legyenek. Vágjuk fel a gyümölcsöt és vegyünk ki belőle pár magot. Mossuk meg a magokat alaposan, hogy ne maradjon rajtuk a gyümölcs húsa, majd szárítsuk meg .

Ezután nincs más dolgunk, mint elültetni a magokat, majd a cserepet lefedni alufóliával, hogy párás levegő legyen odabent. Tegyük a cserepet körülbelül 20 Celsius-fokos helyiségbe, és körülbelül 10 nap múlva meg fogjuk látni a kis növényeket.

Ekkor már vegyük le a fóliát, és tegyük az ablakpárkányra a cserepet. Ügyeljünk rá, hogy a földje mindig nedves maradjon. Amikor elérik a körülbelül 10 cm-es magasságot, ültessük el a növényeket.

A növény termesztéséhez jó vízelvezetésű talajra van szükség. Az ideális számára az agyagos talaj, ezen kívül napsütésre és szélvédett helyre van szüksége a tökéletes fejlődéshez. Mivel a gránátalma önporzó, érdemes több növényt is tartani otthon.

A gránátalma fiatal példányai fagyérzékenyek, ezért érdemes őket 4 éves korukig dézsában nevelni, hogy télen védett helyre tudjuk vinni. Télen 2-5 Celsius-fokos hőmérséklet az ideális a számára.

A gránátalmát nem muszáj nekünk szaporítani, hiszen meg is vásárolhatjuk. A csupasz gyökérzetű növényeket tavasszal ültessük el, miután már nem fenyeget fagyveszély. A gránátalma növényeket egymástól 4-5 méterre érdemes ültetni, hiszen akár 3-4 méter magasra és szélesre is képesek megnőni. Ha faként szeretnénk tartani, akkor azt metszéssel tudjuk elérni.

Az ültetőgödör legyen másfélszer olyan mély és kétszer olyan széles, mint a növény gyökérzete. Tegyünk műtrágyát a gödör aljára, majd helyezzük be a növényt a gödörbe. Minden vásznat és kötözőt távolítsunk el a növényről az ültetés előtt. A gödörbe töltsük vissza a földet, és tegyünk bele érett komposztot. Majd alaposan öntözzük meg.

gránátalma virág

A gránátalma virága gyönyörű, a gyümölcs pedig igazán egészséges és finom. Fotó: Shutterstock

A gránátalma konténerben is nevelhető. Fontos, hogy ebben az esetben is ügyeljünk rá, hogy a talaj ne száradjon ki. Az ültetés utáni első télen a gránátalma ágait 40 százalékos mértékben metsszük vissza. A rákövetkező években elég évente egyszer, és csak kis mértékben megmetszeni. A virágok és gyümölcsök a növény két- vagy hároméves korában jelennek meg. Azért, hogy minél több gyümölcsöt hozzon, érdemes minden tavasszal komposztot adni a földjéhez.

A gránátalma gyümölcse akkor érett meg, amikor a héja élénkvörös vagy sárgásbarna színű. Nyomjuk meg a gyümölcsöt, és ha halljuk a szemek repedését, készen állunk a szüretre. A gránátalmát ritkán támadják meg kártevők vagy betegségek. Leggyakoribb ellenségei az atkák és a sodrómolyfélék.

Ezért népszerű a gránátalma

Egy gránátalmában 3.5 gramm rost található, amely a napi ajánlott bevitel több mint tíz százalékát fedezi. Emiatt bátran számíthatunk rá emésztésünk egészségnek megőrzése érdekében, de a keringési problémáktól is megvéd és csökkenti a cukorbetegség kockázatát.

Óvja a szívünket, a benne található nagy mennyiségű antioxidáns pedig segíti immunrendszerünket megvédeni a szabad gyököktől. Sok C-vitamin van benne, magjai pedig kiváló méregtelenítők. Csökkenteni a koleszterinszintet, a magas vérnyomást, és a sebgyógyulási folyamatokat is felgyorsítja. Mivel sok K-vitamint tartalmaz, segít a fogíny védelmében. Kutatások igazolják, hogy a tumorképződést is gátolja. Összehúzó hatása miatt vérzéscsillapító és feszesítő. Lassítható vele a szürkehályog kialakulása is.

Megehetjük úgy, ahogy van, de ki is facsarhatjuk. Köretként is kiváló, akár húsok mellé is. De remek leves és édesség is készíthető belőle. Minél érettebb, annál édesebb az íze. A belőle készült cukrozott szirup, a grenadine, számos koktél hozzávalója.

A C- és K-vitamin mellett E-vitamint is tartalmaz, mely miatt kiváló bőrápoló és lassítja az öregedési folyamatokat. Sőt, még a hajunknak is jót tesz. Fogyasztásával hatékonyan lehet csökkenteni a szívbetegségek kockázatát. Virága pedig olyan gyönyörű, hogy a látványa egészen biztosan jókedvre fog deríteni minket.