Ha végre itt a nyár, és meleg az idő... Akkor eljött a jéghideg dinnye ideje. Lehet görögdinnye, vagy éppen sárgadinnye, egészen biztosan igazi frissítőként hat a legnagyobb melegekben is. Azonban nem csak gyümölcsként érdemes a dinnyére gondolni, hiszen kiváló italok is készíthetők belőle. Ha pedig igazán nagy elismeréseket szeretnénk kapni, akkor a saját kertünkben termesztett dinnyéből készítjük a nyári italokat! Különösen akkor, amikor már ráuntunk a különféle üdítőkre és limonádékra, és valami igazán különlegesre vágyunk. Amit ráadásul gyerekjáték elkészíteni.

Ezeket az italokat mindenképp készítsd el a dinnyéből!

Amikor már nem tudjuk, mivel oltsuk a szomjunkat, pár újdonság képes lesz lehűteni és egyben felvillanyozni is bennünket.

1. Görögdinnyés jégkása

A jégkása nem csak a gyerekek kedvence. Ehhez a finomsághoz szükség lesz 4 bögre görögdinnyehúsra, héj és magok nélkül, 1 dl sűrű cukorszirupra és 2 evőkanál citromlére. Ha elmúltál már 18 éves, bátran egészítsd ki 1 dl vodkával és 1 dl dinnyelikőrrel.

dinnye görögdinnye

A görögdinnyéből kiváló italokat lehet készíteni. A menta nagyon jól illik hozzájuk. Fotó: Shutterstock

Konyhai robotgép segítségével pürésítsük a dinnyét, majd fagyasszuk le a pürét jégkockatartóban. 4 órán át hűtsük, miközben tegyünk be poharakat is a mélyhűtőbe, és azokat is hűtsük le. Tegyük a turmixgépbe a jégkockákat, a szirupot, a citromlevet, ha pedig alkoholosan szeretnénk, akkor a vodkát és a dinnyelikőrt is, és turmixoljuk össze alaposan. Ezután már nincs is más dolgunk, mint beleönteni a kész jégkását a lehűtött poharakba és elfogyasztani.

2. Görögdinnyés limonádé

A limonádét pillanatok alatt el tudjuk készíteni. Szükség lesz rá körülbelül 700 g felvágott, héjnélküli, kimagozott görögdinnyére, 1 citrom belsejére, héj nélkül, háromnegyed bögre friss citromlére, két evőkanál mézre, fél bögre hideg vízre, és sok citromra, karikákra vágva.

A görögdinnyét pürésítsük robotgép segítségével, majd egy gézlapon szűrjük át, hogy a sűrű része ne kerüljön bele az italba. Adjuk hozzá a citrom húsát. Egy másik tálban keverjük össze a citromlevet és a mézet, majd ezt adjuk a dinnyés léhez és adjuk hozzá a vizet. Hűtsük le és tálaljuk citromkarikákkal.


3. Sárgadinnyés frissítő

Természetesen nem csak görögdinnyéből, hanem sárgadinnyéből és egyéb gyümölcsökből is készíthetünk finom italokat. A képzeletünk szabhat csak határt, annyiféle variáció létezik, melyek közül mi most egyet mutatunk be.

300 g sárgadinnyére, 1 őszibarackra, 2 kajszibarackra, 1 lime-ra és vízre lesz szükségünk hozzá. Tegyük a dinnyét, az őszi-, és a kajszibarackot turmixgépbe, majd ízesítsük egy lime levével. Ha túl sűrűnek érezzük, adjunk hozzá vizet ízlés szerint.

A dinnye így is nagyon finom

De a dinnyéből tökéletes levest is tudunk készíteni, sőt, még savanyúságnak is kiváló. Ha pedig szeletekre vágjuk, rajta hagyjuk a héját és rácseppentünk egy kis citromlevet, grillezve is csodás. De ha csak simán szeretnénk enni, kóstoljuk meg egy csipetnyi sóval. Ez még jobban ki fogja hozni a fantasztikus ízét!

Görögdinnye leves

A görögdinnye leveshez szükség lesz 1,5 kg dinnyére, 2 dl tejszínre, 2 evőkanál mézre, 1 teáskanál citromlére, 1 mokkáskanál fahéjra, 1 késhegynyi szegfűszegre, egy kevés mentára és 10 percnyi szabadidőre.

dinnye görögdinnye

A görögdinnye nem csak nagyon finom, de egészséges is. Fotó: Shutterstock

Hámozzuk meg, magozzuk ki és vágjuk fel szeletekre a dinnyét. Tegyük egy tálba, adjuk hozzá a tejszínt, a mézet, a citromlevet, ízesítsük fahéjjal és szegfűszeggel, majd botmixerrel turmixoljuk össze. Legalább 2 órán át hűtsük a hűtőszekrényben, de ha nem akarunk ennyit várni, keverjünk hozzá jeget. Díszítsük mentával, tejszínhabbal.

Savanyúság dinnyehéjból

Habár az apró dinnyékből is remek savanyúság készíthető, a dinnye héját sem érdemes kidobni, hiszen az is remek csemege lesz.

Ehhez szükség lesz 5 dl vízre, 30 g sóra, 1 kg görögdinnye héjra, 2 csomag kaporra, 1 evőkanál fekete szemes borsra, 1 szelet kenyérre vagy krumplira.

