A KITE Zrt. több mint 10 évvel ezelőtt kezdte meg a forgatás nélküli talajműveléssel és a mikrobiológiai készítmények használatával kapcsolatos kísérletezéseket, ma pedig ezek a technológiai megoldások a Agro-ökológiai Program keretében is megjelennek, pontot érő, választható jó gyakorlatok.

Forgatás nélküli talajművelés

A forgatás nélküli talajműveléssel kapcsolatban meglehetősen sok kétség van a magyar gazdálkodók körében, pedig a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy jóval több az előnye a szántás elhagyásának, mint rendszeres alkalmazásának. Ilyen előny például, hogy jobb lesz a talaj szerkezete, javul a nedvességmegtartó képessége, a forgatás mellőzésével csökken a termelésben a ráfordítás. Vannak nehézségek, de ezeket megfelelő szakmai felkészültséggel kezelni lehet.

Mikrobiológiai készítmények, biostimulátorok

Hadászi László mikrobiológiai készítmények kapcsán a KITE által végzett kísérletekről számolt be. Mint mondta, a mikrobiológiai készítmények használatához is szükség van a megfelelő ismeretekre, mert a nem optimális körülmények között kijuttatott készítmények várt hatása elmaradhat.

búza

A forgatás nélküli talajművelés és a mikrobiológiai készítmények használatához több szakmai ismeretre van szükség, de megéri változtatni az eddigi szokásokon – Fotó: Pixabay

A körülményekhez való könnyebb alkalmazkodás vezette a KITE szakembereit ahhoz a meglátáshoz, hogy inaktív mikrobákat tartalmazó készítményeket érdemes alkalmazni, mert azok a szállítás és a raktározás során sem károsodnak.

A hasznos mikroorganizmusok változatos módokon segítik a velük együtt élő növények fejlődését és így a nagyobb hozamok elérését, a rendezvényen az alábbi készítményeket mutatta be a KITE Zrt. innovációs főigazgatója.

Biotrinsic™ i30 WD és Biotrinsic™ i30 FP

Ezek a készítmények növelik a gyökérzet méretét és felületét, ezáltal a kritikus fejlődési fázisaiban több vizet képes felvenni a növény.

Biotrinsic™ i280 FP

A készítményben lévő gombafaj gombafonalai szimbiózisban élnek a növény gyökérzetével. A gomba tápanyagokat és vizet szolgáltat, a növény pedig szerves anyagokkal látja el a gombát, sőt, képes növelni a gyökértömeget.

Dell" Agro Plus

60%-os szervesanyag-tartalmának, fulvo- és aminosavtartalmának köszönhetően segíti a talajból a tápanyag felvételét, pozitív hatást gyakorol a talaj mikrobiológiájára.

Natural Force

47%-os aminosav tartalommal rendelkező biostimulátor, amely hozzájárul a termés mennyiségi és minőségi növekedéséhez, az abiotikus stresszhatásokkal könnyebben megküzd a növény.

A KITE Zrt. a változásokat lehetőségként kezeli, az új típusú készítmények, eszközök, szolgáltatások hivatalos „Best" vizsgáló helyeként lehetőséget biztosít a szakmailag korrekt, és a gazdák által a változásokban rejlő lehetőségek kihasználásához szükséges információk eléréséhez.

Hadászi László AÖP webináriumon elhangozott előadásának prezentációja innen letölthető.