Habár rengeteg időt és energiát áldozunk arra, hogy a zöldségeink, gyümölcseink és virágaink a lehető legjobban érezzék magunkat a kertünkben, szépen gyarapodjanak és növekedjenek, ez nem garantálja minden esetben, hogy a miénk a legbőségesebben termő, és a legszebb virágokkal teli kert. Ezzel szemben, bár a tarackért semmi sem teszünk, sőt, mindent elkövetünk azért, hogy ne tehesse be a lábát a kertünkbe, mégis él és virul.

Ráadásul, ha ásóval és kapával támadunk rá, még bíztatásnak is veszi, és még jobban elszaporodik a kertünkben. Úgyhogy tőle tényleg csak a nagyharang választhat el minket. Vagy mégsem, hiszen azért van ellenszere. Azonban annak oka van, ha a tarack megjelenik. Ha a tarack felüti a fejét, az mindig azt jelzi, hogy valami nincs rendben a kertünkben. Az ok lehet vízhiány, tápanyaghiány, rossz minőségű talaj, de akár túlöntözés is. Így hát fontos lépés a harcban, hogy megállapítsuk, vajon mit jelez a jelenléte. Amikor pedig már tudjuk, akkor tegyünk azért, hogy a talaj jól érezze magát a kertünkben. A tarack pedig ne.

Ismerd meg az ellenséget

A tarack, teljes nevén tarackbúza, vagyis Elymus repens, egy igazán ellenálló és nagyon is erőszakos gyomnövény. Ahol egyszer megtelepedett, onnan szinte lehetetlenség kiirtani. Bár igazán a mérsékelten meleg éghajlatot kedveli, bárhol képes életben maradni. A talajban vékony tarackokat fejleszt, amelyeknek minden rügyéből új hajtás nőhet ki.

tarack

A tarack azt jelzi, valami nincs rendben a kertünkben. Fotó: Shutterstock

A talajon sarjcsomókat képez, elfekszik, így elvéve a fényt az alatta élőktől. Egy anyanövény több ezer klónt is létrehozhat, és akár több tízméteres szár- és gyökérrendszert képes növeszteni, behálózva így az egész talajt. Az egyszikű gyomirtók nem válnak be ellene, de ha erős vegyszert használunk, akkor vele együtt minden mást is kipusztítunk. Ha a tarackot felássuk, de nem szedjük ki az összes gyökerét, akkor az eldarabolt gyökerekből még több tarack fog nőni.


Nem elég azonban, hogy ellepi az egész kertünket. Ezen kívül olyan toxikus anyagokat termel, amelyek gátolják a növények fejlődését, mert nem képesek nitrogén felvételére a tarack miatt. Ezt a jelenséget allelopátiának nevezik. És mi minél durvábban bánunk vele, ő annál jobban érzi magát.

Hogy jó oldalát is említsük, régebben vizelethajtóként alkalmazták, de hasznos lehet hólyaghurut és vesekő esetén is. A népi gyógyászatban sikerrel alkalmazták köhögés és légcsőhurut ellen. Külsőleg is hatásos, hiszen hámosító és jó eredményeket lehet vele elérni a pattanásos bőr kezelésében.

Irtó jó módszerek a tarack ellen

A tarack elleni küzdelem bizony nem egyszerű, azonban nem is lehetetlen. Nézzünk néhány módszert, amely hatásosnak bizonyulhat ellene.

1. Az egyik nagyon hatásos módszer a kiirtására, ha ásóval vagy csákánnyal kiszedjük a földből, azonban a teljes gyökérzetével együtt kell eltávolítani, mert ha csak elvágjuk, azt is remekül túléli. Sőt, még a komposztban is képes új életre kelni. Bárcsak a haszonnövényeink között lennének hasonló tulajdonsággal rendelkezők!

2. A tarack éppen úgy egyszikű növény, mint a gyepet alkotó pázsitfüvek, ezért gyomirtóval nem tudjuk kiirtani a pázsitból. A legjobb megoldás ellene, ha gyomirtó ásóval kiemelünk egy taracktövet és megpróbálunk minél több sarjat kitépni a földből. A hosszútávú megoldás azonban az, ha a gyep azon területeit, ahol a tarack található, teljesen felássuk, és minden egyes tarackot eltávolítunk belőle. Ezután pedig fűmaggal vetjük be az üressé vált területet.

3. Jó megoldás lehet ellene, ha megvárjuk, amíg felázik a talaj, mert ilyenkor sokkal egyszerűbb a hosszú és elágazó gyökércsomókat egyben kivenni a földből.

tarack

A tarack kiirtása nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Fotó: Shutterstock

4. Ha nagyon nagy mértékben elszaporodott a tarack a kertben, akkor sajnos nincs más megoldás, mint a teljes terület felszántása. Fontos, hogy alapos munkát végezzünk, mert egy bent maradt tarack viszonylag rövid, de kitartó munkával ismét át tudja venni a hatalmat a kertünkben. A fertőzött talaj teljes felső rétegét el kell távolítani, és ezután fel kell ásni jó alaposan a teljes területet. Majd füvesítés előtt használatos gyomirtóval kell kezelni a területet, ezután történhet meg a talajfertőtlenítés. A gyep, vagy a növények újratelepítésével várjunk legalább két hetet a gyomirtó miatt.

5. Ha nem akarjuk felásni a talajt, akkor fedjük le a teljes területet fekete fóliával. Így azonban nem csak a tarack, hanem minden ki fog pusztulni, ami a fólia alatt volt.

6. Az emelt ágyás teljes mértékben megoldást jelent a tarack ellen. Természetesen a gyep esetében ez nem lehet megoldás, de az egyéb növények esetében tökéletes. A körülbelül egy méter magasságú, földdel feltöltött emelt ágyáson már nem fog tudni áthatolni a tarack.

7. Ahol a földet állandóan legeltetik, ott a tarack kevésbé képes megmaradni. Bár kiskertekben ez nem jelenthet igazi megoldást, de ha a fűnyíróból egy igazán bio példányt választunk, és egy kecske, vagy egy birka veszi át a szerepét, nagyot léphetünk előre a tarack kiirtásának terén is.

Sok sikert és tarackmentes kertet kívánunk!