A vizet a sóval forraljuk fel, majd hűtsük langyosra. A dinnyehéj kemény, legkülső sötétzöld részét távolítsuk el, majd a többit daraboljuk fel. A tiszta üveg aljára tegyünk kaprot és borsot, majd tegyük az üvegbe a dinnyehéjakat, és ismét kerüljön rá kapor és bors, majd újabb adag dinnyehéj, így rétegezve addig, míg meg nem telik az üveg. Ekkor öntsük fel annyi sós vízzel, amennyi ellepi, majd a kenyérszelettel zárjuk le az üveg tetejét, és tegyünk rá tányért. Meleg helyen érleljük 3-4 napig, majd szűrjük le a levét, és tegyük tiszta üvegbe a dinnyehéjat, ráöntve a leszűrt levet. Tároljuk hűtőben.

Így legyen görögdinnye a kertedben

Ha igazán menők akarunk lenni, akkor nem vesszük a dinnyét, hanem a kertünkben termesztjük. Ne tartsunk tőle, hogy túlságosan sok helyet foglal, hiszen erre is van megoldás.

A görögdinnyét legegyszerűbben magról tudjuk szaporítani. A dinnye magjait áprilisban vagy májusban érdemes elvetni. Fontos, hogy a dinnye magjait fészkes vetéssel vessük, vagyis készítsünk a magoknak egy kis fészket, és a fészekbe szórjunk 4-5 magot.

A görögdinnye nagyon kedveli a fényt, így a kert legvilágosabb részét érdemes kiválasztani számára. A legjobban a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talajt kedveli. A palánták hat hét után kelnek ki, melyeket egyelni kell, majd ültessük őket egy-másfél méteres sor és tőtávolságra. A görögdinnye esetében kulcsfontosságú az öntözés és a gyomlálás. Termése júliustól szeptemberig folyamatosan szedhető.

Ha nincs sok helyünk akkor sem kell lemondanunk a görögdinnyéről. Magaságyásban is kiválóan érzi magát. Azonban fontos, hogy felfelé tudjon terjeszkedni, így készítsünk számára egy erős rácsot, amire felfuttatjuk a dinnyét, hiszen nem lesz kis méretű a termése, és azt is el kell, hogy bírja.

A dinnye magától nem fog felfutni a futtatóra, az indákat nekünk kell feltenni és odaerősíteni a rácsokhoz. A kötözéshez erős anyagot válasszunk, hogy egészen biztosan elbírják a termést. Habár a görögdinnye folyamatosan hozza az új indákat, elég, ha csak 8-10 fő szárat futtatunk fel, az összes többi oldalhajtást le kell metszeni.

sárgadinnye

A sárgadinnyéből is remek italok készíthetők. Fotó: Shutterstock

Ha ezt nem tesszük meg, akkor a növény energiáinak nagy részét fogja ezeknek az indáknak a növelésére fordítani, és jóval kevesebb energia és tápanyag jut a termésre. Azért, hogy az érésben lévő görögdinnye ne essen le az indáról, érdemes hálót húzni rá érés közben, és úgy felfüggeszteni a futtatóra.

Ezért egyél sok görögdinnyét

A görögdinnye  90%-a víz, de még így is nagyon sok a C-vitamin, a kalcium, a magnézium, a rost és a kálium benne, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint, B1-, B3- és B6-vitamint, valamint sokféle karotinoidot, például likopint.

A görögdinnye magas káliumtartalma miatt kiváló a vesék átmosására, csökkenti a vérben a húgysav koncentrációját, serkenti a vizeletürítést, így segít a szervezet méregtelenítésében. Segít lehűteni minket a nagy nyári melegekben és még a vérnyomást is csökkenti. A benne található karotinoidok erősítik az érfalakat, és megakadályozzák a vérrögök kialakulását, míg a benne található likopin komoly szerepet játszik a rákmegelőzésben.

Ismerkedj meg a sárgadinnyével

De nem csak görögdinnye, hanem sárgadinnye is lehet a kertünkben, ami azért is hasznos, mert a sárgadinnye is nagyon egészséges és finom. Van benne kalcium, foszfor, vas, nátrium, kálium, mangán, magnézium, réz, cink, kobalt és króm, A-vitamin, niacin, riboflavin, tiamin, folsav és C-vitamin. A sárgadinnyének ezen kívül komoly immunrendszer erősítő hatása is van, és segít a rendszertelen vagy erős menstruációs vérzés esetén is.

Rendkívül magas a Béta-karotin tartalma, így sokat tesz a szemünk egészségének megőrzéséért, de ezen kívül erős gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatása is van. Segít a bélgyulladások, az ízületi gyulladások és a bőr gyulladásos megbetegedéseinek leküzdésében is, és élénkíti a veseműködést. A sárgadinnye magas rost- és tápanyagtartalma miatt sokáig gondoskodik szervezetünk energiaellátásáról.

A sárgadinnye palántáit május első napjaiban kell kiültetni, istállótrágyával gazdagított talajba. Fontos, hogy a görögdinnyéhez hasonlóan nagyon igényli a fényt, a rendszeres öntözést és a gyomtalanítást. Azonban arra is ügyeljünk, hogy ne csak napos, de szélvédett is legyen a helye.

A sárgadinnyét 90 cm-es sor- és tőtávolságra kell ültetni. Ahhoz, hogy jó formájú és édes dinnyéink legyenek, érdemes a sárgadinnye második levele fölötti főhajtást kicsípni, és eltávolítani a harmadik levél fölött megjelenő hajtásokat is. Amikor a termések megjelennek, csípjük ki a szárakat két levéllel fölöttük.

A sárgadinnye számára fontos, hogy legyen megfelelő támasztéka, hiszen a termés könnyen le tud szakadni a szárról, ha nincs, ami megtartja. A sárgadinnye nagyon sok tápanyagot igényel, különösen magnéziumot.

Dinnyében gazdag nyarat kívánunk!