A németországi székhelyű sörfőzdék 2022-ben közel 7,159 millió hektoliter alkoholos sört adtak el az Európai Unión kívüli országokban, az EU más országaiban pedig 8,051 millió hektolitert a Destatis jelentése szerint.

Ugyanakkor az adatokat hosszabb távon vizsgálva az látszik, hogy csökkent a német sörök fogyasztása az Európai Unióban.

Hozzáteszik, hogy a németországi sörfőzdék többsége, 41 százalék Bajoroszágban, 14 százalék Baden-Württemberg tartományban, 10 százalék pedig Észak-Rajna-Vesztfália tartományban működik.

Mindeközben a csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950 ezer hektoliterrel többet, mint 2021-ben – írja az MTI a cseh sörgyárak szövetségének nyomán. A Csehországban főzött sör mennyisége két éves visszaesés után ugyan emelkedett, de még mindig nagyjából egymillió hektoliterrel alacsonyabb, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtt.

Csehországban az alkoholmentes sörök előállítása éves szinten 13 százalékkal 1,3 millió hektoliterre emelkedett tavaly, ugyanakkor a vendéglői sörfogyasztás az utóbbi évtizedek legalacsonyabb szintjén van. Míg 2019-ben a megtermelt sör majdnem felét a vendéglőkben fogyasztották el az emberek, tavaly ez a mutató csak 31 százalék volt.

Van növekedés, de még mindig elmarad a Covid előtti mennyiségtől a sörfogyasztás

Van növekedés, de még mindig elmarad a Covid előtti mennyiségtől a sörfogyasztás – Fotó: Pixabay

A Magyar Sörgyártók Szövetségének 2022-es jelentése szerint a Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt., valamint az elemzéshez adatközléssel hozzájáruló legnagyobb kisüzemi termelő, a Pécsi Sörfőzde Zrt. Magyarországon összesen 6,006 millió hektolitert sört értékesített,  2,9 százalékkal többet, mint az előző évben, de a fogyasztás még így is elmarad a Covid előtti, 2019. év 6,216 millió hektoliter forgalomtól.

A rendelkezésre álló adatok alapján Magyarországon 2022-ben:

  • a sörforgalomban az import mértéke 10,5 százalékos növekedéssel 886 ezer hektoliterre nőtt,
  • a belföldi termelés mennyisége gyakorlatilag megegyezett a 2021-ben elért 5,567 millió hektoliterrel,
  • a sörexport pedig 16,1 százalékkal csökken, 447 ezer hektoliter volt.


A nem belföldön értékesített sörök mennyisége 83 ezer hektoliterrel nőtt, így a teljes értékesített mennyiség 6,453 millió hektoliter volt.

A Sörszövetség adatai szerint a hordós eladás jelentősen növekedett az előző évhez képest, de még mindig 24,1 százalékkal elmarad a Covid előtti vendéglői fogyasztástól.

A 2022- es értékelés kitér arra is, hogy az ízesített alkoholmentes sörök forgalma 2022-ben 9,5 százalékkal 312 ezer hektoliterre nőtt. Az alkoholmentes ízesítetlen sörök forgalma szintén 9 százalékos növekedést mutatott és elérte a 60 ezer hektolitert.

Továbbra is nő a kereslet a minőségi sörök iránt Magyarországon, azonban ez nem egyedi jelenség, hanem globális trend a világ sörpiacain.

Az újratölthető üvegeben forgalmazott sör mennyisége 2,9 százalékkal növekedett az előző évhez képest és 2022-ben 920 ezer hektoliter volt, miközben ez a csomagolási forma 15 százalék felett részesült a teljes forgalomból.